Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. január - Civitas Europica Centralis
2015-01-14
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JANUÁR 14. 9 romlása és a megszorítások miatti elégedetlenség könnyen a nemzeti kisebbségek, így a magyar közösség elleni hangulatkeltés eszközévé válhat, s ennek egyik következményeként a visszahonosított személyek elleni retorziókba torkollhat”. Korábbi jelentések szerint Klimkin január elején Ungváron arról beszélt, hogy hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést (MTI) Újabb amerikai segítséget kaphat Ukrajna „Az Egyesült Államok kész újabb 1 milliárd dolláros hitelgaranciát nyújtani Ukrajnának 2015 első felében, ha Kijev folytatja azt a reformprogramot, amelynek végrehajtásában a Nemzetközi Valutaalappal megállapodott” – közölte kedden az amerikai pénzügyminisztérium (TiszaNews) MUNKÁCSI ROMÁK TÖBB MINT 3 EZER HRIVNYÁT ADOMÁNYOZTAK DONBÁSSZNAK „A munkácsi romaközösség több mint 3 ezer hrivnyát gyűjtött össze a Donbásszban harcoló ukrán katonák számára” – közölte Halina Kucser kárpátaljai önkéntes Facebook oldalán (karpathir.com) POROSENKO MA ÍRJA ALÁ A MOZGÓSÍTÁSRÓL SZÓLÓ RENDELETET Az ukrán államfő a donyecki szakadár fegyvereseket tette felelőssé a busz elleni keddi támadásért, és bejelentette, hogy újabb mozgósítást rendel el. Petro Porosenko kedden késő este mondott tévébeszédet a kelet-ukrajnai buszos támadással kapcsolatban. Porosenko közölte, hogy Ukrajna kész megvédeni saját “földjét”. „Tavaly szeptember óta, amíg szüneteltek a hadműveletek, Ukrajna “megizmosodott”, hetente százával kapott a hadsereg fegyvereket és haditechnikát” – mondta az államfő, és bejelentette, hogy már szerdán aláírja az újabb mozgósításról szóló rendeletet, a hatóságok pedig forgalmi korlátozásokat vezetnek be Donyecmedencében a szakadárok kezén lévő területek felé vezető utakon (karpathir.com) KAMU VOLT AZ UKRÁN KÜLÜGYMINISZTER FENYEGETÉSE?! Mégsem lesz olyan egyszerű leleplezni a kárpátaljai kettős állampolgárokat, mint, ahogy az ukrán külügyminiszter hétfői fenyegető hangvételű nyilatkozatából következne. Egyelőre még sehol sem lesznek közös határellenőrzések, és később is csak az újonnan létesített átkelőkön. Pavlo Klimkin tegnap Ungváron azt nyilatkozta: “Mindenkinek tiszteletben kell tartania az ukrán törvényeket, minden kettős állampolgárnak tudnia kell, hogy le fogják leplezni, és meg fogják büntetni. nem lehet szó kettős állampolgárságról, pont!” Az ukrán külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy hamarosan közös vámellenőrzést vezetnek be az ukrán-magyar határon, ami lehetetlenné teszi, hogy az ukrán vámellenőrzésnél az állampolgár egyik ország útlevelét, az európai oldalon pedig egy másikét mutassa fel (karpathir.com) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r Brüsszel nem kommentálja Orbán nyilatkozatát Az Európai Bizottság szóvivője nem kívánt kommentárt fűzni hétfőn Orbán Viktor magyar kormányfőnek a gazdasági bevándorlást elutasító nyilatkozatára. A szóvivő emlékeztetett rá, hogy a testület egy éven belül egy új migrációs politikára terjeszt elő javaslatot. „Egyetlen miniszterelnök nyilatkozataihoz sem kívánunk kommentárokat fűzni” – ezzel utasította el az Európai Bizottság szóvivője, Natasha Bertaud hétfőn azt, hogy egy újságíró kérdésére véleményt nyilvánítson a magyar miniszterelnök előző napi, Párizsban adott interjújáról, amelyben kategorikusan elutasította a gazdasági bevándorlást A szóvivő emlékeztetett rá, hogy Brüsszel álláspontja világos a kérdésben, és azt Jean-Claude Juncker a