Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. november - Civitas Europica Centralis
2014-11-29
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. NOVEMBER 30. 17 mindig doktor … kifejti, hogy ha lehetősége adódna rá, újra belevágna a politikába, mert semmit nem bánt meg, és különösen büszke az új alkotmány aláírására. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy egy egypárti, még az Orbán Viktor által fölkért alkotmányelő készítő testületet is kikerülő alaptörvényről van szó, amelynek elfogadásakor a Fidesz a teljes népességben mintegy 15 százalékos népszerűséggel bírt. Az alkotmányt azóta is folyamatosan toldozni-foldozni kell, mert egyrészt még a Fidesz elképzeléseinek sem felel meg, másrészt a rendelkezései rendre beleütköznek különböző, a magyar jog részét képező nemzetközi előírásokba. Az Európai Bizottság felkérésére vizsgálódó Tavares-bizottság jelentése szerint uniós alapértékeket sért az alaptörvény (többek között azzal, hogy még a saját előírásainak is ellentmondva szűkíti az alapjogokat), a Velencei Bizottság (az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve) pedig azt állapította meg, hogy az alaptörvény megalkotásának folyamatát befolyásolta az átláthatóság hiánya, és konkrétan is aggodalomra okot adó fejleménynek nevezte, hogy adózási és költségvetési ügyekben korlátozzák az Alkotmánybíróság hatáskörét, kivonva ezeket a területeket az alkotmány hatálya alól … (Nsz) Kormányt barátjáról... „A jobboldali sajtó tele van az Egyesült Államokat bíráló írásokkal. Aki ezekből kívánja megismerni a világ leggazdagabb, leghatalmasabb országát, bizony nagyon rossz képet alkothat róla. Lassan odajutunk, hogy minden szörnyűségben az amerikaiak kezét véljük felfedezni. Ugyanakkor Azerbajdzsán államelnökéről – némi jó üzlet reményében – hozsannákat zengünk látogatása alkalmából, megfeledkezve a régi és az új államfő kormányzásának szörnyűségeiről és arról is, hogy ígéretüket megszegve a baltás gyilkost szabadon engedték és hősként ünnepelték. Míg új barátunkról és más, kevésbé demokratikus keleti országokról a kormányközeli sajtóban csak pozitívumokat olvashatunk, addig NyugatEurópa és az Egyesült Államok hanyatlásáról próbálnak meggyőzni bennünket. Mindezek után nem értem a kormányfő nyilatkozatát, miszerint örülnünk kell, hogy Oroszország és hazánk között van egy másik ország is: nem szeretné, ha közvetlen szomszédságban lennénk velük. Miért? Talán mégis félnünk kellene a hazánknak korábban – enyhén szólva – sok „megpróbáltatást” okozó országtól? Hogy a nyugati országokban munkát vállaló vagy tanuló csaknem 350 ezer polgártársunk miért a hanyatló és nem az őket állítólag hamarosan túlszárnyaló országokat választotta, rejtély …” Solymosi Frigyes 3 (Nsz) Lépés a semmibe „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékbe vonulása egyértelmű szakítás a múlttal. Az RMDSZ először adja fel önszántából a kormányzást. Először hagyja faképnél politikai partnerét. Először lép úgy, hogy nem tudja, melyik lesz a következő lépés. Először vállalja nyíltan, hogy nem akar élni a kormányzás eszközeivel, ezzel pedig gyakorlatilag lemond a parlamenti érdekérvényesítésről, miközben a román pártoktól ajándékot hiába várna. Amit az RMDSZ eddig elért a kisebbségi jogok terén, azt a mindenkori kormány támogatásáért cserébe érte el. Nem tudni, mikor kerül a szövetség ismét olyan pozícióba, hogy bárkivel tárgyalhatna a közösségi jogokról, hiszen az elnökválasztáson győztes Klaus Johannis pártja egyelőre túl gyenge ahhoz, hogy megdöntse a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányát. A szövetség nyilvánvalóan elbizonytalanodott. Vezetői a választások előtt készült felmérésekből tudhatták, hogy a magyarok 80 százaléka a liberális Klaus Johannisra fog voksolni. Ennek ellenére a választók belátására bízták a döntést, hogy folytathassák a kormányzást a Szociáldemokrata Párttal. Azt a kormányzást, amelyet most otthagynak. Mindkét döntést a Szövetségi Állandó Tanács hozta meg – ugyanazok az emberek, akik a második 3 kémikus, akadémikus, a Nemzeti Kör tagja