Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. november - Civitas Europica Centralis
2014-11-28
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. NOVEMBER 28. 6 maradnak, mint abban az esetben, ha kilépnek a kormányból. Látszott ugyanis, hogy mióta Johannist megválasztották államfőnek, azóta egy felfokozott közhangulatban vagyunk, amely eléggé erőteljesen kormányellenes, és ez a magyar választók körében is vélhetően így kell legyen, hiszen a magyarok nagyon nagy arányban Johannisra szavaztak, jóval magasabb arányban, mint az országos átlag, így a kormányon való maradás támogatottsága is megcsappanhatott" - mondta a politológus (Transindex) Toró Tibor: az RMDSZ az egyetlen ésszerű döntést hozta ebben a helyzetben „Az a döntés, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa javasolja a Szövetségi Képviselők Tanácsának a kormányról való kilépést, úgy gondolom, hogy az egyetlen ésszerű döntés volt, amit hozhatott. Az RMDSZ több csatornán is ezt az üzenetet kapta, többen is ezt szerették volna látni. Így a véleményformálók, politikusok, és nem utolsósorban a második fordulón szavazó magyarok felől is ez az üzenet jött. A magyarok nagy arányban szavaztak Victor Ponta ellen, és a a PSD ellen is” – mondta Toró Tibor politológus (Transindex) Bajban Ponta Kilép a kormánykoalícióból, de nem készül kormánybuktatásra az RMDSZ. A Ponta-kabinetnek a magyar képviselet nélkül is megvan a kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége, ennek ellenére kényes helyzetbe került a miniszterelnök az elnökválasztáson elszenvedett veresége miatt. A román államfőválasztás második fordulójában született meglepetés eredmény, a tíz százalékos hátrányból induló Klaus Johannis nagyarányú, ugyancsak tíz százalékos győ zelme komolyan megrázta a román politikai életet. A szociáldemokrata párt (PSD) berkeiben is sokan sürgetik a tisztújító kongresszust, Ponta ugyanis a párt elnöke is, és többen vannak, akik az előrehozott választás gondolatát sem utasítják vissza (Nszv) A román szociáldemokraták folytatják a kormányzást „A román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatja a kormányzást, jövő tavasszal pedig rendkívüli tisztújító kongresszust hívnak össze” - jelentette be Victor Ponta pártelnök, román miniszterelnök csütörtökön, miután a PSD végrehajtó bizottsága megvitatta az elnökválasztás elvesztése után kialakult helyzetet. Ponta közölte, nem érte meglepetésként, és tiszteletben tartja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ki akar lépni kormányából. Rámutatott, nem szakít meg minden együttműködést az RMDSZ-szel, mert "sok közös projektjük van". A kormányfő jelezte, a jövő évi költségvetés elfogadása után szeretné átalakítani a kormány szerkezetét, amelyben a Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök vezette, Liberális Reform Párt is szerepet kap (Nszv) A román külügyminisztérium helyteleníti a magyar állásfoglalást „A román külügyminisztérium helytelennek tartja, hogy a magyar kormány egyik tagja egy romániai bíróság jogerős ítéletéről mondott véleményt” - derült ki a tárca csütörtöki közleményéből. A bukaresti kommüniké Semjén Zsolt szerdai közleményére utal, amelyben a nemzetpolitikáért felelő s magyar miniszterelnök-helyettes megdöbbentőnek nevezte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében kiszabott felfüggesztett börtönbüntetéseket és elfogadhatatlannak az egyházi intézmény újraállamosítását. Semjén Zsolt ugyancsak elfogadhatatlan nevezte, mind egyházi szempontból, mind a magyarság szempontjából, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek (MTI) A román kormány pénzt ad a Maros megyei Bánffy-erdők visszaadásának érvénytelenítéséhez „A román belügyminisztérium megfinanszírozta azt a bírósági letétet, amelyet a Maros megyei prefektusnak kell befizetnie egy erdő-visszaszolgáltatási ítélet érvénytelenítésére indított perrel összefüggésben” – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség (MTI)