Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. október - Civitas Europica Centralis
2014-10-07
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. OKTÓBER 7. 8 Szabadkán azt a néhány száz méteres kulturális útvonalat, amely a Szent Teréz-templom előtti téren kezdődik és a Szabadkai Városi Múzeum épületében végződik, ahol ez év tavaszán megnyílt a Vajdasági Magyar Képtár (Magyar Szó) Meghívták Belgrádba Atifete Jahjagát „Meghívták Belgrádba Atifete Jahjaga koszovói elnököt az Európai Bizottság által szervezett háromoldalú találkozóra, amelyet november 1-jére jelentettek be” – erősítette meg Arber Vlahiu, Jahjaga szóvivője.Vlahiu elmondta, Jahjaga megkapta a meghívót, jelenleg folynak a tárgyalások annak lehetőségéről, hogy az elnök részt vegyen egy találkozón Szerbia fővárosába … (Vajdaságma.info) Október 5.: "A szerb nép forradalmi átverése" Az Aleksandar Vulin miniszter vezette Szocialisták Mozgalma tegnap közleményt adott ki, melyben 2000. október 5-ét „a szerb nép forradalmi átverésének” nevezte. Mint emlékezetes, ezen a napon ért véget Slobodan Milošević uralma (Vajdaságma.info) Tizennégy év telt el az úgynevezett demokratikus fordulat óta Ma, október 5-én van tizennégy éve a nagy belgrádi tüntetésnek, amely véget vetett Slobodan Milošević uralmának (Vajdaságma.info) H H o o r r v v á á t t o o r r s s z z á á g g Befejeződött a MESZ legnagyobb rendezvénysorozata Az október 5-i Horvátországi Magyarok III. Országos találkozójával valamint a nagygordonyai Knézich Károly emlékszobrának avatásával befejeződött a Horvátországi Magyar Gazdasági és Kulturális Napok sorozatrendezvény ( http://www.smu-mesz.hr/hirek ) 9. Lipiki Magyar Nap Az idei Lipiki Magyar Nap a Magyar Egyesületek Szövetsége által szervezett Horvátországi Magyar Gazdasági és Kulturális Napok nyitó rendezvénye volt ( http://www.smu-mesz.hr/hirek ) Ójankovác, ahol a kultúregyesület a magyarság utolsó bástyája A kelet-szlavóniai Ójankovácon már többnyire csak az idősebbek beszélnek magyarul, viszont aktív magyar kultúregyesület működik a faluban. Tánccsoportja hatvan tagot számlál, és évről évre országszerte és külföldön is számos alaklommal vendégszerepelnek. Legutóbb a Vinkovcei ősz elnevezésű rendezvényen voltak, a minősítésen az ötven együttes közül a negyedikek lettek (ÚMKÚ) Fél év a magyar közösség szolgálatában A magyarországi Nagy Bence a határon túli magyarság segítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíj Programnak köszönhetően érkezett hat hónappal ezelőtt Horvátországba. A magyarságunk körében végzett közösségépítő munkája a héten véget ér. Élményekkel és pozitív tapasztalatokkal gazdagodva térhet haza. Tevékenységével, hozzáállásával pedig az egyesületek vezetőinek és tagjainak az elismerését is kivívta (ÚMKÚ) Az eszéki magyar iskolaközpont 15 éve A Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ alapkő-letétele 1997 márciusában történt meg. A horvát Oktatási és Sportminisztérium 1999. április 23-án Kucsera Bandit nevezte ki a központ ideiglenes igazgatójának. Az intézmény működését akadályozó jogi és adminisztratív nehézségek csak 1999 augusztusára hárultak el, így szeptember 28-án Göncz Árpád magyar államfő és Zlatko Mateša horvát kormányfő ünnepélyes keretek között megnyitották az óvodát, általános iskolát