Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. október - Civitas Europica Centralis

2014-10-27

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) ‍ H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. ‍ ‍ +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net ‍ ‍ 2014. OKTÓBER 27. 14 A délvidéki magyarok a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácson (MNT) keresztül valósítják meg a kulturális autonómiához való jogot. A testület hatásköre az oktatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a kultúra területére terjed ki. Az MNT 35 helyéért négy listán 117 jelölt versengett. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke késő‍ esti szabadkai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a legtöbb szavazatot a nem hivatalos és nem végleges eredmények alapján a VMSZ által támogatott lista, a Magyar Összefogás kapta. Rájuk a szavazók több mint 90 százaléka voksolt. Ezzel várhatóan 31 képviselő‍jük lesz az MNT-ben, hárommal több, mint eddig - mondta a pártelnök. Ő‍ket a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége VMDK-Csonka Áron lista követi, amelynek két képviselő‍je vehet részt az MNT munkájában a következő‍ négy évben. A Másként Magyarságunkért-Fodor László lista és a Magyar Liga-Új Magyar Alternatíva-Vass Tibor nevű‍ lista egy-egy képviselő‍t delegálhat a 35 tagú kisebbségi önkormányzati testületbe. Az MNT új elnöke várhatóan a Magyar Összefogás listavezető‍je, Hajnal Jenő‍, a Vajdasági Magyar Mű‍velő‍dési Intézet igazgatója lesz. Vasárnap 17 szerbiai nemzeti kisebbség választhatta meg kisebbségi önkormányzati testületét közvetlen módon. A választási bizottság nem közölt részeredményeket, a végleges eredményeket csütörtök 20 óráig hozzák nyilvánosságra. A Központi Választási Bizottság információ szerint 20 órakor bezártak a szavazóhelyek, szabálysértést két délkelet-szerbiai helyen jelentettek, mindkét helyen a választási bizottság tagjai okoztak a fennakadást, amikor széttépték a választási papírokat. A 7,2 milliós országban 1,2 millióan vallották magukat valamely nemzeti kisebbség tagjának a 2011-es népszámláláskor. Közülük 456 444-en iratkoztak fel valamely kisebbségi választói névjegyzékre, ami a voksolás elő‍feltétele volt. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Az exit poll-adatok szerint az Európa-párti erő‍k elsöprő‍ győ‍zelmét hozta a voksolás Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Kijev, 2014. október 26., vasárnap (MTI) - Az exit poll-adatok szerint az Európa-párti erő‍k elsöprő‍ győ‍zelmét hozta az Ukrajnában tartott vasárnapi elő‍re hozott parlamenti választás. Az egyik első‍ exit poll-felmérés eredménye szerint az ukrán elnök, Petro Porosenko Blokkja nyerte a vasárnap megrendezett elő‍re hozott parlamenti választást Ukrajnában. Az urnazárás után közzétett adatok alapján az államfő‍ mögött álló és a nevét viselő‍ pártszövetség a szavazatok 23,2 százalékával végzett az első‍ helyen. A második legtöbb voksot, a szavazatok 20,7 százalékát Arszenyij Jacenyuk kormányfő‍ pártja, a Népi Front kapta. Új parlamenti erő‍ként kerülhet be a harmadik legnagyobb pártként az elő‍bbiekhez hasonlóan európai integráció párti, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés nevű‍ párt 13 százalékos támogatottsággal. Nyolc százalékot kapott a felmérés szerint a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfő‍t, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok által alapított Ellenzéki Blokk. A bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt átlépte még az Oleh Ljasko vezette populista, nacionalista Radikális Párt 6,8 százalékkal, a szintén nacionalista Szabadság párt 5,8 és Julija Timosenko Haza pártja 5,5 százalékkal. Egy nemzetközi exit poll-felmérés eredménye szerint - amelyet a kanadai kormány támogatásával, az ukrán Rejting közvélemény-kutató csoport, a vilniusi Gallup és a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) végzett - szintén ugyanez a hét párt jutott be a parlamentbe, ugyanilyen sorrendben és hasonló arányokkal. Ugyanezt az eredményt hozta az úgynevezett nemzeti exit poll is, az Ilka Kucseriva Alapítvány, a Razumkov és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) közös felmérése. A TSZN tévétársaság által készített közvélemény-kutatás eredménye annyiban tér el a többiekétő‍l, hogy náluk Ljasko Radikális Pártja megelő‍zte az Ellenzéki Blokkot. Elő‍bbi 7,1 százalékkal a negyedik, utóbbi pedig 6,6 százalékkal az ötödik helyen végzett. Ezek az exit poll-eredmények egyébként csak a párlistás szavazatokra vonatkoznak: a parlament 450 tagja közül 225 képviselő‍ az öt százalékot elért pártok listájáról kap mandátumot, további 225 képviselő‍t egyéni körzetekben közvetlenül választanak meg. A központi választási bizottság szerint a választások rendben, tisztán zajlottak, jelentéktelen mértékű‍ szabálysértésekkel. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a

Next

/
Thumbnails
Contents