Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. október - Civitas Europica Centralis

2014-10-18

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) ‍ H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. ‍ ‍ +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net ‍ ‍ 2014. OKTÓBER 18. 22 Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár kiemelte: nagy pillanat ez, amikor az elmúlt huszonöt év kapcsolatrendszerét foglalják írásba. Rámutatott: a magyar nyelv a kultúra és egyúttal a magyar identitás közvetítő‍je is, és különösen igaz ez a határon túli iskolák, pedagógusok esetében. A jövő‍ben valódi helyzetelemzésen alapuló, tervezhető‍ segítségnyújtás valósulhat meg az OFI közremű‍ködésével - hangsúlyozta az államtitkár. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az aláíró külhoni szervezetek nevében elmondta: az együttmű‍ködés, a külhoni pedagógusszervezetek bekapcsolása az oktatásfejlesztésbe azt jelenti, hogy kíváncsiak a véleményükre és részt vehetnek a szakmai munkában. A kisebbségben élő‍ sem akar többet gyermekének, mint egy többségi; azt, hogy a legjobb és egyúttal megbízható, értékes tudást kaphasson élete folyamán - mondta a szövetség elnöke. A minő‍ségre ható támogatáspolitika leghatékonyabb formája a magyar nyelvű‍ kultúra és identitás segítése - összegzett. Kaposi József, az OFI fő‍igazgatója kiemelte: ahhoz, hogy tovább tudjunk létezni a Kárpát-medencében, minden erő‍ összeadására szükség van. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Az Erdélyi Magyar Egyeztető‍ Fórum összehívását indítványozta Tő‍kés László Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2014. október 17., péntek (MTI) - Az Erdélyi Magyar Egyeztető‍ Fórum (EMEF) összehívását indítványozta Tő‍kés László EP-képviselő‍, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke annak érdekében, hogy az erdélyi magyar közszereplő‍k közös álláspontot alakítsanak ki és megválasszák közvetítő‍iket egy, a többségi románsággal folytatandó, "a megbékélés és a megegyezés útját kereső‍" párbeszédhez. Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában az EMNT elnöke azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet közvetítő‍i szerepet vállalva újabb egyeztetéseket kezdeményezett a román és a magyar közösség képviselő‍i között. 1993-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három politikusa az amerikai PER közvetítésével, a tengerparti Neptun üdülő‍helyen, az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül ült le tárgyalni a román kormánypárti képviselő‍kkel kisebbségvédelmi kérdésekrő‍l. A "Neptun-ügy" megosztotta az addig egységesen fellépő‍ erdélyi magyar érdekképviseletet. Az RMDSZ vezető‍ politikusai a román-magyar kiegyezés első‍ lépésének, a szövetség belső‍ ellenzéke pedig - mely azóta két pártot is alapított - a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást. "A PER újabb közbeavatkozása láttán igen valószínű‍, hogy a kétes hátterű‍ román kezdeményezésre beinduló újabb 'párbeszéd' hátterében idegen érdekek húzódnak meg. A joggal feltételezhető‍ bukaresti érdekek kiszolgálására újból csak a komprádor hajlamú magyar opportunistákat kívánják felhasználni, a végső‍kig elégedetlen magyar közösség pacifikálása és domesztikálása végett" - írta nyilatkozatában Tő‍kés László. Az EMNT elnöke szerint egy hiteles és "eredményt ígérő‍" román-magyar kerekasztal összehívásának alapvető‍ követelménye az, hogy az erdélyi magyar közszereplő‍k elő‍bb egymással jussanak egyetértésre, és közös nemzeti érdekeink képviseletében maguk kezdeményezzenek párbeszédet a román féllel. Az EMEF a 2009-es európai parlamenti választások elő‍tt jött létre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az EMNT részvételével, azzal a céllal, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a romániai magyar közösség egészét érintő‍ politikai kérdésekben. Az RMDSZ 2011-tő‍l kezdő‍dő‍en arra hivatkozva hárította el az egyeztető‍ fórum összehívását, hogy az EMNT megalapította az Erdélyi Magyar Néppártot, amely az RMDSZ riválisaként indult a romániai választásokon. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a Készítette: Boér Krisztina CEC © –‍ MINDEN JOG FENNTARTVA

Next

/
Thumbnails
Contents