Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. szeptember - Civitas Europica Centralis

2014-09-17

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) ‍ H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. ‍ ‍ +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net ‍ ‍2014. SZEPTEMBER 17. 21 A miniszterelnök-helyettes elgondolkodtatónak nevezte, hogy az Index keddi cikkét, amely a baloldal összehangolt akcióját kiváltotta, pontosan a szlovák Alkotmánybíróság döntésének idejére idő‍zítették. Az MSZP kedden Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelő‍s miniszterelnök-helyettes haladéktalan felmentésére szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a magyar állampolgárság könnyített megszerzésével való visszaélésekre hivatkozva. Az ellenzéki képviselő‍ szerint annak köszönhető‍en, hogy az állampolgársági törvény elfogadását követő‍en rohamléptekkel, a megfelelő‍ biztonsági elemek beépítése és figyelembe vétele nélkül vágtak bele a jogszabály végrehajtásába, több tízezren tehettek állampolgársági esküt hamis dokumentumok alapján. A Demokratikus Koalíció szerint a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságainak együttes ülésen kellene foglalkoznia azzal, hogyan ellenő‍rzik a magyar állampolgárság megszerzését. Errő‍l Vadai Ágnes beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Indexen megjelent egy cikk, Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot címmel. Az Index cikkében azt írta: elképesztő‍ maffia épült a kettő‍s állampolgárságra, óvatos becslések szerint is tízezrével kaphattak állampolgárságot hamisított papírokkal ukránok, oroszok, szerbek. Több ukrán banda és magyar ügyvédi iroda is ráállt a hatalmas bizniszre - olvasható az írásban. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Wetzel a Sapientia tanévnyitóján: erő‍síteni kell a társadalmi támogatást Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) - Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelő‍s helyettes államtitkára arra biztatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezető‍it és diákjait az intézmény keddi kolozsvári tanévnyitó ünnepségén, hogy erő‍sítsék az intézmény társadalmi támogatását. Kijelentette, a magyar állam osztozik a magyar költségvetésbő‍l fenntartott intézmény örömeiben, büszke eredményeire, de "a jövő‍ építésének a felelő‍sségében is osztozni kíván" az erdélyi magyar társadalommal. "A társadalomnak tudnia kell, hogy a felső‍oktatásba fektetett energia megtérül" - jelentette ki Wetzel Tamás. A helyettes államtitkár arra biztatta az intézmény diákjait, hogy késztesse ő‍ket munkára a nemzeti szabadságjogok hiánya. "Önök olyan országban kezdik meg egyetemi tanulmányaikat, ahol - a negyedszázaddal korábbi bizakodás ellenére - nem lehet önálló állami magyar egyetem, nem használhatják teljes szabadságban anyanyelvüket és nemzeti szimbólumaikat, nem élhetik meg a maga teljességében nemzeti hovatartozásukat" - jelentette ki a helyettes államtitkár. Wetzel Tamás arra biztatta a fiatalokat, hogy a nehézségeket ne sorscsapásként, hanem következményként fogják fel, mert ez a megközelítés tettekre és megújulásra készteti majd ő‍ket. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, a 2000-ben alapult erdélyi magyar tudományegyetemen mintegy 2200 hallgató kezdte meg a tanévet 30 szakon és nyolc mesteri szakon. Képzésüket az intézmény 200 fő‍á‍llású tanára irányítja. A rektor úgy vélte, a Sapientia nélkül teljesen hiányozna az anyanyelvű‍ mű‍szaki képzés az erdélyi felső‍oktatásból, és a szigorú akkreditálási feltételek mellett ma már a mű‍szaki oktatás elindítása is reménytelen lenne. A rektor arra figyelmeztetett, hogy idén újra meg kell hosszabbítani az egyetem akkreditációját. Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának a dékánja a népszámlálási adatokat idézve ecsetelte az intézmény fontosságát. Megjegyezte, az erdélyi magyarság lélekszáma 1977 és 2011 között 30 százalékkal csökkent. Úgy vélte, a fogyás egyik oka az volt, hogy a közösség nem rendelkezett mű‍ködő‍, önmaga által irányított intézményhálózattal. Szerinte a Sapientia egyetem létrehozása ezen a helyzeten változtatott. Az ünnepségen Szabó László Zsoltnak az üzenetét is felolvasták. Az MTVA vezérigazgatója közölte, a két intézmény közösen tervezi jövő‍jét, és az MTVA leendő‍ kollégaként tekint az intézményben tanuló média szakos hallgatókra. A tanévnyitón Szép Sándor vegyész professzornak adták át a kiváló oktatói díjat, Kuncz Ödönrő‍l nevezték el a jogászhallgatók képzésére használt perszimulációs termet. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ RMDSZ-kampányfő‍nök: nincs mirő‍l vitázni Szilágyi Zsolttal Kolozsvár, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) - Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányfő‍nöke elutasította Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltjének a hétfő‍i kezdeményezését, hogy nyilvános vitát folytathasson Kelemen Hunorral, az RMDSZ államelnökjelöltjével.

Next

/
Thumbnails
Contents