Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis
2014-08-02
Az Orbán áfium elleni orvosság „Vajon lesz-e a közmunkások között, aki elmondja az igazságot, arról, mi is rejlik azok mögött a képsorok mögött, amelyeket a televízióban mutattak be róluk, amint szép, rendezett sorokban, jókedvűen kapálják a száraz föld gyér növényzetét. Természetesen akadt közülük valaki, aki elmondta a közszolgálati csatorna nézőinek, mennyire hálásak, amiért végre van értelme az életüknek. Reggel van miért ébredniük. A gyerekek látják a munkába siető szülőket. Végezetül köszönetet mondott a polgármesternek a törődésért... Ismerősen brossúra ízű, betanult szövegnek tűnik az egész, a választási kormányzati kommunikáció részének. Mégis van valami torokszorító abban, hogy az asszonyok arcán őszintének látszik a mosoly. A közmunka sokuknak jelent áldást. Ez a tény pedig igazolja: közel hetven év kevés volt ahhoz, hogy a puszták népének utódai tisztességes körülmények közé jussanak. A közel ötven év munkás-paraszt hatalom az uralkodó osztálynak eme tagjait nem emelte ki, sem nyomorból, sem az iskolázatlanságból. A dolgozó nép államát felváltó, a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállam húsz éve semmit nem tudott javítani a helyzetükön. Így léphették át kisemmizve, kiszolgáltatottan, csalónak és bűnbaknak kikiáltva a munkalapú Jó Állam küszöbét, amelyben mindenki felelős önmagáért, s tenni köteles a közért, csak éppen az állam nem köteles tenni semmit, senkiért. Így léphették át a rend, a fegyelem, a megtorlás szabadságának kapuját, amelyben tudniuk kell, hol a helyük, tudniuk kell, hogy semmi nem jár senkinek, tudniuk kell, hogy az alamizsnáért hálásnak kell lenniük, tudniuk kell, hogy ennek a hálának hol, mikor, milyen módon, kinél adjanak hangot …” Szüdi János (Nszv) Gének, mémek és a politikai rend „Honnan jöttünk, és hova tartunk? A kérdés megválaszolására ezúttal a biológiához fordulok, annak is a fejlődéstörténeti ágához, az evolúcióhoz. A modern társadalomtudomány, ma már gyakran hívja segítségül a biológiát. Azt a rövid kis okfejtésemet politikusoknak írom, és csak annyit veszek át Richard Dawkins "Az önző gén" című művéből, amennyit szükséges a modern politika egy más szemléletű megértéséhez. Napjaink egyik legtöbbet elemzett jelensége a Fidesz kétségtelen belpolitikai sikere. A szokványos politikai elemzések csupán szánalmas kísérletek voltak. A Fidesz egy más dimenzióban politizál, több mint egy párt, egy jól összerakott mémplex, de rossz peremfeltételekkel. Ereje, és legyőzhetősége is itt található. Elöljáróban csak annyit, hogy a "mémplex" egymást segítő mémek, kulturális gének együttese. Ahhoz, hogy működésüket megértsük, egészen a kezdetektől kell elindulnunk … Ahhoz, hogy valóságos alternatívát tudjunk állítani a Fidesz hatalom gyakorlási mechanizmusával szemben, pontosan ismerni kell stratégiájukat. Mint a bevezetőben is említettem, a Fidesz egy más dimenzióban politizál, több mint egy párt, egy jól összerakott mémplex, de rossz peremfeltételekkel. Ereje, és legyőzhetősége is ebben rejlik. Először is tudomásul kell venni, hogy ez a stratégia működik, és eredményes. Nem azért mintha helyes és igazságos volna, hanem azért mert ezzel a politikai palettán egyedül van. Ez fantasztikus kihívás és lehetőség a liberálisoknak: harcolni egyszerre önző génjeink, és zabolátlan ménjeink ellen, úgy, hogy a véleménynyilvánítás, és az információáramlás szabadsága ne sérüljön. Ez lehet a jövő igazi szabadságharca.” Puza László (Nszv) Jelcin köpönyegéből bújt elő „A Szovjetunió felbomlása utáni orosz politika megértéséhez kínál egészen másfajta nézőpontot Sztanyiszlav Belkovszkijnak, a jelenlegi orosz elnökről szóló monográfiája. A szerző kíméletlen KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. AUGUSZTUS 3. FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHIVE 17
