Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis
2014-08-23
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. augusztus 23. 16 kisgyermekként néhány évig itt nevelkedett. Művésznevének megválasztása is szemléletesen jelzi, hogy a legfontosabb gyermekkori élményeit itt gyűjtötte be, itt spájzolta be a tengerentúli évekre, s jobban is kötődött talán ehhez a településhez, mint valódi szülőfalujához… S előtte tiszteleg ma már névválasztásával a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is. Közigazgatásilag a falu Ada városához tartozik, vagyis az adai járáshoz – amit a sajátos vajdasági magyar szóhasználatban községnek fordítanak. A község fogalmán tehát mindig egy várost és a hozzá, a vonzáskörzetébe tartozó falvakat értik a Délvidéken …” Szabó Palócz Attila (MH) Két égtáj között „Rögeszmém lett, ha jól számolom, immár hét évtizede Halász Gábor életműve. Hetven év után is rendszeresen visszatérek nagy kötetéhez, a "Tiltakozó nemzedékhez", mert bármennyire hihetetlennek tűnik is, időszerű, korunkra alkalmazható. Kissé erőltetett jelzővel, naprakész. Halász Gábor történelemtudományunknak és irodalmi esszéírásunknak egyik legnagyobb alakja, nézete válogatja, de az én fölfogásomban egy vonalban értékelhető Szerb Antallal, Bibó Istvánnal, azzal a vonulattal, amely a legtöbbet adta az utána következő generációknak. Ha a gyakorlatban mégsem egészen így él még a köztudatban, abban része van tragikus sorsának is. Annak, hogy a gonoszság negyven esztendős kora táján gyilkolta meg őt. A háború után egy naprakész historikus, Véber Károly ezer oldalon gyűjtötte össze mindazt, amit Halász egész életében publikált, mondhatni örök értékeket, és rövidebb lélegzetű járulékos írásokat. Több évtizedes kihagyásokkal, szeszélyesen adják ki őket ismételten, és ha akadnának gondozók, akik ismét "fölfedeznék", és az ezer oldalról kirostálnák a jobban időhöz kötött "melléktermékeket", nagy szolgálatot tennének az őt nem ismerő ifjúságnak, nélkülözhetetlen egyetemi forrásmunkákat adnának a kezükbe. Ráadásul olyanokat, amelyeknek írásművészeti stílusa a magyar szellemi élet nagyjait idézi föl, Babits Mihályét, elődeiét és követőiét …” Várkonyi Tibor ( Nszv) Múlt idej ű válasz Schmidt Máriának Olvasónk „adta a kezünkbe” Ránki György történész 1988-ban publikált előszavát, melyet R. L. Braham A magyar Holocaust című könyvéhez írt. Ez a szöveg ugyanis épp az ellenkezőjéről szól annak, mint ahogy Schmidt Mária idézi Ránkit az emlékművitában. Vagyis: „Azt a tényt ugyanis, hogy a náci megszállásig a közel milliós nagyságrendű magyar zsidóság az ide menekültek sokaságával együtt nem forgott közvetlen életveszélyben, akkor is mindenki tudta, és rajtuk kívül azóta sem tagadta senki. A felelősséggel való kritikus és önkritikus szembenézés ellenére is ki vonhatná kétségbe, hogy a fő felelősség a német nemzetiszocializmusra hárul, amely a tömeggyilkosságot végül is politikai programmá formálta, megtervezte, végrehajtotta; enélkül Magyarországon nem lett volna Holokauszt” – írta Ránki György klasszikussá vált munkájában és idézi Schmidt Mária cikkében. (A múlt fogságában, Heti Válasz, 2014. VI. 26.) Ehhez képest hat vitairatnak Ránki 1988-as előszava: „A magyar zsidóság fejlődése némileg eltért a keleteurópai országokétól. Úgy is fogalmazhatnám: a magyar zsidóság tekinthető leginkább – nyugat-európai értelemben véve – saját nemzetével azonosítottnak. Sokkal bonyolultabb történelmi és társadalmi jelenség az antiszemitizmus, semhogy általános fejlődési sémákkal elintézhessük. Mégsem járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy a nyugat-európai zsidóság esetében a frontok világosak voltak. Megsemmisítésük része volt a történelmi folyamatnak, melyet például a francia lakosság többsége a nemzet egésze ellen irányuló külső támadásnak, a francia nemzeti méltóság megalázásának tekintett. Sorsuk nem választódott el annak a nemzetnek a sorsától, melynek az elmúlt száz-százötven év alatt szerves részévé váltak. (...) A magyar zsidóság pusztulásában a sorstalanság volt a különleges tragédia. A nyugateurópai izraeliták részben nemzetük sorsában osztoztak, a kelet-európaiak pedig úgy vélhették,
