Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis
2014-08-02
történt, a külvilágnak csak pletykák jutottak: ki kit és mire tartana alkalmasnak, illetve kit ki ellenez és miért. A fő tisztségek elosztása „csomagban” öltött formát, hogy a nagyobb és kisebb, régebbi és újabb, északi és déli stb. tagállamok megfelelő arányban szerepeljenek a látható posztokon, nem is szólva a politikai pártok, nemek közötti kényes egyensúlyi szempontokról. Ezzel szemben Juncker jelölése – a korábbi döntésekhez képest egyedülálló módon – a kormányfők nyilvánossá vált szavazásával dőlt el június 27-én, amire az EP utóbb csak rábólintott. A jelöltet végül 26 tagállam támogatta, és csupán kettő utasította el …” 4 Balázs Péter (ÉS) Szélsőségeknek nincs helye Kárpátalján! „Az Ukrajnában kialakult helyzet közel fél éve aggodalommal tölti el az ország lakosságát és a kárpátaljai magyarságot. Míg novemberben az átlag kárpátaljaiak a különböző médiacsatornákon és az interneten keresztül aggodalommal, döbbenettel és a változás reményével követték végig a fővárosában zajló eseményeket, a határ menti megye mindvégig a béke szigete maradt. Ez az állapot most megbomlani látszik. A vidék valamennyi nemzetiségű polgárai törvénytisztelő és békeszerető emberek, akik nem akarnak háborút, akik elvárják a helyzet mielőbbi békés rendezését: fegyverek nélkül, tárgyalások útján. Bebizonyosodott, hogy az erőszak nem vezet semmire, s itt az ideje, hogy a döntéshozók belássák: be kell fejezni a vérontást, és békés úton kell megoldani a kialakult konfliktust. A vidék egyik sajátossága, hogy soknemzetiségű. Az elmúlt években az itt élők közötti egyensúlyt különböző szélsőséges csoportok többször próbálták megbolygatni. Kárpátalján megjelent a Jobbik. KGBéla (Kovács Béla – a szerk.) irodát nyitott Beregszászban, majd jött válaszként az ukrán szélsőségesek „fáklyás menete" a városban. Érdekes, hogy első kárpátaljai látogatása során Kovács Béla EP-képviselő és Vona Gábor a Jobbik pártelnöke a Szvobodával vette fel a kapcsolatot:. „Vona hangsúlyozta: beregszászi látogatása nem pártpolitikai célzatú... Jelezte: a Jobbik ugyan ellenzéki párt, de nemzetpolitikai kérdésekben együtt gondolkodik a kétharmados kormánypárttal, s katalizátorszerepet tölt be nemzeti ügyekben. ...A Jobbik és az ukrán szélsőjobboldali Szvoboda párt között körvonalazódó megállapodással kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Kovács elmondta: a tárgyalásokat az ukrán párt kezdeményezte, s a Jobbik 12 pontban fogalmazta meg az együttműködés alapfeltételeit. Az esetleges megállapodás mindenekelőtt a kárpátaljai magyarság érdekeit fogja szolgálni" – fogalmazott Kovács Béla.Hogy az urak miben egyeztek meg, azt nem lehet tudni, de azóta Kárpátalja területén egy sor, az ukránok és magyarok közötti, nemzetiségi konfliktus kirobbantására irányuló esemény történt …” Darcsi Karolina (Kárpátalja.ma) Wall Street Journal: Magyarország autoriter állammá vált A Washington Post és a New York Times után a konzervatív Wall Street Journal is fennakadt Orbán Viktor liberális demokráciákat temető, és Oroszországgal, Kínával valamint Törökországgal példálózó beszédén. Az Illiberális eszme felemelkedése címmel megjelent véleménycikkben megemlítik, hogy a liberális intézmények eróziója jelent meg azokban az országokban, melyek csak a közelmúltban léptek a demokratizálódás útjára. Ehhez a tendenciához példaként kínálja a lap Orbán Viktor szavait, majd felidézik pályafutását, és azt, hogy az egykor harcosan antikommunista és liberális fiatal 2010-es újbóli hatalomra kerülése után hogyan iktatta ki az alkotmányos fékeket és egyensúlyokat ellensúlyokat, hogyan pakolta tele Fidesz-közeli vezetőkkel a bíróságokat és a többi egykor független intézményeket, hogyan államosította a magánnyugdíj-pénztárakat, és így tovább … “Magyarország lassított felvételben történő átalakulása puha autoriter állammá provinciális problémának tűnhet Washington vagy Brüsszel számára Európa perifériáján, de Orbán Viktor csodálattal tekint Vlagyimir Putyinra 4 a cikk teljes tartalma csak előfizetéssel érhető el KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. AUGUSZTUS 3. 15