Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis
2014-08-19
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. AUGUSZTUS 19. 14 magyar kormány mindent megtesz a válság békés rendezése érdekében, és kiemelt figyelemmel kíséri a kárpátaljai magyarság helyzetét a konfliktusban. Lehet, hogy a napirendre kerülő lényeges dolgok, éppen fontosságuk okán, elkerülik a napvilágot. Az elhangzottak kapcsán felmerülő kérdések már nem tehetnek így. Már csak azért sem, mert végső soron a bőrünkre megy a „játék”. Az MTI beszámolója, anélkül, hogy ezt egyáltalán megemlítené, alátámasztja: a hivatalos Budapest továbbra is csak a KMKSZ véleményére kíváncsi, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) álláspontja, helyzetértékelése hidegen hagyja. Ha nem így lenne, akkor az országos szervezet képviselőit is meghívták volna. Kettő: Orbán ugyan nem mondhat mást, ennek ellenére az igazság az, hogy a magyar kormánynak gyakorlatilag nulla befolyása van „a válság békés rendezése” tekintetében, ami nagyon sok, köztük Magyarországnál jóval nagyobb államról is elmondható. A „mindent megtesz” ez esetben lényegében verbális cselekvéssorozatot jelent, ami annyiban kétségtelenül hasznos, hogy munkát ad a távirati irodának …” Tárkányi Botond (TiszaNews) Mindent egy lapra „Igazi, életbe vágóan fontos tétje nincs a magyarság számára a romániai államfőválasztásnak, így talán érthető, hogy a magyar pártok nyitottabbak a kockázatvállalásra. Kivételt ezúttal is az MPP jelent, amely – pártként igencsak különös módon – sportot űz abból, hogy minden választásból kimarad. A legnagyobb kockázatot az Erdélyi Magyar Néppárt vállalta, amikor úgy döntött, Szilágyi Zsolt személyében saját jelöltet indít. Az alakulat létjogosultságának megerősítését célzó lépéssel mindent egy lapra tettek fel vezetői. Számukra már az is eredmény lesz, ha sikerül összegyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, hiszen felmutathatják: ennyi olyan magyart tudtak megszólítani, aki nem azonosul mindenben az RMDSZ politikájával. Az esetleges kudarc viszont – ha nem lesz meg a szükséges számú aláírás – olyan mély sebet ejthet az alakulaton, amely végzetes lehet. Az RMDSZ számára az a tét, hogy továbbra is elmondhassák: ők a romániai magyarság egyetlen legitim érdek-képviseleti szervezete, no meg hogy olyan szavazatszámot érjenek el, amely alapján a második forduló előtt tárgyalásokba bocsátkozhatnának a bejutó román jelöltekkel …” Farcádi Botond (Háromszék) A pöcsökr ő l, a dobozokról és a reklámadóról Milyennek látja egy jobboldali lap újságírója a magyarországi sajtó helyzetét? Cseke Péter Tamás a Magyar Nemzet napilap erdélyi születésű munkatársát, Lukács Csabát kérdezte. „A magyar sajtóban nagyon kevés a címkézetlen újságíró. Amikor elfogad egy állásajánlatot, tudomásul veszi, hogy bekerül egy dobozba. Az egyik dobozból nagyon nehéz átmászni egy másikba.” (Erdélyi Riport) Válasz Horváth Annának : m ű ködjünk együtt a közösség érdekéb en „Az Erdélyi Magyar Néppárt véleménye szerint a novemberben sorra kerülő államelnök-választás nem a magyar– magyar versenyről szól, így nem az RMDSZ ellenében gyűjtik önkénteseink az aláírásokat. Mindez nem veszélyezteti a magyar képviseletet, hanem kiszélesíti az érdekérvényesítés lehetőségeit. Az alpolgármester asszony közleményében arra kéri az erdélyi magyar és román politikai szereplőket, hogy a fesztivál ideje alatt, annak helyszínein, ne gyűjtsenek az államelnök-jelöltek indulásához szükséges támogató aláírásokat. Meggyőződésünk, hogy a politika iránt érdeklődő választópolgárok érdeke, hogy munkánkkal segítsük véleménynyilvánításukat. Az Erdélyi Magyar Néppárt véleménye szerint a novemberben sorra kerülő államelnök-választás nem a magyar–magyar versenyről szól, így nem az RMDSZ ellenében gyűjtik önkénteseink az aláírásokat. Mindez nem veszélyezteti a magyar képviseletet, hanem kiszélesíti az érdekérvényesítés lehetőségeit …” Soós Sándor (Néppárt.eu) Az igazság jegyében „Az igazi nagy dobás az lenne, ha a kommunista hierarchia egykori „csúcsragadozóit” is sikerülne végre leleplezni és bíróság elé állítani. Kár, hogy ennyit kellett várni, hiszen az 1989 előtti rendszer számos magas beosztású fenntartója azóta elhunyt, addig