Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis
2014-08-02
hanem a székely zászlók felvonását, amely szerinte törvénytelen, mivel ezt januárban megállapította már a brassói ítélőtábla egyik ítélete (Nsz) Basescu: Biró Rozália alkalmatlan A román államfő alkalmatlannak nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által javasolt Biró Rozália szenátort a kulturális minisztérium vezetésére, és bejelentette, hogy egyelőre nem írja alá kinevezését. „A jobboldali államfő a költségvetési miniszteri tisztségre jelölt Claudiu Manda kinevezését sem írta alá, és felszólította Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy a jövő héten nevezzen meg más jelölteket” - írja a hirado.hu (Nsz) A román kormányfő elfogadta az RMDSZ miniszterelnökhelyettes-jelöltjét Victor Ponta román kormányfő elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatát, és Biró Rozália szenátort, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét jelölte pénteken miniszterelnök-helyettesnek, illetve kulturális miniszternek, mivel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke augusztus elsejei hatállyal lemondott kormánytisztségeiről. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy Claudiu Manda szociáldemokrata képviselőt jelölte a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszteri posztra, a jegybank helyettes kormányzójává kinevezett Liviu Voinea helyett. A két jelölt akkor veheti át hivatalát, ha az államfő aláírja kinevezésüket. Romániában az államfő menti fel, illetve nevezi ki a minisztereket a miniszterelnök előterjesztése alapján. Traian Basescu államfő több esetben elutasította egyes tisztségviselők kinevezését (MTI) Kelemen Hunor: a kormányból léptem ki, nem a koalícióból A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azért marad tagja a bukaresti kormánykoalíciónak, mert "belülről" több esélyt lát az erdélyi magyarságnak fontos kormányzati álláspontok befolyásolására, mint ellenzékből - hangoztatta az MTI-nek nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki pénteki hatállyal lemondott a kulturális tárca vezetéséről és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről. "A kormányból léptem ki, nem a koalícióból" - mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: a koalíciós egyeztetéseken az RMDSZ küldöttségét továbbra is ő vezeti, annak érdekében, hogy érvényesítsék a 2014 márciusában megkötött koalíciós megállapodás előírásait. "Nagyon fontos, hogy ott üljél az asztalnál, hogy ne kerüljél fel az étlapra. Hogyha meg akarjuk próbálni befolyásolni a különböző kormányzati döntéseket, beleértve azt az álláspontot is, amit én hihetetlenül rossznak tartok, a Minority SafePack kapcsán a luxembourgi perbe való (román) beavatkozást, akkor ehhez ma nagyobb esélyünk van úgy, hogy a kormányzaton belül próbáljuk ezt a munkát elvégezni, mint hogy kívülről próbáljuk a munkát befolyásolni" - magyarázta az RMDSZ elnöke (MTI) Hargita megyének lesz magyar prefektusa, nem Maros megyének „Victor Ponta román miniszterelnök úgy döntött, hogy Petres Sándor eddigi hargitai alprefektust nevezi ki a magyarok által többségben lakott romániai megye kormánymegbízotti tisztségére” - adta hírül pénteken a romániai magyar média, emlékeztetve, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) eredetileg Maros megye prefektusi székébe akart volna magyar személyt juttatni (MTI) Basescu alkalmatlannak nevezte Biró Rozáliát a kulturális tárca vezetésére Traian Basescu román államfő alkalmatlannak nevezte pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által javasolt Biró Rozália szenátort a kulturális minisztérium vezetésére és bejelentette, hogy egyelőre nem írja alá kinevezését. A jobboldali államfő a költségvetési miniszteri tisztségre jelölt Claudiu Manda kinevezését sem írta alá és felszólította Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy a jövő héten nevezzen meg más jelölteket. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. AUGUSZTUS 3. 5