Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis

2014-08-01

ügyében. Ha azonban elolvassuk Heisler András Mazsihisz-elnök levelét is, akkor kiderül: ez távolról sincs így. Pedig az idő sürget. Heisler legalábbis úgy tudja, hogy a Sorsok Házának egy részét ősszel átadják. „A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetséggel (IHRA) együttműködésben nemzetközi munkacsoport segíti a Sorsok Háza megvalósítását” – ezzel a bejelentéssel kezdődik az a sajtónyilatkozat, amelyet Andrew Baker rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság nemzetközi igazgatója, Andrew Burns, az IHRA elnöke, Heisler András, a Mazsihisz elnöke, valamint Haraszti György, a Páva utcai emlékközpont kuratóriumi elnöke és Schmidt Mária, a kacifántos nevű Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója jegyez … (Nsz)  Esélytelenek a civil jelöltek az önkormányzati választáson  Nyomulnának a civilek az önkormányzati választáson, de egyedül kevés esélyük, egyes ellenzéki pártokkal összefogva pedig éppen ott tartanának, mintha politikusként indulnának. „Téves elképzelés, ha valaki ellenzéki oldalon úgy gondolja, hogy automatikusan szavazatokat hoz, ha pártpolitikusok helyett civil jelölteket indítanak” – állítja Juhász Attila politikai elemző, a Political Capital munkatársa (Nsz)  Az első világháború „a névtelen tömeg korszakát hozta”  „Az első világháború szülte a tömegtársadalmak korát, amely megpróbálta eltüntetni az egyéniséget” – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten, a Hazatérnek 1914–2014 című kiállítás megnyitóján. „Fontos az, hogy száz év elteltével emlékezzünk az első világháborúra, és ne csak és ne is elsősorban a hadműveletekre, hanem emlékezzünk az arcokra, emlékezzünk a nevekre, emlékezzünk az életutakra, emlékezzünk a családokra” – hangsúlyozta a miniszter, aki egyben az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke (MNO)  Szándékosan rontják a román–magyar viszonyt  „A 80-as évek óta nem tapasztalt ellenséges hangnemet ütött meg az utóbbi hónapokban a román külpolitika a magyar féllel szemben” – mondta a  HírTV Magyarország élőben című műsorában Navracsics Tibor. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: mindez Románia nemzetközi megítélésének árt. „Sajnos a román külpolitika az elmúlt hónapokban egy hajtűkanyart véve a múlt század 80-as éveibe kanyarodott vissza. Sajnos az a hangnem, azok a lépések, amiket az utolsó időben tettek, amiről nehéz nem feltételezni, hogy szándékosan rontják a román–magyar viszonyt, talán a román elnökválasztás egy mellékmotívuma lehet, vagy nem tudom, mi lehet az oka. Ezek nemcsak a magyar–román viszonyrendszert rontják, hanem Romániát általában a nemzetközi közvélemény előtt is rossz színben tüntetik fel” – nyomatékosított Navracsics Tibor (MNO)  Bukovinai Találkozások Bonyhádon szlovákiai résztvevőkkel  Hét ország hagyományőrző csoportjai vesznek részt az augusztus elsején kezdődő XXV. Bukovinai Találkozásokon. A háromnapos fesztiválon Szlovákiát Strubnyafürdő (Turčianske Teplice) képviseli (Felvidék.ma) Románia Románia   Büntetné az EMNP tusnádfürdői tanácsosát  Megvonni készül a politikai bizalmat az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete tusnádfürdői tanácsosától amiatt, hogy nem szavazta meg az önkormányzat autonómiával kapcsolatos határozattervezetét. Ennek következtében a hatályos törvények szerint Nemes Mária elveszítheti mandátumát. Az üdülőváros képviselő-testülete szerdai ülésén tűzte napirendjére a statútumot, amely azt KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. AUGUSZTUS 1. 2

Next

/
Thumbnails
Contents