Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-05

első igazgatója  Ő jegyzi a most magyarul is megjelent Az áldozati szereptől a polgári tudatig című, a romák integrációjával foglalkozó kötet vitaindító esszéjét. Ezúttal azokat a pontokat próbálja meghatározni, amelyek a romák részéről lehetnek az integrációs folyamat buktatói. Elvégre – idézi a mondást – „kettőn áll a vásár”. Hangsúlyozza, hogy sem objektívnek, sem tudományosnak nem akar tűnni: csupán tapasztalatokon alapuló hipotéziseket fogalmaz meg. Bíró András szerint nem szabad sem elutasítani, sem letagadni a többség történelmi felelősségét. Bármennyire is elfogadhatatlan azonban a többség előítéletes és sztereotip hozzáállása, pusztán ennek célkeresztbe állítása – figyelmen kívül hagyva a romák saját gyengeségeit –újratermeli azt az álláspontot, hogy a romák áldozatok. Ez pedig megbénítja a cselekvést … (Nsz)  Elkezdődött a kultúraváltás  Méltóságteljesebb, "többszólamú" politizálást szeretne Kunhalmi Ágnes. Az MSZP frissen megválasztott budapesti elnöke szerint a párt sikeréhez nem elég csak a Fideszt támadni, hanem az ország lehetőségeit figyelembe véve, fel kell mutatni azt a "másik világot", amelyikben jobban élhetnek az emberek (Nszv)  Elfogadták a devizahiteleseket segítő törvényt  A parlament 184 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt. Teljesült a kormány célja, sikerült kiküszöbölni a szerződések tisztességtelen feltételeit (MNO)  Koszorús Ferenc zsidók százezreit mentette meg  Hende Csaba honvédelmi miniszter átadja a „Hazáért Érdemjelet” Koszorús Ferenc fiának. „A soá is elfoglalta méltó helyét történelmünkben legnagyobb nemzeti tragédiáink között, miénk a szégyene, a vesztesége és a gyásza is” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredes emléktáblájának koszorúzási ünnepségén Budapesten, a Dohány utcában (MNO)  Együttgondolkodásra kérik a kormányt  Együttgondolkodásra kéri a kormányt a felsőoktatás problémáinak megoldásáért a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Bódis József a  Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában azt mondta: jobb megoldások születnének, ha ők is „társszerzők” lehetnének a döntésekben (MNO)  Dupla figyelem jut a szociális területre  Megkapja a fejlesztéséhez szükséges forrásokat a leendő Testnevelési Egyetem, az viszont nem biztos, hogy szeptembertől minden felsőoktatási intézményben megjelennek a kancellárok – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető szerint a szociális terület szétválasztása szinte dupla figyelmet és energiát jelent a kormány részéről. „Megfontolandó, hogy a családtámogatások terén a kétgyermekeseket célozzák meg a következő időszak intézkedései” – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki szerint az egészségügyben a háziorvosi ellátás erősítése következik, jobb eszközellátással és a túlterheltség csökkentésével. Leginkább a fiatal orvosok helyzetbe hozása a cél. Számukra is segítséget fog nyújtani a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket megpályázó orvosok letelepedésének támogatása. Interjú (MNO)  Menjen a külügy Csíkszeredába!  Teljesen elhibázott, végiggondolatlan ötletnek tartja Kövér László a minisztériumok költöztetését, és reméli, hogy nem lesz belőle semmi. A házelnök ezt még június 11-én nyilatkozta a  Katolikus Rádiónak, de akkor erre senki nem figyelt fel. Pedig sarkosan fogalmazott: ritkán adódik, hogy nem ért egyet a saját kormányával, s még ritkább, hogy ennek hangot is ad. Úgy tűnik, ebben a kérdésben mégis fontosnak tartotta, hogy véleményt nyilvánítson … A fideszes politikus mindjárt további javaslatokkal is szolgált. A HM szerinte akár Brüsszelbe is költözhetne, hiszen a hadsereg jelenlegi állapota mellett itthon úgysincs sok feladat, a legtöbb munkát a NATO-val való kapcsolattartás adja. „A külügyet pedig akár vigyék Csíkszeredába – folytatta –,mert a románokkal vannak leginkább KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 6. 2

Next

/
Thumbnails
Contents