Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-28

szóvivőjének tájékoztatása szerint Oroszország hamarosan nagy kaliberű, több rakéta indítására alkalmas rendszerek átadására készül a kelet-ukrajnai szakadároknak (MH)  Lavrov és Kerry szerint mielőbb tűzszünet kell Kelet-Ukrajnában  Megállapodtak, hogy az EBESZ megfigyelői missziójának támogatnia kell az ukrán hatóságokat a genfi megállapodás megvalósításában (Hírek.sk) Vélemény, publicisztika, interjú, blog Vélemény, publicisztika, interjú, blog   A kormányfő nem szégyelli  „Orbán megint nagyot jelszavazott Tusványoson, szokatlanul őszinte beszédében. Lényegében bejelentette azt, amit amúgy tudtunk: valami ázsiai típusú diktatúrát szeretne. Vagyis nem ő, hanem mi. Ő csak hallja a mi kis hangunkat. Bár egy újságíró számára nagy kaland diktatúra ellen harcolni, nem emlékszem, hogy valaha is arra ébredtem volna, hogy Kim Dzsongun, Putyin, vagy Lukasenka uralma alatt szeretnénk élni. Orbáni alaptrükk: álmodik valamit, aztán többes szám első személyen meséli el. Pedig téved: mielőtt élvezhetné pitiáner diktatúráját, elsöpri a történelem. Amúgy majdnem jó irányba kutakodik, mert talán fölismerni látszik, hogy nem a nemzetinek nevezett intézmények szaporodása teszi erős nemzetté Magyarország népét, hanem az, ha olyan államunk lesz, amire büszkék vagyunk, amit óvunk,építünk, és ellenőrzünk. Nem a hazaszeretetről kell hadoválni, hanem tudomásul enni, hogy ez a szeretet munka. Közös. Értelmes …”  Andrassew Iván (Nszv)  A magyar Napóleon  „…Ma úgy tűnik, hogy az 1989.október 23-tól kezdődő és 2012. január 1-jéig tartó békés politikai átmenet reménytelen kísérlet volt, egy olyan országban, amely képtelen átlépni a múltján, képtelen előre nézni, képtelen feldolgozni sérelmeit, képtelen levonni a következtetéseket, képtelen tanulni saját hibáiból. Az ország rosszízű hagyományai túléltek minden változást, velünk vannak ma is. Miért ne lettek volna jelen a demokratikus átalakítás kísérletében? Az átalakítás kísérlete - a dolog természeténél fogva - nem érinthette a fejeket, az emberek gondolkodását. A köztársaságot ki lehetett kiáltani, a tisztességért legfeljebb kiáltani lehetett. A hűbéri viszonyokon izmosodott kivagyiság, a kiszolgáltatottságból kinövő kuruckodás, a cselédsorba süllyedéstől való rettegésből származó irigység, féltékenység, rosszindulat épp úgy hungarikum, mint az "urambátyám" stílus, a paraszolvencia, a hatalomhoz való dörgölőzés, a felelősségelhárítás. Az emberi gondolkozás megváltozásához sok-sok évtizedre van szükség, még akkor is, ha a társadalmi berendezkedés, a gazdaság szerkezetátalakítása sikeres. Nálunk sajnos ezek a feltételek nem jöttek össze …”  Szüdi János (Nszv)  Új világ határán  „Immár huszonöt esztendeje annak, hogy július harmadik hete egy különben nem túlságosan jelentős erdélyi településről szól. A Tusnádfürdőn elhangzó gondolatok (különösen, ha Orbán Viktor mondja őket) minden nyáron hosszú időre muníciót adnak a publicistáknak, és tematizálják a közbeszédet. A Tusványoson elmondott idei Orbán­beszéd (a fura szóösszetétel azt jelzi, hogy a szabadegyetemet előbb Bálványoson szervezték meg, de a rendezvény hamar kinőtte magát, és átköltöztették Tusnádfürdőre, ahol immár szintén kicsi a hely) komoly hullámokat vetett ellenzéki és liberális oldalon. Akad olyan párt, amely egyenesen elmeháborodottnak és/vagy hazaárulónak nevezte a kormányfőt, amiért többezres hallgatósága előtt ki merte mondani: a liberális államszervezési modell megbukott, és helyette valami mást kell kitalálni …”  Lukács Csaba (MNO) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 28. 8

Next

/
Thumbnails
Contents