Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-26

használnánk népünknek. Jelképeink viszont arra méltatlan helyekre kerülnének, ami valljuk be, nagyon visszatetsző volna…”  Balogh Csaba (KISZO)  Veszteség, szoborban  „Még véletlenül se vigyék sehova. Nem, egy centit se mozdítsák!  Inkább arra kérném a most tiltakozókat, hogy a kivezényelt rendőrök helyett inkább ők védjék meg, akár önnön testükkel. Hát mikor lesz nekünk (és az utókornak) még egyszer egy ilyen kifejező, minden kiejtett vagy leírt mondaton túli emlékművünk, amely oly pompásan mutatja meg, hogy milyen is volt a mai Magyarország? A Nemzeti Együttműködés Rendszere? Mennyi izzadt tanórát spórolnánk meg azzal, hogy a gyerekeket egyszerűen csak kivinnénk a szobor elé. Hiszen minden megvan benne, ami csak kell. Egy képben, s csupán a lényeg. És még azt sem mondhatjuk, hogy a fondorlatos ellenzékiek furmánykodták oda valahogy. Lejáratásként hegesztve köré ezt a képtelen, ám annál sokatmondóbb történetet. Azt, hogy miként lett a német megszállásból hirtelen áldozat, mert úgy talán nem háborodik fel a fél világ (pardon: balliberális bizniszpolitikusok és művészkörük, illetve médiaholdudvaruk), hogyan válhatott egy szobor szemforgató lódítással nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé. Hogyan állították fel éjjel, lopva, erős rendőri felvezetéssel, dupla kordon mögött, miközben mindannyiunk számára a megbékélést kellene jelentenie. Hogyan lett a sok igazságból csupán egy, ám az viszont megkérdőjelezhetetlenül. Hogyan kerültek ki minden lehetséges hatóságot, képzőművészeti bírálókat, történészeket, hogyan választották ki önkényesen a megalkotóját. És hogyan lett abból majdhogynem mártír, ki nem teljesedhetett alkotó, akit a „mű nélküli művészek” üldöznek, és aki kikéri magának, hogy az általa fogalmazott műleírásból kiindulva bírálják a művét. És aki oly szerényen, ám annál panaszosabban kiáltja világgá, hogy bizony ebben a történetben egy-két újságírót és történészt leszámítva mindössze két jóindulatú szereplő maradt: ő és a kormány. Hogyan nem meri felavatni egyetlen politikus sem, holott már a miniszterelnök is esztétikai elemzése alá vetette, s nem talált benne semmi rendkívülit? …”  Papp Sándor Zsigmond (Maszol.ro)  Orbánisztán: demokrácia kontra nemzetállam - kis magyar pszicho  „Nem kell a liberalizmust szeretni. Akkor sem, ha a történelem folyamán, főleg az utóbbi két évszázadban, annak nagy részében már ilyen-olyan liberalizmus néven, de folyamatosan alakulva, tagolódva és csiszolódva elvitathatatlan mértékben, pozitív értelemben hozzájárult a világ jelenlegi állapotának megformálódásához. Lehet az embernek a liberalizmussal össze nem egyeztethető értékrendje, s attól az ember még lehet jó. Lehet a demokráciának is más jelzője, mint liberális (pl. keresztény/demokrácia/), ám annak egyes elemei valamilyen mértékben mindig a liberalizmus egyes összetevőire fognak mutatni. És igaz, hogy sokféle (na, azért nem is olyan sokféle) demokrácia létezhet, illeszthetünk elé számos minőségjelzőt, ha nem is vagyunk mindnyájan politológusok, arra azért már rájöhettünk (de mivel nem jöttünk rá elegen, a végtelenségig kell ismételni és magyarázni), hogy a demokrácia jelen pillanatban hiányosságai és tökéletlensége ellenére az egyetlen olyan társadalmi berendezkedés, amely a közösségek és az egyének szabadságát biztosítani tudja. Nem szabadelvűségét. Hanem szabadságát. Nem szabadosságát (hogy elébe vágjak a propagandának), hanem szabadságát …”  Ardamica Zorán (Paraméter.sk)  Dr. Hunčík: újra - és ismét ködösítve  „Derűlátó vagyok, és a közelmúltig mindössze gyanakodtam: doktor Hunčík csak mímeli, hogy csak "egy könyvet" olvasott 1989 óta, és Csallóközben járva nem nézett ki az autóból. Publicisztikájának elolvasása után már nemcsak gyanakszom... Bevallom, hogy a hét hat napján nemcsak kárörvendés céljából vetemedek az interneti helyett a nyomdafestékes Új Szó átlapozására, némely eszmefuttatásainak elolvasására. Hogy úgy mondjam - tapasztalatátadási törekvéstől vezérelve is. Hátha KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 27. 20

Next

/
Thumbnails
Contents