Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-23

  Brüsszeli ultimátum a Székely Nemzeti Tanácsnak  Az Európai Bizottság (EB) felszólította a Székely Nemzeti Tanács vezetőit, távolítsák el európai polgári kezdeményezésük honlapjáról és „minden más honlapról" az Európai Unió Bíróságához benyújtott keresetlevelüket és az EB ellenkérelmét (Krónika)  Áder János részvételével megkezdődött 9 közép-európai államfő tanácskozása Varsóban- FRISSÍTETT  „Az orosz-ukrán konfliktus a legnagyobb kihívás az európai biztonságra a hidegháború befejeződése óta, amelyet valamennyien súlyos elnyomásként éltünk meg, lezárása pedig országaink számára a szabadság és a demokrácia visszaszerzését jelentette” - szögezte le kilenc kelet-közép-európai államfő, köztük Áder János köztársasági elnök keddi varsói tanácskozását megnyitó beszédében Bronislaw Komorowski lengyel államfő (MTI)  A lengyel elnök szerint tartósan megváltozott Kelet-Európa biztonsági helyzete  Bronislaw Komorowski lengyel elnök a kilenc kelet-közép-európai államfő keddi varsói tanácskozása utáni sajtótájékoztatón leszögezte: az orosz-ukrán konfliktus következtében tartósan új biztonsági helyzet állt elő a NATO keleti határán (MTI)  Navracsics: "nem vagyok még hivatalos jelölt" az EU-biztosi tisztségre  "Nem vagyok még hivatalos jelölt" - válaszolta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben magyar újságíróknak az ő esetleges EU-biztosjelöltségét firtató kérdésre. Megerősítette, hogy "valóban szóba került", de leszögezte, hogy hivatalos jelölés még nem történt (Nszv)  Maláj utasszállító - Uniós külügyminiszterek fegyverembargót emlegetnek  Kemény vita várható az esetleges újabb büntetőintézkedésekről (Nszv)  Oroszország Ukrajna lerohanására készült?  „Múlt héten Moszkva azt tervezte, hogy nem csak a Donyecki területre, hanem egész Ukrajna területére beküldi „békefenntartó” csapatait” – állította tegnap Jurij Lucenko, Petro Porosenko ukrán államfő tanácsosa. A  TSN.ua ukrán internetes hírportál szerint Lucenko arról beszélt, hogy Moszkva háborút akar kiprovokálni, azonban az ukrán hadsereg erre nem áll készen (Nszv)  Putyin együttműködést ígér  A bizonyítékok csatája várható a következő napokban­hetekben a maláj légitársaság repülőgépének múlt heti, Donyeck melletti katasztrófája ügyében, és holland szakértők dolga lesz kideríteni, mi történt valójában a 298 emberrel a fedélzetén szerencsétlenül járt Boeing-777-essel (Nsz)  Ugyanazt engedik meg Putyinnak, mint a harmincas években Hitlernek  Az Európai Unió keddi külügyminiszteri csúcsán nem született döntés új szankciókról Oroszország ellen, amelynek Franciaország az ukrán válságban és az MH17-es lelövésében játszott szerepe ellenére le akar szállítani két helikopterhordozó anyahajót. Litvánia elnöke kiakadt. A szigorú büntetőintézkedésekről szóló fenyegetések ellenére nem született döntés új szankciókról Oroszország ellen kedden az Európai Unió brüsszeli külügyminiszteri csúcsán. A tárcavezetőknek ugyan sikerült megállapodásra jutniuk, hogy ha Oroszország nem működik együtt a Malaysia Airlines MH17-es járatának a lelövése utáni elindított vizsgálatban, akkor új neveket vesznek fel a vízumkorlátozással és vagyonbefagyasztással sújtott közéleti személyiségek és vállalatok listájára, azonnali hatályú szankciókról viszont a zárónyilatkozat tanúsága szerint nincs szó (Nsz)  Antiszemita megnyilvánulások Németországban  Németországban antiszemita megnyilvánulások fordulnak elő a gázai konfliktus miatt szervezett palesztinpárti tüntetéseken (Kitekintő) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 23. 10

Next

/
Thumbnails
Contents