Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis
2014-07-22
Az intrikusok kora „Az újabb és újabb ellenség-képek legyártására specializálódott kormányzat az ellenzékkel történő leszámolást követőn terjeszkedési kényszerének megfelelően új szakaszba lépett. Nem annyira a civil szféra bekebelezésének étvágya az, ami újdonságnak tekinthető - s itt egy jogvédő szervezettel és egy kritikus tv-csatornával kialakult aktuális konfliktusra gondolhatunk -, hiszen ilyenek korábban is előfordultak, hanem azokra a hatalom belső struktúráját érintő ügyekre, amelyek a reklámadó bevezetésétől a miniszterelnökség kontra főváros vitájáig terjednek. Ezek már az önpusztítás félreismerhetetlen jelei. Ahogy egy elszaporodott populáció egyedei is egymást kezdik fölfalni. Nevezhetjük a hatalom agóniájának, ami azonban egyáltalán nem biztos, hogy rövid lefolyású lesz. A végkifejlet megjósolhatatlan időpontja az ország teherbíró képességétől, a fásult beletörődés mértékétől és egy új, ütőképes ellenzéki stratégia megszületésétől függ. Azaz: sok mindentől. De ez valószínűleg mégis az utolsó fázis. Amikor a rendszer erővonalait már betemeti, elmossa egy mindenhová betüremkedő massza. Hiszen maga a rendszer - bármilyen legyen is az - fogalma valamilyen konstrukciót sejtet, jól-rosszul kiépített szerkezetet, amelynek akár esetlegessége ellenére is vannak biztos pontjai. Ha üggyel-bajjal, de el lehet igazodni benne. Most viszont még a bizonytalan fogódzópontok is elmerülnek ebben a bűzlő iszapban …” Giczy György (Nszv) Cseh és lengyel újság a suttyomban történt szoborállításról A budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak emlékére készített emlékmű felállításáról cikkezett a Hospodárské Noviny című cseh és a Rzeczpospolita című lengyel újság (Nsz) "Ezek az emberek egyáltalán akarnak-e magyarok lenni?" Az autonómia jelenti a megoldást a szlovákiai magyarság problémáira? Hunčík Péter szerint nem. Az ipolysági származású, Dunaszerdahelyen élő író és pszichiáter számára sokkal zavaróbb, hogy a szlovákiai magyarok már nem tudnak tisztességesen magyarul beszélni. Nem érdekli őket a kultúrájuk, fogalmuk sincs a magyar irodalomról, művészetről, tudományosságról. A szerző a .týždeň című hetilapnak adott egy nagy vihart kavart videóinterjút. Most az ott elmondottakat fejti ki bővebben, magyar nyelven „Pár héttel ezelőtt a .týždeň című szlovák hetilap videointerjút készített velem, melynek fő témája az autonómia kérdése volt. A beszélgetést átvette ez egyik magyar nyelvű internetes honlap, majd ezután egy Kassán megjelenő magyar nyelvű kiadvány is közölte. A félreértések elkerülése végett úgy döntöttem, hogy írásban, magyar nyelven fejtem ki véleményemet mindarról, amit a szlovák lapnak elmondtam. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy az etnikai kisebbségek megmaradásának egyik nagyon fontos „eszköze” az autonómia intézménye. Csakhogy az autonómia alkalmazása egy adott országban csak a többségi nemzettel együttműködve lehetséges. És itt van a kutya elásva. Mert jól tudjuk, hogy a szlovákok nagy része úgy van az autonómiával, mint ördög a szenteltvízzel … Csakis profi módon elkészített tervekkel szabad előrukkolni. Mi viszont sokszor előkészítés nélkül, mintegy véletlenül „dobjuk be” az autonómiát … Az interjúban elmondtam azt is, hogy véleményem szerint az autonómia nem panácea, vagyis nem old meg minden problémát. Sokszor csak arra jó, hogy konzerválja a rossz állapotot. Mert az igazi probléma az, hogy miként viszonyul az egyén saját nemzetéhez és megmaradásához. A népszámlálások adatai szerint 1991 és 2011 között 20 százalékkal csökkent a magyar nemzetiségű állampolgárok száma Szlovákiában. 1989 óta tart a folyamat, melynek pontos összetevőit nem ismerjük, csak néhány részjelenségéről tudunk. Például Lampl Zsuzsa kutatásaiból kiderül, hogy a nemzet „értéke” az utóbbi huszonöt év alatt megváltozott. A mai KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. JÚLIUS 22. 12