Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis
2014-07-22
Pánik Ukrajnában: súlyos támadás érte Donyecket Tüzérségi támadás érte a donyecki pályaudvart, a lakosság menekül, az oroszbarát szakadárok lezárták az utcákat (Bumm.sk) Digitalizáció, magyarországi segítséggel Együttműködési megállapodás született a Budapest Főváros Levéltára és a Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár között (KISZO) Napirenden a mozgósítás A mozgósítás volt a témája annak a tanácskozásnak, melyet Valerij Luncsenko, a megyei állami közigazgatás elnöke vezetett a városi és járási önkormányzatok elnökeinek, a rendvédelmi szervek, a hadsereg, az egészségügy képviselőinek részvételével (KISZO) Minisztériumi válaszok konkrétumok nélkül Az elmúlt hét folyamán Kárpátalja, illetve a Bereg-vidék vezetőivel találkozott Gajdos István, de fogadta a választópolgárokat is. Milyen kérdések szerepeltek a terítéken? – erről kérdeztük a parlamenti képviselőt (KISZO) Heves harcok Kelet-Ukrajnában, többen meghaltak „Heves harcok dúlnak a keletukrajnai Donyeck megyében Dzerzsinszk és Horlivka városok térségében, Luhanszk megyében Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál, valamint a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban” - közölte hétfőn az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet parancsnokságának sajtóosztálya (TiszaNews) Porosenko azt kéri az USA-tól, hogy nyilvánítsa terroristáknak a keleten harcoló fegyvereseket „Az Ukrajna keleti területeivel kapcsolatos problémákat meg kell oldani, hiszen a konfliktus az egész világot veszélyezteti” – jelentette ki Petro Porosenko ukrán államfő (KárpátInfo) Új hidat építenek a Tiszán Csap és Záhony között „Július 17-én sajtótájékoztatót tartottak Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, melynek során bemutatták a határ menti gazdasági integráció új tervezetét” – adta hírül a mukachevo.net „Egy új híd építését tervezzük a Tiszán Csap és Záhony között, mely a jelenlegitől háromszáz méterre helyezkedne el. A beruházás költsége 60 ezer euró, melyből 57 ezret támogatásokból fedezünk” – mondta Jevhenyij Luksa, a projekt menedzsere. Magyarországon már elkészítették a terveket a híd felének a megépítésére, a másik rész kivitelezése az ukránok feladata. A tervek előreláthatóan 2015 februárjára készülnek el. Szalipszki Endre ungvári magyar konzul elmondása szerint a híd építését a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja (KárpátInfo) A régió hírei A régió hírei Világtükör Világtükör Navracsics Berlinben: két új magyar főkonzulátus nyílik Németországban Magyarország két új főkonzulátust nyit Németországban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a német külügyminiszterrel hétfőn Berlinben folytatott megbeszélése után. Navracsics Tibor a Frank-Walter Steinmeierrel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Düsseldorfban és Stuttgartban nyílik magyar főkonzulátus. „Az új képviseletek révén Magyarország "még közelebb kerülhet a német közvéleményhez" - tette hozzá. Frank-Walter Steinmeier kiemelte, hogy a magyarok szolidaritását jelző 1989-es határnyitás nélkül sok német nem nyerhette el volna a szabadságot, és akár Németország újraegyesítése sem valósulhatott volna meg, a középés kelet-európai békés forradalmak pedig hozzájárultak az Európai Unió bővítéséhez. „Az ukrajnai válság megmutatta, mennyire értékes mindaz, amit az EU az utóbbi 25 évben elért. Ugyanakkor az EU csak akkor lehet hiteles, és akkor fejthet ki stabilizáló erőt a szomszédságában, ha "szilárd alapokon áll" és következetesen érvényesíti "befelé" a KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. JÚLIUS 22. 10