Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis
2014-06-04
Utolsó esély a túlélésre – Mihal Ramacs: Hosszú távon a DP lehetősége abban a tényben rejlik, hogy az SZHP a hatalom mindhárom ágát a kezében tartja – A Demokrata Párt küldöttei szombaton Bojan Pajtićnak, a párt eddigi alelnökének szavaztak bizalmat a tisztújító közgyűlésen (Magyar Szó) Mementó 70 – Topolyán tizenkettedik alkalommal emlékeztek meg a helyi zsidóság deportálásáról – Tizenhárom éve a topolyai zsidó temető megmentésére alakult polgári mozgalom képviselői kezdeményezésének köszönhetően megszületett az elhatározás, hogy e sírkert rendezésével, gondozásával az ott végső nyugalmat nyert elhunytaknak emberi méltóságot megillető körülményeket teremtsenek. Az elhatározást tettek követték: a holokauszt hetvenedik évfordulójára, több mint kétszázötven önkéntes munkájának köszönhetően, körülbelül ötszáz síremlék rekonstruálási folyamata fejeződött be e sírkertben (Magyar Szó) 2800-an lépik át a határt – Az összetartozás napja alkalmából szervezett diákutaztatáson hat vajdasági középiskola vesz rész (Magyar Szó) „Nebojša tudja, mit kell tennie” – Az oktatási miniszter szerint a szerbiai törvények nem egyértelműek azzal kapcsolatban, hogy mely esetekben lehet valamit plágiumnak nyilvánítani – Nebojša Stefanović belügyminiszter plágiumügyével kapcsolatban tegnap Aleksandar Vučić kormányfő is megszólalt, mondván, hogy az állami jogi karon diplomázott, legmagasabb osztályzatokkal, és azt gondolta, ért ehhez a területhez, de a minisztert gyanúsító három tudós érvelése a legbutább, amelyet életében hallott (Magyar Szó) Szüntessék be a bolognai rendszert! – Harmincezer egyetemista írta alá a követelést – A Studentski front elnevezésű egyetemista szervezet harmincezer aláírással adta át a bolognai rendszer megszüntetését követelő petícióját az oktatási minisztériumnak (Magyar Szó) Demokratikus összefogás készülődik – Az Új Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az Új Párt kész tárgyalni Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnökének együttműködésre való felszólításáról, vagyis egy szélesebb demokratikus ellenzék létrehozásáról. Pajtić pártelnökké választása után azt nyilatkozta, hogy egy széles körű demokratikus blokkot kell megalakítani, mert ellenkező esetben Szerbiának semmi esélye sincs a túlélésre, egy széthúzó ellenzék nem meggyőző, és nem hiteles alternatíva (Magyar Szó) Német segély mindenkinek? – Merkel: Az EU nem szociális unió – Csaknem negyvenezer szerbiai állampolgár vesz fel Németországban munkanélküli segélyt – Tavaly összesen 38 876 szerb állampolgár kapott Hartz IV munkanélküli segélyt Németországban, és ezzel a számadattal Szerbia polgárai a hatodikak a német Focus magazin listáján, amely a külföldiek segélyigénylési adatait közölte. Németországban jelenleg csaknem 6 millióan igénylik ezt a segélyt, ebből 4,8 millió német, 1,21 millió külföldi állampolgár, ebből pedig 300 ezer érkezett uniós tagállamokból (Magyar Szó) Mi lesz a tartományi kormánnyal? – Miután Bojan Pajtićot megválasztották a Demokrata Párt (DS) elnökévé, Vajdaságban ismét aktuálissá vált a tartományi hatalom átalakításának témája. A hatalomátalakításról ezúttal a DS koalíciós partneri, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) képviselői is tárgyalnak.Az LSV meglátása szerint Vajdaság polgárai számára a hatalomátalakítás lenne a leghasznosabb … (Vajdaságma.info) Nem csak a diákok, a pedagógusok is tanulni szeretnének – A Cnesa Oktatási és Művelődési Központ szomszédságában rekordidő alatt felépült kétszintes objektum mai átadásán több jeles közéleti személyiség is megjelent, közöttük Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, de ott volt Jean-Daniel Ruch, Svájc belgrádi nagykövete is … (Vajdaságma.info) NUNS: Folytatódik a Szabadkai Rádió újságíróival szembeni nyomásgyakorlás – A Szabadkai Rádió vezetése tovább folytatja a szerb nyelvű szerkesztőség újságíróival és szerkesztőivel szembeni nyomásgyakorlást, állítja a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) és a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) (Vajdaságma.info) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. JÚNIUS 4. 6