Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis

2014-06-26

mindenkinek – mert az idő úgyis minket igazol. A demokráciák összeroppannak saját súlyuk, tehetetlenségük nyomatéka alatt. A népek öntudatra ébrednek, különösen, ha látják a mi sikereinket. Vigyázó szemetek Budapestre vessétek. Tudjátok hát, hogy van remény …”  Dési János (Nszv)  Amikor az elnöknek nemet kell mondania  „Közeleg Robert Fico kormányfő és Andrej Kiska államfő első komoly összecsapása. Vajon joga van-e a köztársasági elnöknek elutasítani a parlamentben megválasztott alkotmánybíró-jelöltek kinevezését? …”  Marián Leško (Új Szó)  Szobrot neki, rögvest!  „Azt a monumentális ostobaságot, amit Trianont üdvözölve fölböfögött, ötödik osztályos gyerek szellemi szintjén, valamivel valahogyan meg kell örökíteni. Ma még úgy látom, úgy sejtem – mert itt minden megtörténhet –, hogy egykor vagy még éltében szobrot állítanak Titus Corlăeanț mostani román külügyminiszternek. Azt a monumentális ostobaságot, amit Trianont üdvözölve fölböfögött, ötödik osztályos gyerek szellemi szintjén, valamivel valahogyan meg kell örökíteni …”  Czegő Zoltán (Székely Hírmondó)  Keresztapák csatája  „Nem kizárt, hogy ősszel újabb hátraarcot mutat be a magyar érdekképviselet. Csak nehogy, amint megjósoltuk, a kormánykalandnak sírás legyen a vége. A mostani államfő-buktatási kísérlet érdekessége, hogy Victor Ponta miniszterelnök rögtön a szavazás után a Dan Diaconescu fémjelezte populista pártot szövetségkötéssel honorálta. Gyakorlatilag a helyi klientúra állampénzínségét akarja az így létrejövő csatornákon kielégíteni. A közelgő elnökválasztás szempontjából ez vitális kérdés. A kiszikkadt csapoknál ácsorgók könnyen átpártolhatnak a betervezett jobboldali tömörüléshez …”  Karácsonyi Zsigmond (Népújság)  Félnyelvűség, nyelvvesztés, kultúrsokk  Heti interjú  Dr. Göncz Lajos az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Tanszékének alapítója. Nyugalmazott egyetemi tanár. Az MTA köztestületének külső, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. 2012-ben a Vajdasági Művelődési Intézet a multikulturalizmus és az interkulturalizmus terjesztéséért kifejtett tevékenységét Kultúra érme díjjal jutalmazta. A Magyar Tudományos Akadémia pedig az idén Arany János-életműdíjat adományozott neki a pszicho- és szociolingvisztika terén végzett eredményes tudományos munkásságáért (Hét Nap)  Jam, dzsem – aztán kiderül, hogy lekvár  „Téved, aki azt hiszi, hogy az ország jelenlegi vezetői könnyű helyzetben vannak. A valóság az, hogy kapitális kutyaszorítóba kerültek. A háborús viszonyok következtében eddig ismeretlen nehézséggel kell szembenézniük, olyan problémák merülnek fel, melyek megoldására nincs kipróbált recept, a tapasztalatot, mint ahogy mondani szokás, menet közben kell megszerezniük. Mindez rányomja bélyegét tetteikre, reakcióikra. A hadvezetés hibát hibára halmoz, ezekre a politika rosszul reagál, s ezáltal csak fokozódik a káosz, mely a maga primer voltában is ugyancsak riasztó. S nem elég a háborús kihívás, államfőnek, kormánynak még a „békebeli” politika kérdéseire is választ (esetleg megoldást) kell(ene) találnia. Méghozzá olyat, ami nem nyit újabb frontot, nem atomizálja az amúgy is darabjaira szakadt, szekértáborok sokaságába rendeződött társadalmat…”  Csabay Attila (TiszaNews)  Rehabilitáljunk diktátorokat?  „Azon szerencsés emberek közé sorolom magam, akinek a munkája egyben a hobbija is. Történész végzettségű történelemkedvelőként rendszeresen követem az ismeretterjesztő, történelmi témájú blogokat, portálokat, melyek közül a leghíresebb talán a mult-kor.hu. Ez utóbbin jelent meg két egymást követő napon a következő két bejegyzés: KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net   2014. J 2014. J UNE UNE 26. 26. 12

Next

/
Thumbnails
Contents