Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis

2014-06-25

A magyar szakrális királyok címmel Kocsis István erdélyi magyar író, Madéfalva és következményei címmel Tamás Menyhért József Attila-díjas író tart előadást. Az eseményen fellép Meister Éva erdélyi színművész, az Érdi Népdalkör, a Monori Strázsa Néptáncegyüttes, Dévai Nagy Kamilla és növendékei, valamint a Siculus Együttes.   vissza vissza  V4 - Orbán: az energiabiztonság kulcskérdése volt a magyar elnökségnek Budapest, 2014. június 24., kedd (MTI) - Az energiabiztonságot nevezte az elmúlt egyéves magyar V4­elnökség egyik legfontosabb ügyének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar elnökséget lezáró csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján. A kormányfő példaként megemlítette az európai energiaunióra a közelmúltban tett lengyel javaslatot, valamint a magyar és a szlovák földgázhálózat összekapcsolását, aminek köszönhetően először érkezhet Magyarországra nem orosz forrásból származó gáz. Utóbbi fantasztikus, geopolitikai jelentőségű siker - értékelt. Orbán Viktor elmondta továbbá, hogy a magyar elnökségnek célja volt az észak-déli közlekedési folyosók kiépítéséhez szükséges politikai megállapodások megkötése is, és ezek mind meg is születtek. Ezért nem illuzórikus feltételezés, hogy néhány éven belül a legjobb minőségű utakon és vasúton lehet majd utazni az Adriától a Balti-tengerig - jelentette ki a kormányfő, miután az Országházban plenáris tárgyalást folytattak a visegrádi együttműködés (V4) országainak miniszterelnökei. A kormányfő sajtónyilatkozatában megemlítette, hogy a V4 parlamenti dimenzióját is megnyitották, valamint azt, hogy az ősszel esedékes walesi NATO-csúcstalálkozóra felkészülésképpen a visegrádi védelmi miniszterek kidolgoztak egy közös biztonságpolitikai pozíciót. A miniszterelnök a V4-tagállamok nevében köszönetet mondott a sajtótájékoztatón részt vevő José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság távozó elnökének, mert "a nemzeteink hálával tartoznak azoknak az embereknek, akik a nehéz időszakokban - legyen szó az uniós tagság elnyeréséről vagy az unióban eltöltött első időszakról, amely különösen nehéz volt - mellettünk álltak, segítettek bennünket". Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy mind a négy visegrádi állam sikereket mutathat fel az uniós támogatások igénybevételében, amiért köszönetet mondott Johannes Hahn regionális ügyekért felelős uniós biztosnak, aki Barroso mellett szintén részt vett a magyar elnökség lezárása alkalmából rendezett keddi budapesti konferencián. A sajtótájékoztatón José Manuel Barroso kiemelte: az EU strukturális alapjait befektetéseknek kell tekinteni. Bár továbbra is fontos a fiskális konszolidáció, és elkötelezettnek kell maradni a reformok mellett, ha okosan költik el az uniós alapok forrásait, azzal lendületet adhatnak a növekedésnek és a munkahelyteremtésnek, és éppen ez az, amit a polgárok elvárnak - magyarázta az Európai Bizottság elnöke. Mint mondta, hamarosan befejeződik azoknak a megállapodásoknak a megkötése a tagállamokkal, amelyek arról szólnak, hogyan költik el az országok az uniós forrásokat. Remélhetőleg még a jelenlegi bizottság mandátuma alatt megállapodhatnak Csehországgal és Magyarországgal is - közölte. José Manuel Barroso méltatta a visegrádi országok sikereit, kiemelve, hogy a csoport képes konkrét eredmények elérésére. Robert Fico szlovák miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország után országa veszi át a V4 elnökségét. Az elnökségi programot ismertetve kifejtette: mottójuk a dinamikus Visegrád az Európai Unióban és a világban. Nagy hangsúlyt helyeznek egyebek mellett a versenyképességre, a növekedésre, az energiabiztonságra, a közlekedési kapcsolatok erősítésére és a védelmi együttműködésre. A V4+ formátumot kihasználva az év végén Svájccal, jövő tavasszal pedig Franciaországgal és Németországgal terveznek közös tanácskozást - sorolta. Hozzátette: Szlovákia jó felkészülési lehetőségnek tekinti a V4-es elnökséget a 2016-os EU-elnökségére. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a magyar V4-elnökség sikereit méltatva elmondta: sikerült növelni a visegrádi csoport jelentőségét az unión belül, a négy ország sok fontos kérdésben egyeztette az álláspontját. A V4 hozzájárult ahhoz, hogy az EU egyértelmű álláspontot alakított ki Ukrajnával kapcsolatban - vélekedett. Donald Tusk lengyel miniszterelnök az energiabiztonság jelentőségéről beszélt. Mint mondta, az uniós források segíthetnek erősíteni az energia-összeköttetéseket az országok között. Úgy látja, az ukrajnai események is rávilágítottak az energiabiztonság fontosságára.   vissza vissza  V4 - Az uniós felzárkóztatási alapok fontosságát hangsúlyozta a szlovák, a cseh és a lengyel kormányfő KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net   2014. J 2014. J UNE UNE 25. 25. 16

Next

/
Thumbnails
Contents