Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis

2014-06-25

rá kedden Budapesten a szlovák, a cseh és a lengyel kormányfő a visegrádi együttműködés egy éven át tartó magyar elnökségét lezáró konferencián. „A kohéziós politika létfontosságú az EU tagállamainak, e források felhasználásának eredményét látja a leginkább a lakosság” ­jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, akinek országa júliustól átveszi a V4 elnökségét. Fontosnak nevezte, hogy a tagállamok kormányai felhívják a figyelmet a hétköznapi életben érzékelhető, kézzelfogható eredményekre. A V4-ek miniszterelnökei, valamint José Manuel Barroso európai bizottsági elnök és Johannes Hahn regionális politikai biztos részvételével rendezett tanácskozáson Robert Fico kiemelte, hogy a visegrádi országokban - Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában - a közpénzekből megvalósuló beruházások 60-80 százalékánál elsősorban az európai uniós alapok jelentik a fedezetet, Szlovákia esetében 80 százalék ez az arány (MTI)  Orbán megköszönte Barrosónak  „Köszönjük, José Manuel, hogy velünk voltál” – e szavakkal fordult Orbán Viktor volt kormányfő José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, aki két mandátum, azaz tíz év után nemsokára távozik posztjáról. A portugál politikus „búcsúzni" jött Budapestre, ahol részt vett a visegrádi négyek (V4) kormányfőinek találkozóján, egyben a regionális együttműködés soros magyar elnökségének keddi zárórendezvényén. A plenáris találkozót követő sajtónyilatkozatokban Orbánhoz hasonlóan Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh és Donald Tusk lengyel miniszterelnök is megköszönte Barroso bizottsági elnöki tevékenységét. „Hálával tartozunk azoknak, akik a nehéz időszakokban, így az európai uniós csatlakozás előtt és a 2004-es belépés után is mellettünk álltak. Igen, Európában vannak ilyenek” – mondta Orbán, aki az energiabiztonságot nevezte a tavaly júliusban indult soros magyar V4 elnökség kulcskérdésének. Kiemelte a Tusk által előterjesztett energiauniót, valamint azt, hogy a közelmúltban összekapcsolták a magyar és szlovák földgázhálózatot. Az interkonnektornak köszönhetően pedig először érkezhet majd Magyarországra nem orosz eredetű földgáz, ami – az ukrajnai események fényében is – óriási geopolitikai siker (Nsz)  Orbán: új korszakhoz új eszközök kellenek  „Európa új korszakba lépett, egy új korszakhoz pedig új eszközökre van szükség” - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott, A visegrádi csoport - Európa növekedési motorja című konferencián (InfoRádió)  Bukovinai Székely Találkozó előadásokkal és koncertekkel  Előadásokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap a Szent László-napi Bukovinai Székely Találkozón a budapesti Reménység Szigetén. A találkozó hivatalosan szombaton 13 órakor nyílik: köszöntőt mond Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke és Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze. Az ünnepségen közreműködik az Osztováta Együttes ­közölték a szervezők az MTI-vel (MTI)  Navracsics: Montenegró megérett a NATO-tagságra  „Magyarország szerint Montenegró megérett a NATO-tagságra” - közölte kedden este az MTI-vel a Külgazdasági és Külügyminisztérium Navracsics Tibor tárcavezetőt idézve (MTI)  Nem hagyja magát a Népszava  Állami hirdetések nincsenek, egyre nehezebb a 141 éves napilap helyzete. Feljelentés is készül (Nszv)  Felsőoktatás: teljes bizonytalanság  A szakképzési rendszerhez igazítaná az egyetemi képzést az új államtitkár - visszavonták a lex Schmitt-Mocsait (Nszv)  Seszták: van hatástanulmány Paks 2-ről  A következő lépés a Főgáz további részesedésének megszerzése lehet (Nszv) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net   2014. J 2014. J UNE UNE 25. 25. 2

Next

/
Thumbnails
Contents