Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis
2014-06-24
lesz a feladata, hogy támogassa az ukrán civil biztonsági szervek reformját, tanácsaival és szakmai útmutatásokkal, illetve kiképzéssel javítsa a rendőrség, a nemzeti gárda és más jogérvényesítő szervek felkészültségét. A tanácskozásról kiadott hivatalos tájékoztatás szerint a miniszterek most elfogadták azt a válságkezelési koncepciót, amelynek alapján megkezdődhet a- remények szerint már a nyáron induló - új uniós misszió tervezése. A küldetés egyelőre két évre szól. Kezdetben Kijevben működne a misszió, de idővel az ország különböző vidéki térségeire is kiterjeszthetné tevékenységét. Közleményükben a külügyminiszterek utaltak annak fontosságára, hogy az EU-missziót összehangolják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hasonló célú erőfeszítéseivel (MTI) Donald Tusk a lengyel stabilitást félti Donald Tusk kormányfő a kiszivárogtatások kapcsán úgy vélte, hogy az ország stabilitását fenyegeti veszély (Nszv) Megintették a Kremlt Új szankciókkal fenyegeti Wasginton és az EU Oroszországot az ukrán válság kapcsán (Nszv) Két tűz között a svájci kormányzat A berni kormány elképzelései szerint 2017-től ismét kvótákkal szabályoznák a bevándorlást (Nszv) Junckert fogja támogatni Tusk és Rajoy „Angela Merkel azt szeretné, hogy a jövőben is Günther Oettinger legyen az Európai Unió (EU) energiaügyi biztosa” – tudta meg hétfőn uniós körökből a DPA német hírügynökség. „Lengyelország Jean-Claude Junckert fogja támogatni, ha az Európai Bizottság elnöki posztjáról valóban szavazni kell majd a tagállamok vezetőinek” – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel miniszterelnök Mariano Rajoy spanyol kormányfővel közösen tartott hétfői gdanski sajtóértekezletén. Rajoy szintén bejelentette: Spanyolország is Juncker jelöltségét támogatja (MNO) Rompuy beleegyezett a szavazásba Junckerről „A brit miniszterelnök megnyerte az Európai Tanács elnökének beleegyezését ahhoz, hogy az EU-tagállamok vezetői szavazással döntsenek az Európai Bizottság következő elnökének személyéről” - közölte hétfőn a brit kormányfői hivatal szóvivője (InfoRádió) T T UDOMÁNY UDOMÁNY – határon innen, határon túl – határon innen, határon túl Salat-Zakariás Levente a KAB új elnöke Salat-Zakariás Levente akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, a politikatudományok doktorát választották elnöknek a következő három évre az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB) tisztújító testületi ülésén a hétvégén, a szervezet kolozsvári székházában. A testület alelnököket is választott: a természettudományok területén dr. Csibi Vencel József akadémikus, az MTA külső tagja, az élettudományok területén dr. Gyéresi Árpád, az MTA külső köztestületi tagja, a társadalomtudományok területén pedig dr. Péntek János akadémikus, az MTA külső tagja töltheti be ezt a funkciót. A KAB tudományos titkára dr. Markó Bálint, az MTA külső köztestületi tagja lett. Az ülésen jelen volt Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke, valamint Tarnóczy Mariann osztályvezető (Krónika) Új elnöksége van a Kolozsvári Akadémiai Bizottságnak Az eddigi vezetőség mandátumának lejártával, 2014. június 21-én került sor az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB) tisztújító testületi ülésére a szervezet kolozsvári székházában. Az ülésen jelen volt Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. J 2014. J UNE UNE 24. 24. 9