Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. június - Civitas Europica Centralis
2014-06-24
jogszabály, amely szerint aki más ország állampolgárságát kéri és megkapja - nagyon kevés kivételtől eltekintve - elveszíti a szlovákot (Nsz) Megéri Szlovákiában gazdálkodni? Gazdálkodj okosan A szlovák mezőgazdaság nyugathoz képest jóval kisebb anyagi támogatásban részesül, a hazai kis-és középvállalkozások mégis egész jól megélnek, derül ki a Slovak Business Agency (SBA) felméréséből. A vállalkozók ugyanis az ágazat legjövedelmezőbb tevékenységeire összpontosítanak (Bumm.sk) A biztonsági és védelmi bizottságban Hrnčiar helyére Gál Gábor lép A parlamentben bekövetkezett személyi változások miatt Andrej Hrnčiar Híd képviselőt Gál Gábor kollégája váltja majd (Bumm.sk) Az első elnöki baki: Kiska a gazdasági érdekeket helyezte előtérbe Az új elnök az első hivatalos beszélgetésében hatalmasat bakizott vasárnap a szlovák köztelevízió 5 perc múlva 12 című műsorában. Az üzleti érdekeket az emberi jogok fölé helyezte (Bumm.sk) Fico: nem várható áfacsökkentés Szlovákiában „A szlovák kormány nem tervezi a forgalmi adó (DPH) jelenlegi, 20 százalékos szintjének csökkentését” - mondta Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn Pozsonyban egy az amerikai kereskedelmi kamara és az Európai Bizottság szlovákiai képviselete által rendezett konferencia után tartott sajtótájékoztatón (Bumm.sk) Újra bevezetnék a sorkatonaságot? Több szól ellene, mint mellette ( frissítve - 19:22 ) Martin Glváč védelmi miniszter a parlamenti védelmi bizottság ülésén a kötelező katonai szolgálat mellett foglalt állást. A sorkatonaság újbóli bevezetését azonban több politikus és szakértő is vitatja, a korábbi vezérkari főnök, Ľubomír Bulík is. Íme 7 indok, ami ellene szól! (Bumm.sk) Nem lesz kötelező a sorkatonai szolgálat Martin Glváč védelmi miniszter kijelentette, hogy támogatja a kötelező sorkatonai szolgálatot (Paraméter.sk) A Híd frakcióvezetője üdvözli Andrej Hrnčiar döntését Andrej Hrnčiar hétfőn lemondott parlamenti mandátumáról. A Híd frakcióvezetője Solymos László értékelte, hogy Hrnčiar betartotta szavát és visszaadta mandátumát (Paraméter.sk) Dúsgazdag párt a Smer, az SDKÚ pedig adósságokban úszik A tavalyi évben a Smer-SD rendelkezett a parlamenti pártok közül a legnagyobb vagyonnal (Paraméter.sk) Van főszerkesztője a Szabad Újságnak Varga Péter tulajdonos, lapigazgató július 1-jei hatállyal Bárány János eddigi kiadásvezetőt, vezető szerkesztőt, riportert a Szabad Újság főszerkesztőjévé; Neszméri Tünde hírszerkesztőt, vezető szerkesztőt, régiós szerkesztőt a lap főszerkesztő-helyettesévé nevezte ki (Szabad Újság) Glváč csak magánemberként hozná vissza a sorkatonaságot Kínos magyarázkodásra kényszerült Martin Glváč védelmi miniszter. A tárcavezető a múlt héten azt találta mondani, hogy ő maga a kötelező sorkatonai szolgálat szurkolója (Új Szó) Ficónak visszaüthet a Čentéš-ügy Hamarosan összecsaphat az új államfő a miniszterelnökkel. Július elején dönt Andrej Kiska arról, kinevezi-e a parlament által megválasztott alkotmánybíró-jelölteket (Új Szó) Roman Foltin lesz az SaS új menedzsere Roman Foltin lesz a Szabadság és Szolidaritás párt menedzsere. Foltin Jana Kiššovát váltja, aki Richard Sulík pártelnök megüresedett képviselői helyébe lép (Új Szó) Ukrajna Ukrajna KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. J 2014. J UNE UNE 24. 24. 7