Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május - Civitas Europica Centralis

2014-05-24

 L ehetőség a regionális fejlődésben – A Horvátországi Magyar Vállalkozók Szövetsége május 16-án tartotta meg a Baranya Zöldút mint lehetőség a regionális fejlődésben elnevezésű workshopot. Az esemény a vörösmarti Magyar Házban zajlott (http://www.smu-mesz.hr) Szlovákia Szlovákia  S zlovákia: több a választóbiztos, mint a szavazó – Korán kelt szombaton Robert Fico, aki már reggel hét óra után néhány perccel feleségével és fiával belépett a pozsony-károlyfalui (Karlová Ves) szavazóhelyiségbe. A február végi kampányfoci során szerzett sérülésének, az Achilles-szakadásnak már semmi nyoma nem volt, Fico bot nélkül, tempósan lépdelt felfelé a lépcsőkön – „Furcsa helyzetben van Szlovákia. Lakosságunk nagy többsége kedvezően vélekedik az unióról, ilyen témájú felmérésekben az élvonalban szerepelünk, viszont öt és tíz évvel ezelőtt is az összes tagország közül az EP-választásokon nálunk volt a legalacsonyabb részvételi arány. Ezt az ellentmondást jó lenne végre feloldani, s túllépni ezen a szomorú rekordon. Ezért is igyekeztem jó példával elöl járni. Az Európai Parlament egyre jelentősebb intézmény, amely nélkül Szlovákia további fejlődése sokkal nehezebb lenne” – hangsúlyozta a   TASR hírügynökségnek (Nsz)  E P-választás: Nyert a Smer-SD, bejutott a Híd és az MKP is – Nem hivatalos eredmények szerint a Smer-SD 24-25 százalékot szerzett, ami 4 mandátumot jelent (Paraméter.sk)  E P-választások: Kijutott a Híd és az MKP, nagyot égett a Smer – A nem hivatalos eredmények szerint az EP-választások győztese a Smer, de a Európai Parlementbe bejutott az MKP és a Híd is egy-egy mandátummal (Új Szó)  G ašparovič visszavonul a politikai életből – „A leköszönő államfő nem fog már politikai szerepet betölteni, a könyvtárával és a feleségével fog foglalkozni” – hangzott el Ivan Gašparovičtól a   SITA hírügynökségnek adott interjújában (Új Szó)  O mbudsmannak lenni türelmi játszma – Tavaly márciusban a Smer parlamenti többsége példátlanul elutasította az éves értékelését az emberi jogok tiszteletben tartásáról hazánkban (Új Szó)  K isbojtár-ügy: Bugár levelet írt Bárdos Gyulának – A Csemadok születésnapját ünnepli a kulturális szervezet párkányi alapszervezete is, ám a gálaműsorban nem kapott helyet a Kisbojtár ifjúsági tánccsoport. Bugár Béla, a Híd elnöke ezért nyílt levélben fordult Bárdos Gyulához … (Bumm.sk)  V árhatóan lesz mandátuma az MKP-nak – Hivatalos eredmények csak vasárnap este lesznek, a pártok azonban ún. "párhuzamos számításokat" végeztek. Az előrejelzések szerint 29 pártból akár 9 párt is szerezhetett mandátumot, egy-egy képviselőt juttathat az európai parlamentbe az MKP és a Most-Híd (Felvidék.ma)  S ulík lemond, ha pártja egyetlen mandátumot sem szerez – Ha a liberális SaS egyetlen mandátumot sem szerez az európai parlamenti választáson, Richard Sulík pártelnök kész lemondani (Felvidék.ma)   H olokauszt a mai Dél-Szlovákia területén – A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet május 22-én konferenciát szervezett ezzel a címmel Kassán a magyarországi zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából. Hasonló konferenciát a kassai zsidóságról, húsz évvel ezelőtt rendeztek a városban. Most társrendezőként a pozsonyi Magyar Nagykövetség és a kassai Állami Tudományos Könyvtár (ÁTK) vett részt. Támogatta a magyarországi Miniszterelnökség, Civil Alap 2014 és a KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁJUS 25. 9

Next

/
Thumbnails
Contents