Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május - Civitas Europica Centralis

2014-05-05

  B asescu párbeszédet sürget a szemben álló felek között – Traian Basescu román államfő szerint Washingtonnak és Moszkvának szerepet kellene vállalnia abban, hogy Ukrajnában üljenek tárgyalóasztalhoz a hatalom és a szakadárok képviselői (MTI)  F enntartható fejlődés Erdőszentgyörgyön – Fenntartható fejlődés helyi, kistérségi és regionális szinten – Erdőszentgyörgy kulcsfontosságú szerepe a térségben címmel tartottak beszélgetést április 26-án, szombaton Erdőszentgyörgyön, a városnapok keretében. Az eseményen jelen volt Zsigmond Barna Pál főkonzul is. „Ha mi itt akarunk élni, be kell kapcsolódnunk mindabba, ami velünk történik" – szögezte le a beszélgetés elején Csibi Attila, a város polgármestere, majd megköszönte az anyaországi támogatásokat, figyelmet, partnerséget. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint Erdőszentgyörgy az egész Maros megyei magyarság szívügye, akár csak más városok, települések, ezért tartja fontosnak a fejlesztések tudatos megtervezését főként a mai világban, amikor „ripsz-ropsz kell dönteni" – fogalmazott a szervezet elnöke (csikszereda.gov.hu)  Ö nkormányzatok az autonómiáért (Makfalvi felhívás) – Felhívással fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz a makfalvi székely tanács a hétvégén lezajlott hatodik székely majális után: azt kérik, hogy a magyar többségű helyi tanácsok még az európai parlamenti választások előtt fogadjanak el autonómiapárti nyilatkozatokat (Háromszék)  A magyar zászló elégetésére buzdítják a trikolóros fiút – „Legközelebb ezt próbáld ki!” – ezekkel a szavakkal buzdította a magyar zászló felgyújtására Facebookon egy szélsőséges román fiatal azt a sepsiszentgyörgyi román fiút, aki trikolórral pózolt márciusban a magyar nemzeti ünnepen (Maszol.ro)  V incze Loránt: az EU védje is a kisebbségi értékeket – „Az Európai Unió ne csupán megállapítsa azt, amit a szerződésekben ír, miszerint a kisebbségekhez tartozó személyek jogai értéket képeznek. Mi, a romániai magyar közösség – akárcsak a többi európai őshonos nemzeti kisebbség – azt akarjuk, hogy ezeket az értékeket védje az Európai Unió, és szorgalmazza a különböző tagállamokban működő önrendelkezési modellek megosztását. Hogy ezt elérhessük, ott kell lennünk az uniós döntéshozatalban, hallatnunk kell a hangunkat, a romániai magyar emberek gondjairól pedig csupán romániai magyar küldöttek tudnak beszélni” – hívta fel a figyelmet nagyiratosi hallgatósága előtt Vincze Loránt vasárnap. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje az Arad megyei településen tartott előadást (Maszol.ro/TiszaNews)  B ăsescu a harci kampányt folytató Ponta orrára koppintott – Kisebb riadalmat keltettek a hazai férfiak körében a politikusoknak az ukrajnai polgárháborús helyzettel kapcsolatos nyilatkozatai (Krónika)  E uroszkeptikus román baloldal – Elemzők nem kis meglepetésére jó adag nacionalizmussal fűszerezett euroszkepticizmussal korteskednek a május végi európai parlamenti választásokat megelőzően a kormányzó román szociáldemokraták (PSD) (Krónika)   T amás Ilonka: „mindenhol otthon vagyok, ahol magyarok élnek” – Százkét éves felvidéki magyar hölgyet avattak Körösfő díszpolgárává – Körösfő község tanácsa idén áprilisban döntött arról, hogy a 102 éves, felvidéki magyar hölgyet, Dr. Tamás Aladárnét Körösfő díszpolgárává avatják. Ilonka nénit, miután felvette a magyar állampolgárságot, megfosztották szlovák állampolgárságától. Kisebbik leánya, Tamás Ilona Anna, az átélt zaklatások miatt megbetegedett, majd 2012-ben el is hunyt. Ilonka néni nagyobbik lányával, Fehérné Tamás Judittal érkezett május 3-án Körösfőre (Szabadság)  P onta: nem érdekünk, hogy fizessünk – „Romániának nem érdeke, hogy kártérítést fizessen ahelyett, hogy járadékot kapna a Verespatakra tervezett aranybánya hasznából” – mondta KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁJUS 5. 3

Next

/
Thumbnails
Contents