Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis
2014-04-07
kérdésében is. Románia elnöke kimagaslott a résztvevők közül a harmadik ilyen témájú összejövetelen: ő volt ugyanis a legmagasabb rangú, rajta kívül egyetlen állam- vagy kormányfő sem tette tiszteletét, ami eleve jelzi, mekkora jelentőséget tulajdonít a kérdésnek Európa, miután pár éve nagy rössel, tam-tammal nekifutottak a megoldásnak…” Jámbor Gyula (Nyugati Jelen) ➲ ➲Ú jabb mandátum Orbánéknak? – „Nem árt ugyan az óvatosság a mi szakmánkban, a vasárnapi urnazáráskor közzétett adatokból viszont arra lehetett következtetni: a jelentős Fidesz-KDNP előnyről szóló előrejelzéseket ezúttal aligha írhatják felül a hivatalos eredmények. Az elmúlt négy év felmérései alapján a Fidesz győzelme nem tűnt kétségesnek, a kérdés sokkal inkább az volt, sikerül-e újráznia a kétharmadot. A választás előtt egy nappal közzétett prognózisok szerint a kutatócégek egyetértettek abban, hogy a Fidesz nagy fölénnyel nyeri a listás pártversenyt. A baloldali pártokból alakult Baloldali Összefogás listája egyik közvélemény-kutatónál sem érte el a 30 százalékot…” Székely Kriszta (Szabadság) ➲ ➲A bedarált demokrácia – „A magyarországi parlamenti választások első kudarca már azelőtt megszületett, hogy akár csak az első szavazatot is leadták volna…” Ravasz Ábel (Új Szó) Cikkek Cikkek Választás 2014 - Várhatóan kétharmadot szerez a Fidesz-KDNP Budapest, 2014. április 7., hétfő (MTI) - Várhatóan kétharmados többséggel nyerte a Fidesz a vasárnapi országgyűlési választást 133 mandátumot szerezve, a baloldal 38, a Jobbik 23, az LMP pedig 5 mandátummal jutott a 199 fős parlamentbe. Az országos listákra leadott szavazatok 96,92 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP a szavazatok 44,31 százalékát szerezte meg, összesen 2.060.022 vokssal. A második helyen a "kormányváltó erők" (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) végeztek, a szavazatok 25,82 százalékával, összesen 1.200.354 vokssal. A Jobbik a szavazatok 20,57 százalékát szerezte meg (956.396 voks), míg az LMP-re 242.972-en szavaztak (5,23 százalék). A Fidesz-KDNP kétharmadán két körzet végeredménye változtathat. A feldolgozottság hétfő hajnali egy órás állása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú választókerületében Varga László (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) vezet 178 szavazattal a Fidesz-KDNP-s Sebestyén László előtt. A budapesti 15. számú választókerületben 98,68 százalékos feldolgozottságnál Kucsák László (Fidesz-KDNP) 21 szavazattal vezet Kunhalmi Ágnes (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) előtt. A külképviseleteken leadott listás és egyéni szavazatokat és az átjelentkezők voksait csak később, legkorábban április 12-én összesítik. Mind a 106 egyéni választókerületben van ugyanis egy szavazókör, amelyben 6-án este nem bontották ki az urnát. Az ebben található helyi szavazatokhoz a választást követő hatodik napon keverik hozzá a külképviseletekről hazahozott voksokat és a másutt szavazó átjelentkezők szavazólapjait. vissza vissza A KMKSZ európai szintű ukrán nyelvtörvényt és a nemzetiségi jogok biztosítását szorgalmazza Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2014. április 4., péntek (MTI) – A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége pénteken Beregszászon közzétett nyilatkozatában kinyilvánította, hogy a magyar szervezet következetesen kiáll Ukrajna európai közeledése és az ehhez szükséges demokratikus jogállami intézményrendszer megteremtése mellett. Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatában a KMKSZ elnöksége Ukrajna európai integrációjának fontos összetevőjeként tekint a hatalom decentralizálására és a helyi közösségek önkormányzatiságának megerősítésére. Elengedhetetlennek tartja, hogy az ukrajnai közigazgatási reform keretében létrehozandó területi-önkormányzati egységek kialakításánál, valamint a különböző szintű végrehajtó szervek összetételében messzemenően vegyék figyelembe a lakosság nemzetiségi összetételét. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. ÁPRILIS 7. 11