Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis

2014-04-07

elkezdeni elv alapján gyerekfejünket mindenféle dákó-román elméletekkel próbálták megtölteni a múzeum szakemberei…”  Nánó Csaba (Erdélyi Napló) ➲ ➲A kkor és most: MNSZ–RMDSZ-párhuzamok – „A történelem ismétli önmagát – szoktuk hallani a kocsmafilozófia szeretett szólamát, amit többnyire felszínes párhuzamok csalogatnak elő. Tény ugyanakkor, hogy hosszú időn át önmagukat újratermelő hasonló történelmi peremfeltételek hasonló helyzeteket, szereposztásokat, állásfoglalásokat hoznak elő. Az erdélyi magyarság Trianon óta alávetettségben él, amit csak Stockholm-szindrómás, az elnyomóval – az eredeti élethelyzetben a túszejtőkkel – azonosuló lelki-tudati sérültek tagadnak. A román hatalom következetes szándéka a helyzet pacifikálása mellett módszeresen felmorzsolni nemzeti közösségünket. Az eszköztár változatos a telepítési politikától az oktatás- és kultúrpolitikán keresztül a kisebbségi politikusok megfélemlítéséig és/vagy lekenyerezéséig. Domokos Gézát, aki három évig hátráltatta az autonómia programba vételét aligha motiválták az anyagiak, és 1993-as visszavonulása azt valószínűsíti, hogy a hatalmat sem önmagáért akarta. Esetében inkább a nem feltétlenül tudatos megfélemlítettség és a bukaresti szocializáció hozta a labanc politikai vonalvezetést, ellentétben a neptuni trióval és Markó Bélával, akik vonatkozásában sokkal esélyesebb a harminc ezüst csörgésének csábereje, ha politikai cselekvésük mögötteseit elemezzük…”  Borbély Zsolt Attila (Erdélyi Napló) ➲ ➲A utonómiát kér a magyarság (Kárpátalja) – „Közel negyven kárpátaljai magyar civil szervezet és a három történelmi magyar egyház is aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben Ukrajna új vezetésétől kulturális és regionális önrendelkezést, valamint a kettős állampolgárság intézményesítését kérte a kárpátaljai magyarság számára” – írta tegnap utcára került számában a beregszászi   Kárpátalja hetilap (Háromszék) ➲ ➲C sáky: Európát közelíteni kell a polgárok igényeihez – Az Európai Unió időszerű kérdéseivel és híreivel foglalkozó   EurAktiv.sk internetes portál fokozatosan online beszélgetéseket készít az egyes pártok európai parlamenti választási listavezetőivel. Április 3-án Csáky Pállal, az MKP választási listájának vezetőjével készült online beszélgetés a honlapon, amelyet az alábbiakban összegzünk. A honlap olvasói többek közt az iránt is érdeklődtek, tapasztalt-e Csáky uniós ügyekért felelős volt miniszterelnök-helyettesként változást az Európai Unió szlovákiai megítélésében az eltelt években. „Két síkon tapasztalok változást" – fogalmazott Csáky, aki szerint a politikai térfélen erőteljesen érvényesül az Unióhoz való pozitív hozzáállás, annak ellenére, hogy a társadalomban egyértelműen tapasztalhatók az euroszkepcitizmus jelei. Csáky szerint ez két tényezővel magyarázható, elsősorban azzal, hogy a polgárok egy részének elvárásai túl nagyok, mondhatni irreálisak voltak, az Európai Unió puszta léte, de az Unió egyes szervei sem oldhatják meg a tagállamok valamennyi polgárának gondjait. „Másrészt viszont elismerem, hogy az egyes uniós vezető képviselők, illetve az Unió dolgozóinak némely megnyilvánulása nem túlzottan keltették azt a benyomást a polgárokban, hogy ezek az emberek valóban értik a gondjaikat és az igényeiket. Megválasztásom esetén aktívabb köztes elem kívánok lenni az Unió intézményei és a polgárok közt" – fogalmazott Csáky (Felvidék.ma) ➲ ➲L evél Erdéjből – „Én tudom, hogy mink iten öszevisza beszélünk, meg még házasodunk is. Meg nem járunk magyar iskolába. Meg nem tudunk rendesen magyarul beszélni. Pálfi Ilonka nénjének, Magyar Választási Iroda, Budapest, ezerháromszázkilencvenhét, Postafiok utca 547 – Csokolom, Ilonka nénje! Szeretném neked ezúton is megköszöni azt a sok levelet, amit kiküldtél a népnek. Vagyis nekünk. Me’ mink is kaptunk vagy négyet, ojjan szép fehérek mint a hó a havason. Anyira szép az a fehér papir, de anyira, hogy nagymama azóta is ráírja, menyit tojtak a tyukok. Na de ő mán öreg, nem tuggya, mi a csizio. Mink, fiatalok, büszkén fogtuk a lapot, kitöltötük, beraktuk ahogy irta a magyarázat, a boritékba az öszeset, melétettük aztat a nyilatkozást is, és bevitük a konzolátusba, ahogy elő van irva. Nagyon remélem, hogy most már, KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. ÁPRILIS 7. 9

Next

/
Thumbnails
Contents