Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis
2014-04-29
E ladósodott az ország, min fog spórolni a kormány? – Az Eurostat szerint az ország adósságának mértéke meghaladta a kritikus küszöböt, így a kormánynak be kell húznia az adósságféket. Az államkassza 300 millió euróval lehet szegényebb. Csak semmi pánik, a szakemberek szerint vannak tartalékaink (Bumm.sk) K itüntette az Európai Bizottság elnökét Ivan Gašparovič – Ivan Gašparovič köztársasági elnök hétfőn Szlovákia egyik legrangosabb állami kitüntetésével, a Fehér Kettős Kereszt rend II. fokozatával tüntette ki a Pozsonyba látogató José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét (Hírek.sk) Ö nálló intézmény, állami művészeti alap létrehozásáról döntött a kormány – Az új alap dönt majd azokról a támogatásokról is, amit eddig a kulturális tárca adott (Paraméter.sk) B árdos Gyula kampánya 46 833 euróba került – Közel 1,1 millió eurót költött Andrej Kiska, a márciusban megválasztott köztársasági elnök a 2012 őszén indított kampányára. A pénzügyminisztériumba eljuttatott jelentése alapján azonban ő is belefért az előírt 132 775 eurós határba (Új Szó) B laha: Ororszország partner, de Szlovákia nem ismeri el a Krím elcsatolását – „Szlovákia semmi esetre sem tekinti a riválisának Oroszországot” – jelentette ki hétfőn Ľuboš Blaha, a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke (Új Szó) Ú jabb megszorítások: A kiadásokból 300 millió eurót kell lefaragni – Az elmúlt évben 3 százalék alá csökkent az államháztartás hiánya, az államadósság viszont kritikus szintre emelkedett, ezért újabb megszorító csomagot készít elő a kormány (Felvidék.ma) F ico szerint Barroso pártatlan elnöke az Európai Bizottságnak – Robert Fico kormányfő nagyra értékelte Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének állásfoglalását … (Felvidék.ma) M űvészet és Kultúra Napja a lévai Czeglédi Péter Református Gimnáziumban – Hagyományteremtő szándékkal szentelték április 25-ét a lévai Czeglédi Péter Református Gimnáziumban a kultúrának (Felvidék.ma) M ozgalmas kulturális és társadalmi eseményekkel teli vasárnap Léván – Csáky Pál: Hit és hűség c. színpadi játékának bemutatójával egybekötött koszorúzási ünnepség zajlott a Nagysallói Csata 165. évfordulója alkalmából április 27-én, Léván (Felvidék.ma) Ukrajna Ukrajna M oszkva-barát szakadárok rátámadtak az Ukrajna egységéért tüntetőkre Donyeckben – sérültek – Néhány tucat, más források szerint mintegy kétszáz Moszkva-barát aktivista botokkal, baseballütőkkel, láncokkal rátámadt az Ukrajna egységéért tüntetőkre hétfőn a keletukrajnai Donyeck városában (MTI) M erényletet követtek el Harkiv polgármestere ellen – Nem kizárt az sem, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a gyilkossági kísérlet hátterében (Nszv) M erénylet Ukrajnában – Az Európai Unió és az Egyesült Államok is új szankciókat léptetett életbe Oroszország ellen (Nszv) A szlovjanszkiak egész Ukrajnát fel akarják szabadítani a "kijevi junta" alól – A népi milíciának nevezett szlovjanszki önvédelmi erő katonai parancsnoka cáfolta, hogy Oroszországtól fegyvereket kaptak volna (Nszv) K ijev és Brüsszel aláírta az egymilliárd eurós megállapodást – „Az Európai Bizottság részéről az Olli Rehn gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztost helyettesítő Siim Kallas aláírta hétfőn a korábban bejelentett, egymilliárd eurós kedvezményes hitelről szóló megállapodást Ukrajnával” – közölte a brüsszeli testület. Az uniós segítség azt a célt szolgálja, hogy Ukrajna fedezni tudja sürgős külső finanszírozási szükségleteit, a pénz folyósítása pedig KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. ÁPRILIS 29. 7