Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis

2014-04-16

 O rbán szobra – „Minden reggel felépül a szégyenfal, amely mögött suttyomban épülget a német megszállásra emlékeztető emlékmű talapzata, a diadalos Orbán-kormány újabb botrányköve, amivel immáron a nemzetközi sajtó is megismerkedett. Amikor turisták kérdezősködnek, mert nem értik, mi folyik a Szabadság téren, a helyi tiltakozók egyszerű angolsággal elmagyarázzák, hogy „a magyar kormány náci emlékművet akar", ez ellen tiltakozik „a nép". A tursiták elmosolyodnak, és fotókat készítenek …”  Rab László (Nsz)  K elta kereszt az iskola előtt – „A 2013-as év arról szólt a szélsőséges nézeteket valló Jobbik háza táján, hogy bepereltek mindenkit, aki véleményük szerint megsértette a jó hírnevüket, mikor azt állította róluk, hogy szélsőségesek, zsidó- és cigánygyűlölők. Karsai László történész ellen indított perük volt talán az első, azonban a romáknak is jutott alperesi pozíció bőven. Az év elején Szőcsi Lajos Heves megyei cigány vezető ellen indítottak két pert is, az egyikben Vona Gábor volt a felperes, a másikban a párt. Az általunk ismert utolsó jogi eljárás a 2013. szeptember 5-én Konyáron történt eseményekhez kapcsolódik. Itt azt kérte megállapítani a Debreceni Törvényszéktől a párt, hogy Gyöngyösi Jenő, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke valótlanságot állított, amikor úgy fogalmazott a Roma Produkciós Iroda Alapítványnak, hogy „bejött a Jobbik, bejött egy busszal”, majd elmondta, hogy mi történt az iskola előtt azon a napon …”  Dr. Muhi Erika (Nsz)  S chiffer András a civilek ellen? – „Schiffer András tévedett vagy csúsztatott, amikor a Szabadság téri emlékmű elleni tiltakozástól beszélt az   ATV Egyenes Beszéd c. műsorában. Hogy hányadán áll a tiltakozó civilekkel, azt nem tudom itt eldönteni, de megkísérlem megfogalmazni, hogy miért értette félre a helyzetet Schiffer, vagy a nyilatkozatán felháborodók, illetve az azt helyeslők. Az LMP története egy szimbolikus ügytől, a zengői bazsarózsákétól eredeztethető. A „zengői csata” az LMP-s eredetmítosz része, még emléknapja is van: február 15. Schiffer András fő témája az elmúlt négy évben szintén egy szimbolikus ügy, az ügynökakták kérdése volt …”  Kálmán Mihály (Nsz)  K i ez a Gubík? A Jobbik kiképezte, a Fidesz használja – Veszélyes nacionalista játékba kezdett a Fidesz és a Jobbik, a Parameter időben figyelmeztet! – „Magyarországon állandó vitatéma: milyen szinten, ha egyáltalán, működik együtt a kormánypárti populista-„jobboldali” Fidesz az ellenzéki szélsőjobboldali Jobbikkal. Szerencsére ez a nem nagyon reklámozott együttműködés Szlovákiában jobban látszik. És annál veszélyesebb is, főleg, ha az ezekben az órákban is változatlanul zajló orosz előrenyomulásra gondulunk Ukrajnában. Veszélyes nacionalista játékba kezdett a Fidesz és a Jobbik, a Parameter időben figyelmeztet! …”  Csehszlovák Kém (Paraméter.sk)  N yugat tehetetlensége – „Napról napra mélyül az ukrán válság: tegnap a kijevi hatalom harckocsikat vezényelt az ország keleti régióiba, ahol az elmúlt napokban oroszbarát szakadárok vették át a hatalmat …”  Farcádi Botond (Háromszék)  L esz egyáltalán felvidéki magyar képviselet az Európai Parlamentben? – „Igen, a május 24-i EP-választásokkal kapcsolatban ez az alapkérdés. Eddig az EP−választás másodrangú szerepet játszott a szlovákiai magyar politikában. Alacsony választói részvételnél az MKP számára szinte borítékolható volt a 10 százalék körüli eredmény, s ez két képviselői helyet jelentett számunkra 2004 óta. Most azonban más a helyzet. A Most−Híd még tavaly októberben, a megyei választások előtt bejelentette, hogy nem kíván koalíciót kötni az MKP-val sem a megyei, sem pedig az EP-választásokon, s általános meglepetésre meg is nevezte a listájuk két vezetőjét. Így májusban újból vetélkedés lesz, amelynek az a politikai tétje, hogy folytatódik-e a nemzeti alapú politizálás erősödése, vagy sem. Magyarán: sikerül−e átlépnie az MKP-nak országos szintű listás választáson az 5 százalékot (ez 2009−ben sikerült utoljára), vagy sem. Ilyen összefüggésben a felvidéki magyar közösség jövőbeli politikai és társadalmi potenciáljáról is döntünk. Az eredmény kihat majd a novemberi helyi választásokra, s jelentős KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. ÁPRILIS 16. 10

Next

/
Thumbnails
Contents