Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. április - Civitas Europica Centralis
2014-04-12
közösséget kínálni. Elmondani, hogy nem ők döntöttek rosszul, nem voltak balekok, a magyar valóságtól elszakadt naiv képzelgők. Hogy mennyire igazuk volt kormányváltó szavazatukban, annak bizonyításában a Fidesz máris előzékeny segítséget nyújtott. Jelképes jelentősége van annak, hogy még össze sem számoltak minden szavazatot, de a miniszterelnöki ígéretet megszegve máris épülne a rendszer szimbóluma: a Gábriel arkangyalos emlékmű. A rendszer szimbóluma, mert egyszerre vágja a képünkbe a múlt meghamisításának gátlástalanságát és a várható szép jövő irányát…” Lendvai Ildikó (Nszv) ➲ ➲H atáron túl és innen – „Hát azért csak Orbánra fogok szavazni, ha már megadta nekem a szavazati jogot - mondta házigazdám Madéfalván, amikor a kettős állampolgárságra terelődött a szó. Senki nem lepődhetett meg, hogy a külhoniak 95 és fél százaléka a Fideszre szavazott, illetve legfeljebb azon, hogy a Jobbik nem szerepelt jobban, csak két százalékot ért el. Persze nézhetjük onnan is, hogy a Romániában élő magyaroknak becslések szerint csak a 13 százaléka szavazott, és mégis ez tette ki a levélszavazatok zömét. Az alacsony részvételben alighanem nagyobb szerepe volt az érdektelenségnek, és hogy a Fidesz a legutóbbi időkig mindent megtett Erdélyben az RMDSZ gyengítéséért, mint a bölcs belátásnak, hogy nem ildomos beleszólni egy másik ország irányításába, még ha ugyanahhoz a nemzethez tartozunk is…” Tavan Imre (Nszv) ➲ ➲H ideg zuhany – „Döbbenet, kín, harag és értetlenség árad a választások óta a balliberális oldal kedvelt rádiós és tévés betelefonálós műsorainak hallgatóiból, nézőiből. Többen azt sem titkolják, szinte rosszul lettek attól a látványtól, amelyet a narancssárga Magyarország ábrája mutatott a képernyőkön. Ezt a jobboldali szavazók könnyen átérezhetik, hasonlót éltek át sokan, amikor vörös szín uralta hazánkat. Az elmúlt napok bebizonyították, a kormányváltásra törő alakulat ilyen mértékű sikertelensége óriási meglepetést okozott mindazoknak, akik elhitték, minden, amihez csak hozzányúlt az Orbán-kormány, kizárólag rosszat, katasztrófát és fertőt hozott. Hideg zuhanyként érte őket a szavazás eredménye, hiszen a baloldali pártok mellett szeretett megmondóembereik is azt sulykolták nekik négy éven keresztül nap mint nap, hogy az országban mindent a feje tetejére állít a gonosz kabinet. Most dühösen teszik fel a kérdést: hol vannak azok a sértett tömegek, akikről folyamatosan beszéltek nekik? Hol vannak, akik nem jutottak trafikhoz, akik lemaradtak a földbérletről, akik nem mehetnek nyugdíjba negyvenévesen, hol vannak a pedagógusok, akinek portfóliót kell készíteniük a béremeléshez, és hol vannak mindazok, akiknek lenyúlta a magánnyugdíjkasszákból a pénzét a kormány? A választások eredménye pofon volt mindazoknak, akikkel elhitették, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít, és a hatalommánia áll minden átalakítás mögött…” Kiss Gergely (MNO) ➲ ➲O rbán, a "tehetséges populista" – A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a címoldalán közölt vezércikkben értékelte a választásokat szombaton és elemzést közölt a Jobbikról. A FAZ Orbán Magyarországa címmel közölt vezércikket Stephan Löwensteintől, aki kiemelte: a Fidesz és a Jobbik eredménye alapján az az érzés keletkezhet, hogy "jobbratolódás" történt Magyarországon, ez azonban téves benyomás, hiszen a jobboldali erők összesen a szavazatok 65 százalékát szerezték meg, szemben a 2010-es 70 százalékkal. „A Jobbik előretöréséből sem lehet a "szélsőjobboldali miliő növekedésre" következtetni, mert a párt támogatottsága azután kezdett emelkedni, hogy mérsékelt retorikára váltott, és így meg tudta szólítani a Fidesztől elforduló, tiltakozó szavazókat” - tette hozzá. Szerinte kudarcot vallott a Fidesznek a szélsőséges Jobbikra vonatkozó politikája, amely arra irányult, hogy ne vegyenek tudomást a pártról, témáit pedig "mérsékeltebb formában" felkarolják (Nsz) ➲ ➲H atszázezer – „Magyarországon 2010 és 2014 között – szemben az előző két ciklussal – egyáltalán nem voltak megszorítások. Sőt! A kormány megmentette a nyugdíjasokat, s ezt tette a munkahelyekkel, az egészségüggyel és az oktatással is. Ráadásul nincs tandíj, és nem is lesz. Ha nem is két hét alatt, de rend lett: sokkal több az utcákon a rendőr, látványosan javult a KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. ÁPRILIS 13. 11