Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis
2014-03-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. + 3630 904 6164 , http://www. cecid .net/ admin@cecid.net 2014. MÁRCIUS 19. 5 Reformokat várnak az új kormánytól – A Szerb Haladó Párt elsöprő választási győzelmének hírére a szerb közgazdászok meglepően egybehangzóan nyilatkoztak tegnap. Ez annak a tanúsága lehet, hogy a makrogazdasági és fiskális helyzettel kapcsolatban nincs jelentősebb nézeteltérés közöttük. Kivétel nélkül kritikusnak ítélik a jelenlegi gazdasági és költségvetési helyzetet, és emiatt gyors reformokat sürgetnek. „Azzal, hogy abszolút többséget szerezhetett a parlamentben – emelték ki többen is –, a választópolgároktól a Szerb Haladó Párt megkapta a felhatalmazást erre, ezentúl pedig a felelősség rá hárul” (Magyar Szó) Bánát egy kötetben – Írások, fényképek, beszélgetések az alcíme a Tóth Lívia szerkesztette Szigetlét című kötetnek. A kiadvány a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete gondozásában jelent meg, és újságíróink tollából egyebek mellett olvashatunk a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének első riporttáboráról (Magyar Szó) Pajti ć : Tartományi választások az év végéig – Bojan Pajtić tartományi kormányfő kijelentette, a tartomány statútumának elfogadásával és az érvényben lévő Szerbiai Alkotmány módosításával megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy az év végéig kiírják a tartományi választásokat is. Pajtić elmondta, Vajdaságra hónapok óta nagy nyomás nehezedik mind a média, mind az intézmények részéről, s mindez azoknak a törvényes kötelezettségeknek a semmibevételében nyilvánul meg, amelyek egyébként a köztársasági intézmények kötelezettségeit jelentik a tartomány polgárai iránt (Vajdaságma.info) Pásztor : A tartományi képvisel ő ház nem játékszere senkinek – „Előrehozott parlamenti választásokat akkor fognak tartani Vajdaságban, amikor ehhez megteremtődnek a törvényben megszabott feltételek”, jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, kihangsúlyozva, hogy a tartományi parlament Vajdaság legfelsőbb, nagy tekintélyt élvező szerve, amely senkinek nem a játékszere. Amikor megteremtődn ek a törvény által megszabott feltételek, a választásokat kiírják “gondoljon bárki bármit abban a pillanatban”, mondta Pásztor utalva a tartományi kormányfő, Bojan Pajtić minapi kijelentésére, miszerint az év végéig kiírják a választásokat, amennyiben elfogadják Vajdaság statútumát és megváltoztatják Szerbia Alkotmányát (Vajdaságma.info) Dinki ć lemondott az URS elnöki tisztségér ő l – Mlađan Dinkić, a Szerbiai Egyesült Régiók (URS) elnöke, aki a párt választási kudarca után bejelentette, visszovonul a politikából, me lemondott elnöki tisztségéről (Vajdaságma.info) Koštunic a is lemond? – „Vojislav Koštunica ma tájékoztatja a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) elnökségét arról, hogy visszavonhatatlanul lemond a párt elnöki tisztségéről”, írja a Novosti. A lap értesülései szerint az egykori jugoszláv elnök, két mandátumban pedig kormányf ő , a DSS választásokon elszenvedett elsöpr ő veresége miatt döntött úgy, hogy visszavonul a napi politikából (Vajdaságma.info) Pásztor várhatóan a hét derekán tárgyal Vu č i ć tyal – Várhatón e hét közepén kezdődnek meg Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Aleksandar Vučić (Vajdaságma.info) Újra középiskolai tantárgy lesz a honvédelem? – „Ismét középiskolai tantárggyá válhat a honvédelem Szerbiában, a tárgy felépítéséről pedig hamarosan tárgyalni fognak az oktatási és katonai hatóságok” – írja a Ve č ernje nov osti (Vajdaságma.info)