Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis

2014-03-01

követően kedvező fordulat állt be a Kárpát-medencei magyarság életében. A négy éve felállt parlament első intézkedéseinek egyike a nemzeti együvé tartozás tanúságtételéről szóló törvény elfogadása volt. Ez 1920. június 4-re nem csupán tragikus történelmi eseményként tekint, hanem a jövőt illetően is előremutató. Majd megszületett a könnyített honosítás intézménye, így közjogilag a külhoni magyar közösségek már megfogalmazhatják a magyar nemzethez való tartozásukat. Fontos állomás volt az alaptörvény módosítása is, mert kimondja, hogy Magyarország mint anyaország, immár felelősséget is visel a külhoni magyarokért. A negyedik nagy kodifikációs lépés a szavazati jog megadása volt a külhonban élő, de magyar állampolgársággal (is) rendelkező honfitársainknak. E négy alappillérrel elkezdődött az a folyamat, amit a határon átívelő nemzetegyesítés ügyének nevezünk. E sorba illeszkedik az intézet alapítása is… Amikor összefüggő Kárpát-medencei rendszereket építünk a társadalmi élet valamennyi területén. Ha kiterjesztett oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális hálóról, valamint egységes Kárpát-medencei gazdasági térről beszélünk, amely valamennyiünk számára többletlehetőséget tartogat…” (MNO) ➲ ➲Ö ngyógyító Lenti Kistérség- irodaavató és konferencia – Az Öngyógyító Lenti Kistérség program Irodaavatóját és nyitó konferenciáját tartották Lentiben (MMR) Románia Románia ➲ ➲ A z Erdélyi Magyar Néppárt közleménye – AZ RMDSZ SZABJON VALÓS, NEMZETPOLITIKAI FELTÉTELEKET A KORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁSHOZ – „Az Erdélyi Magyar Néppárt azt várja el a korábbi ellenfeleivel egyezkedő RMDSZ-től, hogy kemény nemzetpolitikai-közösségi feltételeket szabjon a kormányzati szerepvállaláshoz” – mondta Toró T. Tibor pénteken. A Néppárt elnöke Szilágyi Zsolt alelnökkel és Zatykó Gyula partiumi régióelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót pénteken Nagyváradon (KMS) ➲ ➲E lsősorban a kormányra lépés mellett érvelt Kelemen Hunor – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányra lépése melletti érvek voltak túlsúlyban abban a beszámolóban, amelyet a szövetség kisparlamentje (Szövetségi Képviselők Tanácsa - SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor, a szövetség elnöke tartott szombaton. Kelemen Hunor a kormányra lépéssel kapcsolatos tárgyalások lefolytatásához kért felhatalmazást az SZKT-tól. Megemlítette, a vasárnap délután lefolytatandó tárgyalásoknak akár az is az eredménye lehet, hogy az RMDSZ ellenzékben marad, az is, hogy parlamenti támogatást nyújt a kormánynak, de az is, hogy a szövetség vállalja a kormányzást. Kelemen Hunor megjegyezte, mindhárom válasznak megvannak a kockázatai. "Elmaszatolt megoldásnak" vélte a kormány esetleges parlamenti támogatását, de azt is elmondta, nem mindenáron kell vállalni a kormányzást (MTI) ➲ ➲R ománia 10 milliárd eurót költhet el az előző uniós költségvetési ciklusból – „Románia 10 milliárd eurót költhet még el a 2007-2013-as költségvetési ciklusban rendelkezésére bocsátott pénzből, ugyanis Bukarest ennyi pénzt nem használt fel a számára elkülönített keretösszegből” ­derült ki pénteken Eugen Teodorovici európai uniós pénzekért felelős román miniszter nyilatkozatából (MTI) ➲ ➲G yors koalíciós tárgyalásra készül az RMDSZ – Egy nap alatt lezárná a koalíciós tárgyalásokat az RMDSZ a román miniszterelnökkel (MNO) ➲ ➲B ăsescu: nem nevezem ki még egyszer Pontát (Transindex) ➲ ➲S ZKT Marosvásárhelyen: felszáll-e a fehér füst? – Évek óta nem övezte ekkora érdeklődés a román sajtó részéről az RMDSZ miniparlamentjének ülését, mint most. Nyilván, a tét is rég volt ekkora (Transindex) ➲ ➲B emutatkoztak az SZKT-n az RMDSZ EP-jelöltjei (Transindex) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁRCIUS 2. 3

Next

/
Thumbnails
Contents