Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. február - Civitas Europica Centralis

2014-02-07

ember (vissza)éljen népszerűségével. Az a legnagyobb, aki ellenáll, de a nép őt sohasem tartja nagynak…”  Sándor Zoltán (Magyar Szó) ➲ ➲H ol is tartunk? – Gondolatok Várady Tibor írása kapcsán – „Várady Tibor a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hivatalos lapja, a Magyar Szó hétvégi számában Hol tartunk? címmel közölt írást, amelyben a szerb alkotmánybíróságnak (AB) a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényre vonatkozó 2014. január 16-i döntéséről mondja el a véleményét. Írásának elején Várady röviden áttekinti a nemzeti kisebbségek küzdelmét az autonómiáért, a nemzeti tanács megalakításának 1919. évi felvetődésétől a szerbiai törvény meghozataláig. Az AB döntésével előállt helyzetért Várady azokra igyekszik hárítani a felelősséget, a „akik egyetlen hatáskört sem tudtak kiharcolni, úgy igyekeztek hazafiak lenni, hogy kevesellték a mások által kiharcolt hatásköröket”. A legjobb védekezés a támadás, tartja a mondás. Azok a felelősek, akik nem vettek részt a törvény előszítésében, meghozatalában („nézők” voltak és nem játékosok), vagy azok, akik ezzel még dicsekedtek is?…”  Bozóki Antal (http://bozokiantal.blogspot.hu ) ➲ ➲B . elvtárs él – „Bizonyos ukrajnai statisztikai adatokat böngészve az embernek az az érzése támad, hogy Brezsnyev elvtárs él és uralkodik. Annak idején a választásokon a szavazópolgárok legalább 99,96 százaléka vett részt, s általában ilyen volt az írástudók, a foglalkoztatottak aránya is…”  Horváth Sándor (KISZO) ➲ ➲M agunkra maradhatunk? – „Van az interneten, a   Transindexen egy romániai magyar történeti kronológia, időtár, amely az 1990 után történtekről számol be röviden. Napról-napra követi az elmúlt huszonév eseményeit, kijelentéseit és véleményeit. Egy efféle próbálkozástól azt várná az olvasó, aki még kíváncsi arra, mi is történt vele vagy körötte a már jelzett időszeletben, hogy az események mérlegelése, értékelése, (szubjektív) kommentálása elmarad, teljesen rábízatik annak eldöntése, hogy a történtek jó vagy rossz irányban befolyásolták a néptöredék (a romániai magyarság) sorsát, esélyeit, mozgásterét, egyszóval az ő és közössége életét … Ha tehát valaki nem bólint rá föltétlenül arra, amit odaát kijelentenek, e logika ezt sulykolja az emberbe, annak kötelezően Bukarest az ura és parancsolója, mögötte pedig a közönség tudtával avagy azon kívül már a nemzetközi reakció és cselszövés lappang, terrorizál, bankárok, a fináncoligarchia ilyen-olyan urai diktálnak. Az összeesküvés-elméletek csak úgy burjánzanak. Nos és ha Bukarestet is bírálja, ha az onnan jövő hivatalos, kormányközeli áldást sem fogadja el kritikátlanul, ha a parlamentben a (konstruktív) ellenzék sorait vastagítja, akkor tulajdonképpen senkire sem számíthat igazán? Magában bízhat, önnönerejében, erkölcsi tisztaságában, józan javaslataiban, az aprómunkában, kompromisszumkészségében, hely- és tárgyismeretében? Abban, hogy olykor-olykor komolyan gondolják a többségiek, a kormányoldal vagy a hatalomváltásra készülő ellenzék, hogy tárgyalóképes partner, lehetséges és megbízható szövetséges, barátságos/semleges mellékbolygó?…”  Sebestyén Mihály (Maszol.ro) ➲ ➲A romboló szövetség – „A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetése igyekszik rendre cáfolni, hogy csendes szövetségese lenne a Baloga-testvérek által grundolt politikai-gazdasági érdekképződménynek, a Jedinij Centrnek (JC). Ám az erőltetett cáfolatok ellenére szinte hetente érkezik újabb és újabb egyértelmű jele annak, hogy Balogáék és Kovács Miklósék egy „akolba” tartoznak, amint minapi számában a Kárpáti Igaz Szó is fogalmaz. Azt persze megértem, hogy Kovács Miklóséknak kényelmetlen, kellemetlen ez a fajta szövetség. Persze csak a külvilág felé, mert egyébként nagyon is jól megvannak. Elgondolkodtató… A JC­es pártvezér, Viktor Baloga amolyan „igazi” ukrán politikus, szolgálta már Leonyid Kucsmát, Viktor Juscsenkót és Viktor Janukovicsot egyaránt. Most pedig minden erejével azon van, hogy az esetleg hatalomra kerülő mostani ellenzéknek imponáljon. A jeces vezérek kéretlenül is — a közhangulatot meglovagolva megalakult, de jogilag illegitim — Kárpátaljai Néptanács KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014-02-07. 10

Next

/
Thumbnails
Contents