Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. február - Civitas Europica Centralis
2014-02-04
többséggel kell tárgyalni kitartóan, szívósan, hozzáértéssel. Azt a feladatot, hogy a nemzeti tanácsok beépüljenek a jugoszláv (majd később a szerb) jogrendszerbe, a VMSZ vállalta fel elsőként…” Dr. Várady Tibor (Magyar Szó – Hétvége) ➲ ➲K ormányzati felelősségvállalás és egyeduralom a vajdasági magyar politikai színtéren! – „Ami biztos: Szerbiában március 16-án előrehozott parlamenti, Belgrádban szintén előrehozott városi választások lesznek. A vezető Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke Aleksandar Vucic, a saját nagy népszerűségére is figyelemmel az előrehozott választások mellett döntött. Talán indokoltan, azt várja, hogy a pártja még erősebben kerül ki a vetélkedésből, s így átveheti a kormányfői posztot. Méghozzá úgy, hogy a választások után kevesebb koalíciós partnerrel kell egyezkednie, s nagyobb támogatottsággal kezdhet hozzá a sok megoldásra váró probléma kezeléséhez. Ez jó stratégia. Különösen, ha beválik. Különben a szerbiai politikai színtéren nagy a helyezkedés. Jelenleg csak a Seselj vajda radikális pártja (SRS) és Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja (DSS) közölte, hogy egyedül indulnak el a választásokon. A napokban, s ez nem meglepő, csatlakozott hozzájuk a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is…” Ágoston András (KIFO Hírlevél) ➲ ➲S zépkorúak csúf kilátásai – „Az állami nyugdíjrendszernek Romániában ma az az egyetlen „szerencséje”, hogy az átlagéletkor továbbra sem nőtt oly mértékben az országban a rendszerváltás óta, hogy máris csődről beszélhessünk. De ami késik, nem múlik…” Szűcs László (Erdélyi Riport) ➲ ➲N yilatkozatdömping – a KMPSZ jobban tudja – A KMKSZ úgy védi a magyarságot, hogy nem tesz semmit – „A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint Ukrajna egy polgárháború kezdeti stádiumában van, ami végérvényesen lehetetlenné teszi a demokratikus intézmények működését az országban. A megállapítást aligha lehet cáfolni, legfeljebb szinonimákat kereshetünk, enyhébben vagy durvábban fogalmazhatunk…” Csabay Attila (TiszaNews) ➲ ➲A jobboldal sötét jövője – „A közvélemény-kutatóknak különösen nehéz dolguk van az új és a feltörekvő pártok valós támogatottságának mérésével, így az MVK múlt heti megállapításait sem érdemes készpénznek venni. A felmérés szerint a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt 7,6 százalékos eredménnyel kerülne a parlamentbe…” Tokár Géza (Új Szó) Cikkek Cikkek Két felmérés szerint a román szociáldemokraták nyerik meg az EP-választást Bukarest, 2014. február 3., hétfő (MTI) - Két felmérés szerint is a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) nyeri meg a május 25-i romániai európai parlamenti választást. A CSCI és a CSOP román közvéleménykutató-intézetek január 30. és február 2. között készítettek felmérést, amelyben egyebek mellett a román választók pártpreferenciáját vizsgálták az EP-választások tükrében. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett CSCI-felmérés adatai szerint a PSD a szavazatok 41 százalékára számíthat, az ellenzéki Evenimentul Zilei című napilap megrendelésére készült CSOP közvélemény-kutatás szerint a voksok 35 százalékát gyűjti be a Victor Ponta miniszterelnök vezette párt. Mindkét felmérés szerint a szociáldemokraták megelőzik kormánykoalíciós szövetségesüket, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), amely a voksok 16 százalékára, illetve 20 százalékára számíthat. Harmadik helyen az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) áll, amely a CSCI felmérése szerint a szavazatok 14 százalékát kapná, ha vasárnap lennének a választások, a CSOP felmérése szerint a voksok 19 százalékára számíthat. A CSCI szerint negyedik helyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) áll, amely a voksok 7 százalékát gyűjti be. A CSOP felmérése szerint viszont negyedik a Traian Basescu államfő által védnökölt és frissen bejegyzett Népi Mozgalom Pártja (PMP), amely a szavaztok 6 százalékát kaphatja. Ebben a közvéleménykutatásban az RMDSZ a szavazatok öt százalékát szerzi meg. Mindkét felmérés szerint eléri a bejutási küszöböt KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-02-04. 9