Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. február - Civitas Europica Centralis
2014-02-26
➲ ➲ „V álasztások itthon és otthon” – A VMSZ falu- és tanyagondnoki szolgálatot hozna létre, amely segítene a tanyán élő emberek mindennapi gondjain – Az előttünk álló időszakot Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja úgy jellemezte, mint a „választások itthon és otthon” időszakát. Mint tegnap Királyhalmán tett látogatása során rámutatott, meg kell nézni a Vajdasági Magyar Szövetség választási programját, amely nem szimbólumok köré íródott, hanem a párt 250 ezer magyar ember igényeit vette alapul annak megírásában (Magyar Szó) ➲ ➲8 000-rel kevesebb diák – A csökkenő népszaporulat következményeként a szerbiai iskolákban az elmúlt években mintegy 8000-rel csökkent a diákok létszáma (Magyar Szó) ➲ ➲F elsőoktatási határ/helyzetek – Az intézményfejlesztések sarkalatos pontjai Takács Zoltán könyvében – Az Önálló és/vagy a határon átívelő felsőoktatás útján című konferencia keretében mutatták be Szabadkán, a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének Székházában dr. Takács Zoltán Felsőoktatási határ/helyzetek című kötetét, amely tulajdonképpen a szerző doktori témája kibővítve. Mint azt Takács elmondta, ez a könyv voltaképpen vitaindító anyag, amely két fontos tétellel foglalkozik, a felsőoktatással és a határhelyzetekkel (Magyar Szó) ➲ ➲A VMPE februári pedagógus-továbbképzéséről (Magyar Szó) ➲ ➲„N e rám, hanem a reformokra szavazzanak!” – Zomborban kampányolt az LDP vezetője – Autóbusznyi aktivistával érkezett tegnap vajdasági kampánykörútja során Zomborba Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke. Az aktivisták Vajdaság – Itt az idő föliratú táblákat hordoztak, a pártelnök pedig hosszasan elidőzött a város főutcáján összegyűlt érdeklődőkkel, és válaszolt a kérdéseikre. Hangsúlyozta, hogy Zomborban, Vajdaságban és Szerbiában nagyon sokan szeretnének dolgozni, de erre nincsen lehetőségük azoknak a politikai hibái és butasága miatt, akik tönkretették az országot (Magyar Szó) ➲ ➲N őtt az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt – Nagybecskereken tegnap 150 honosítási kérelmet vettek át a szabadkai főkonzulátus munkatársai – Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának nagybecskereki fogadónapján tegnap 150 honosítási kérelmet vettek át. Ez volt immár a hatodik kihelyezett fogadónap a helybeli Petőfi MME székházában, a CMH helyi irodájának közreműködése mellett, amelyeken eddig összesen mintegy ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot. Május végére vagy június elejére tervezik a következő nagybecskereki fogadónapot. Megtartásának pontos időpontja az érdeklődők számának alakulásától függ (Magyar Szó) ➲ ➲K ihelyezett konzuli fogadónap Nagybecskereken: továbbra is nagy az érdeklődés – Hatodik alkalommal tartottak ma kihelyezett konzuli fogadónapot Nagybecskereken a Szabadkai Főkonzulátus munkatársai. Dr. Kovács Gábor, konzul elmondta, hogy ezúttal is mintegy 150 visszahonosítási kérelmet vettek át, amiből kiderül: továbbra is töretlen az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt (Vajdaságma.info) ➲ ➲K ishegyes: Tájékoztató a magyarországi választásokról – A küszöbönálló magyarországi választásokról, a választási regisztrációról és a szavazás módjairól tartott ismertetőt dr. Tóth Anikó, a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja Kishegyesen (Vajdaságma.info) Horvátország Horvátország ➲ ➲I skola-előkészítő a laskói szülőknek (ÚMKÚ) ➲ ➲„D igitális szülőföld” pályázat: eredményt hirdettek (ÚMKÚ) Szlovákia Szlovákia KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014. FEBRUÁR 26. 5