Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-06
ben hétfő reggel azt mondta, ha létre tudnak hozni egy olyan összefogást, ami közelebb visz a győzelemhez, az azt jelenti, hogy nyilván nem ő vezeti majd az összefogást és neki is eggyel hátrébb kell lépnie. „Saját személyi pozícióján kívül nem kíván másról nyilatkozni, amíg le nem ültek az MSZP-vel és a DK-val tárgyalni” – tette hozzá (168óra) ➲ ➲R omaholokauszt-dokumentációs központ nyílik – „Még ebben az évben megnyitják a baranyai megyeszékhelyen a magyarországi cigányság második világháborús szenvedéseit kutató dokumentációs központot” – írta hétfői számában a Népszabadság Nagy Csabára, Pécs fideszes alpolgármesterére hivatkozva. A lap közlése szerint az intézményt a pécsi önkormányzat és a cigány kisebbség közösen hozza létre. A központ célja, hogy előadásokkal, vetítésekkel, kiállításokkal és kiadványokkal mutassa be a cigány holokausztot. Az intézmény oktatási feladatokat is vállal, itt ismerhetik meg a nácizmus roma áldozatainak tragédiáját a Pécsi Tudományegyetem levéltáros, néprajzos, történész és muzeológus pályára készülő hallgatói (MNO) Románia Románia ➲ ➲R ománellenességet kiáltanak a magyarellenesek – FRISSÍTVE – „Hadrendbe álltak” a székelyföldi magyarellenes hangadók, miután egy román férfi etnikai indíttatású bántalmazás címén feljelentést tett a rendőrségen: szerinte azért verték meg szilveszterkor Sepsiszentgyörgyön, mert nem tud magyarul (Krónika) ➲ ➲P erel az érdemrendjéért Tőkés László – Az új év első munkanapján Tőkés László beperelte a Románia Csillaga becsületbíróságát, mely hat héttel korábban, november 20-án megfosztotta állami érdemrendjétől. A testületi döntés indoklása december 30-án érkezett meg az európai parlamenti képviselő ügyvédjéhez, Kincses Elődhöz, aki a 19 oldalas anyagot „a sztálini idők egyik brosúrájához" hasonlította. „Egy gyenge színvonalú, előre gyártott panelekre épülő vádirat, mint amilyeneket bő fél évszázaddal ezelőtt fogalmaztak az elvtársak" – jellemezte lapunknak Kincses a végzést (Krónika) ➲ ➲S ZNT: folytatódik az elrománosítás – A román ortodox egyháznak adományozott székelyföldi szálloda esete ismételten bizonyítja, hogy „Románia semmibe veszi vállalt nemzetközi kötelezettségeit, és tovább folytatja Székelyföld elrománosításának a politikáját” – állítja az SZNT (Krónika) ➲ ➲J avított Románia az uniós forráslehívások terén – „Románia a 2013-as év végére 33,47 százalékra javította az Európai Unió által biztosított kohéziós és strukturális alapok felhasználási arányát” – közölte az Európai Alapok Minisztériuma (Krónika) ➲ ➲M eghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró – „Vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró, szerkesztő” közölte az Erdélyi Riport hetilap szerkesztősége (MTI) ➲ ➲Í gy változik idén a romániai oktatási rendszer – Fontos változások történnek idén a romániai oktatásban. Egyebek között a gimnáziumi évek során elért tanulmányi eredmények már csak 25 százalékban számítanak a líceumi felvételnél. Az egyetemi felvételin ugyanakkor már nem veszik figyelembe a középiskolai tanulmányi átlagot (Maszol.ro) ➲ ➲P etíció: románok is kérik Erdély autonómiáját – Több mint 6200-an írták alá eddig azt a kormánynak címzett internetes petíciót, amelynek kezdeményezői Erdély függetlenedésére tesznek javaslatot. Az aláírók között sok a román nemzetiségű is (Maszol.ro) ➲ ➲P lágiumot tetten érő rendszert dolgoz ki az oktatási tárca – „Plágiumot tetten érő informatikai rendszert dolgoz ki az oktatási minisztérium” – írja a Gândul. A tárca december végén választotta ki a nyertes pályázót, akinek egy 3,5 millió euró értékű programot kell kidolgoznia, mely arra hivatott, hogy felismerje a szakdolgozatokban fellelhető, illegálisan KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-06. 3