Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-04
felrúgta a kisebbségi politika terén tett vállalásait, aminek szerinte több jellemző példája is volt. Ezek sorában említette, hogy Ficóék nem támogatták pártja azon törvényjavaslatát, amellyel véleményük szerint meg lehetett volna teremteni a vasúti kétnyelvűséget, vagyis azt, hogy a vasútállomások nevei egy adott kisebbség nyelvén is feltüntethetők legyenek. Hasonló példaként említette a Most-Híd jelöltje által betöltött kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának leépítését is (MTI) ➲ ➲P avol Hrušovský: Államfőként nem engedném meg, hogy Žák Malina Hedvig elmenjen – Pavol Hrušovský szerint nem helyes, hogy szlovák állampolgárok azért hagyják az országot, mert nem működik az alkotmányos hatalom – Hedvig felvette a magyar állampolgárságot, elhagyja Szlovákiát (Paraméter.sk) ➲ ➲A Smer összes képviselője beállt Fico mögé – A Smer pénteken benyújtotta a házelnöknek a kormányfő elnökjelöltségéhez szükséges aláírásokat (Paraméter.sk) ➲ ➲Ú jabb ígéret: Kaliňák nyáron adná vissza az elveszített állampolgárságot – A Szlovákiában hatályos állampolgársági törvény 2010-es módosítását követően körülbelül 700 személyt fosztottak meg szlovák állampolgárságától. A SITA hírügynökség értesülése szerint a parlament valamikor nyáron foglalkozhat a törvény módosításával. "Nyáron juthat el a parlamentbe" - nyilatkozta a módosító javaslatról Robert Kaliňák belügyminiszter, akinek tárcája már elkészítette a tervezetet, de jelenleg várják azon európai intézmények válaszát, melyeket a tervezet véleményezésére kértek fel. "Feltételezem, hogy tavasszal már kézhez kapjuk ezeket az értékeléseket, és ezt követően már a törvényalkotás elé kerülhet az új jogszabály" - mondta a belügyminiszter (Paraméter.sk) ➲ ➲B ugár: rosszabbul élnek a magyarok Szlovákiában – Visszatért a régi Fico – „Nem érvényes már a kisebbségi status quo”, véli a Híd elnöke, Bugár Béla, sőt, szűkültek a kisebbségi jogok, véli. Az emberek is apatikusak szerinte, mert csak pár százan tüntettek a kisiskolákért (Bumm.sk) ➲ ➲V isszakapják az állampolgárságot, akik teljesítik az új feltételeket – Idén nyáron foglalkozhat a szlovák parlament az állampolgársági törvény módosításával, jelenleg az európai intézmények véleményezik a törvényt. A belügyminisztérium szerint visszakapja elveszett állampolgárságát, aki teljesíti az új feltételeket (Bumm.sk) ➲ ➲B ugár Béla: A magyarok nem élnek jól Szlovákiában – „Rosszabbul élnek a magyarok Szlovákiában” – mondta Bugár Béla, a Híd elnöke a SITA-nak adott interjújában (Paraméter.sk) ➲ ➲J elöltek: gyűlnek az aláírások – Már csak öt napjuk van az államfőjelölteknek az induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésére. Jövő csütörtökön le kell adni az íveket. Andrej Kiska független jelölt tegnap 61 ezer aláírást vitt a parlamentbe (Új Szó) ➲ ➲G ašparovič nem változtatna a Čentéš-ügyben hozott döntésén – A lassanként leköszönő Ivan Gašparovič államfő szerint a sajtó úgy írt róla, amikor nem akarta főügyésszé kinevezni Jozef Čentéšt, mintha gyilkos lenne (Új Szó) ➲ ➲K aliňák igazságos állampolgársági törvényt akar – Nagy változást nem várhatnak a szlovák–magyar kettős állampolgárok az új szlovák állampolgársági törvénytől. A magyarországi állandó lakhely ott marad a feltételek közt, derül ki Robert Kaliňák tegnapi szavaiból (Új Szó) ➲ ➲Á llamfőválasztás – nincs közös jelöltje az OĽaNO-frakciónak – Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) frakciója nem sorakozik fel egységesen egyik államfőjelölt mögé (Új Szó) ➲ ➲B erényi: A szlovák kormány nem tartotta be a kisebbségekkel kapcsolatos ígéreteit – „A 2013-as év történései bebizonyították, hogy már nem érvényes a szlovák kormányfőnek a KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-04. 7