Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-16
Az MPP egy közös erdélyi EP-lista harmadik helyére tart igényt Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Marosvásárhely, 2014. január 15., szerda (MTI) - A Magyar Polgári Párt (MPP) január folyamán tárgyalni fog a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) egy közös európai parlamenti (EP-) jelöltlista kialakításáról, amelynek harmadik helyére tart igényt - közölte Bíró Zsolt, az MPP elnöke szerdán Marosvásárhelyen. Hozzátette: ha az alkotmánymódosító népszavazást valóban egy időben tartják az EP-választásokkal Romániában, akkor a románság részvétele is magas lesz, és az RMDSZ nem teheti kockára az erdélyi magyarság európai képviseletét azzal, hogy elzárkózik az összefogástól, mert kétséges, hogy átlépi-e még az öt százalékos küszöböt. Az MPP 2014-ben kiemelt feladatának tekinti, hogy a magyarországi választásokra is mozgósítsa a könnyített honosítással magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat - mondta Bíró Zsolt. A párt plakátokkal és személyesen kézbesített szórólapokkal fogja voksolásra buzdítani a jogosultakat, irodái pedig tanácsadással segítik a regisztrációt. Bíró Zsolt a sajtóértekezleten emlékeztetett rá: az MPP a maga részéről az utóbbi két parlamenti választáson letett arról, hogy külön jelöltlista indításával kockáztassa a romániai magyarság bukaresti képviseletét és hasonló "felelősségteljes" hozzáállást vár az RMDSZ-től is az EP-választás esetében. Leszögezte: az MPP nem fog "biankó csekket" aláírni az RMDSZ-nek. Támogatottságuk ismeretében Bíró Zsolt természetesnek tekinti, hogy egy kialakítandó közös lista első két helyére az RMDSZ jelöljön, de a harmadik helyre az MPP kíván jelölni. Ha egy ilyen összefogáshoz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is csatlakozna, akkor ők a negyedik helyre jelölhetnének, tekintettel arra, hogy a 2012-es önkormányzati választásokon az MPP-nél kevesebb polgármesteri mandátumot szereztek - tette hozzá Bíró Zsolt. Az MTI kérdésére, hogy kit javasol az MPP egy esetleges közös EP-listára, Bíró Zsolt nem nevezte meg a párt jelöltjét. Az RMDSZ-szel való tárgyalás dátumát sem pontosította, de hozzátette, a találkozó szükségességéről megállapodott már Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. A 2009-es EP-választásokon az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Magyar Összefogás listája a - román választók alacsony részvétele közepette - leadott voksok kilenc százalékát kapta meg. A listát Tőkés László, az EMNT elnöke vezette, mellette az RMDSZ két politikusa, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerzett még EP-mandátumot. A Romániának 32 helye lesz a május végén megválasztandó Európai Parlamentben. A romániai magyarság az ország lakosságának hat és fél százalékát teszi ki. vissza vissza Átadták az MTA felújított Domus Hungarica vendégházát Budapest, 2014. január 15., szerda (MTI) Korszerű környezettel, 36 vendégszobával, közösségi helyiségekkel, könyvtárral, konferenciateremmel és parkosított kerttel várja a határon túli magyar kutatókat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti Domus Hungarica vendégházának 250 millió forintból felújított épülete. Pálinkás József, az MTA elnöke a szerdai megnyitón hangsúlyozta: az Abonyi utcai ház azoknak a határon túli magyar kutatóknak nyújt otthont és lehetőséget, akik Magyarországon kívánnak magyar nyelvű és tárgyú tudományos munkát végezni. Az elnök egyben azt is bejelentette, hogy a magyar kutatók közötti kapcsolatok erősítését szolgáló Domus Hungarica ösztöndíjprogram éves 130 millió forintos támogatását az MTA 2014-től 150 millió forintra emeli. Az Abonyi utca 10. szám alatti épület 2011-ben került az Akadémia tulajdonába. A leromlott állapotú ingatlan korszerűsítésére és felújítására az MTA 2013-ban 250 millió forintot költött. Ebből az összegből az építészeti és KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-16. 14