Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-16
partnerséget alakított ki Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk programja keretében. A Krassó-Szörény megye magyarságával való együttgondolkodás és együttműködés jegyében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke 2014. január 15-én irodájában fogadta Tóth Jánost, a Platanus Művelődési Egyesület titkárát, akivel a közös tervekről beszélgettek. A találkozón részt vett Szabó Barna megyemenedzser és Zonda Erika vezérigazgató, az Összetartozunk szórványprogram felelőse (Erdély.ma) ➲ ➲S zabad préda a román termőföld – Aggodalom lett úrrá romániai politikai és szakmai körökben az ország termőföldjeiért, miután januártól külföldi magánszemélyek számára is szabad prédává vált a piac, államfői vétó miatt pedig nem léptek hatályba a kormány foganatosította szigorítások (Krónika) ➲ ➲G yermeksebészetről magyarul is – Hiánypótló szakkönyvvel rukkolt elő négy marosvásárhelyi egyetemi oktató, akik kedden este mutatták be Gyermeksebészeti útmutató című kötetüket (Krónika) ➲ ➲S zent László Napok: az óvás is sikertelen – Várhatóan tovább folytatódik a harc a nagyváradi Szent László Napok levédése ügyében, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal ugyanis elutasította a Szent László Egyesület azon beadványát is, amelyben az RMDSZ levédési kérelmét óvták meg (Krónika) ➲ ➲B ăsescu: középtávú cél az euró bevezetése – „Jelentős előrelépések történtek az euró bevezetéséhez szükséges intézkedések terén Romániában” – nyilatkozta Traian Băsescu államfő szerdán, a Bukarestbe akkreditált diplomatákkal folyatott találkozóján (Krónika) ➲ ➲M egoszló vélemények a román gazdaság bővüléséről – A tavalyi előrejelzéshez hasonlóan 2,5 százalékos gazdasági növekedést vár Romániában idén a Világbank, a washingtoni székhelyű pénzintézet szakértői szerint viszont jövőre 2,7 százalékra gyorsulhat a gazdaság bővülése (Krónika) ➲ ➲A lkotmányellenes a büntetőtörvénykönyv módosítása – Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság a büntetőtörvénykönyv azon módosítását, amely megnehezítette volna a választott tisztségviselők felelősségre vonását (Maszol.ro) ➲ ➲L egalább százezer résztvevőt várnak a Székely Szabadság Napjára (Maszol.ro) ➲ ➲V incze Lóránt: nem késtünk el a fellebbezéssel – Cáfolta szerdán az RMDSZ külügyi titkára a Krónika napilapban megjelent állítást, miszerint a kisebbségjogi állampolgári kezdeményezés előterjesztői lekéstek volna az Európai Bizottság elutasításának fellebbezésével. „A fellebbezést benyújtottuk, az Európai Bíróság honlapján közzé is tették az óvásunkat” – közölte sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Vincze Lóránt. Tájékoztatása szerint az RMDSZnek vagy a polgári kezdeményezésben partnerséget vállaló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) nincs keresete a luxemburgi bíróságon, mert a fellebbezést a kezdeményező bizottság héttagú testülete nyújtotta be (Maszol.ro) ➲ ➲K rassó-Szörénnyel bővíti szórványprogramját Hargita megye – Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint Aranyosszék után Krassó-Szörény megyével is partnerséget alakított ki Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk programja keretében (Maszol.ro) ➲ ➲M agyari a szülőkhöz: ne fogadjanak el semmit, ami magyarellenes (Maszol.ro) ➲ ➲H osszú időre elszigetelhetik Romániát nyugati partnerei? (Szabadság) ➲ ➲K özös EP-lista harmadik helyére tart igényt az MPP (Szabadság) ➲ ➲M iről tárgyalt az EMNP Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel? – „Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttsége Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel találkozott. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Zakariás Zoltán alelnök, az alakulat Országos Választmányának elnöke külhoni magyar állampolgárok magyarországi választásokra történő regisztrációjáról, az idei európai parlamenti választásokról, valamint az KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-16. 4