Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. november - Civitas Europica Centralis
2013-11-12
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www. cecid .net/ admin@cecid.net 20131112 . 7 jelentette ki Németh Zsolt külügyi államt itkár hétf ő n Pozsonyban a Beszélgetések a nemzettudatról cím ű esten. A Magyar Közösség Pártja (MKP) pozsonyi központjában megrendezett beszélgetéssorozat hétf ő i epizódjának témájaként egyebek mellett az autonómia kérdéskörér ő l, valamint Magyarországnak és Szlovákiának a lezáratlan történelmi kérdésekhez való viszonyulás á ról beszélt az est két vendége: Németh Zsolt és Frantisek Miklosko , a pozsonyi törvényhozás volt elnöke, valamint vendéglátójuk, Csáky Pál , az MKP elnökségi tagja. Németh Zsolt az autonómiáv al kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az mennyire fontos a kisebbségben él ő közösségek számára. A felvidéki magyar közösségre vonatkozóan kijelentette: a legfontosabb a párbeszéd fenntartása, amit az is alátámaszt, hogy az utóbbi években a felvidéki magyar közösség már másként vélekedik err ő l a témáról, mint korábban. " Vívmány, hogy az autonómiáról Szlovákiában is szép lassan szótár készül " - hangoztatta a külügyi államtitkár, hozzátéve: az autonómia kérdéskörének elfogadottságában , Szlovákiában az elmúlt egykét évben sikerült el ő rejutni (MTI) ? ? Átalakulóban a szlovák széls ő jobb – Olyan vészjelzésr ő l van szó, ami miatt riadót kell fújniuk a magukat demokratikusnak tartó pártoknak (Nszv) ? ? Mintha két külön országban élnénk – Gigantikus szakadék Pozsony és az ország többi része között – Átfogó elemzést készített az egyes szlovákiai régiók lakosainak keresetér ő l, eladósodottságáról és foglalkoztatásáról a Postabank. Továbbra is nagy a szakadék Pozsony megye, és az ország többi része között (Bumm.sk) ? ? A Smer 3+1es megyerendszert akar – Robert Fico kormánya a megyei választások után veti fel a köz igazgatási reform témáját. Visszatérhet az 1990ig érvényben lev ő 3+1es megyerendszer, van nak érvek mellette és ellene is (Bumm.sk) ? ? Gyors tárgyalásokat sürget a Híd az MKPval – MKP: történelmi siker – Hétf ő n délután ülésezett a Híd megyei elnöksége Dunaszerdahelyen, a f ő téma a hétvégi megyei választások voltak, a párt ígéretéhez híven felajánlotta támogatását Berényi Józsefnek , és találkozót javasol mihamarabbi id ő pontban (Bumm.sk) ? ? A Híd beáll Berényi mögé, az MKP a mérleg nyelve – Nem következett be az a fordulat, amelyre a 2010es parlamenti választások, és a közvéleménykutatások eredményéb ő l kiindulva sokan számítottak, a Híd jóc skán alulmaradt az MKPval szemben. Vajon indule Berényi Mikuš ellen? (Bumm.sk) ? ? Megsz ű nt a legvidámabb politikai párt – November 9én, a megyei választások napján befeje zte m ű ködését Szlovákia egyetlen vidám politikai pártja, a Pali Búcsúpohara (Paliho Kapurko vá) (Bumm.sk) ? ? November 23án d ő l el, ki a f ő nök – Pavol Paška házelnök november 23r a, szombatra hirdette meg a megyei választások második fordulóját. Még öt megyében nem d ő lt el, ki lesz a f ő nök (Bumm.sk) ? ? A Smer nyolc megye helyett négy et akar – A Smer a megyei választások után eszmecserét indít a nyolc megyével kapcsolato s változtatásokkal kapcsolatban (Paraméter.sk) ? ? November 23án lesz a megyei választások második fordulója – November 23ra írta ki a megyei választások második fordulóját Pavol Paška házelnök (Paraméter.sk) ? ? Berényi József 1748as hátránnyal indulva gy ő zött – A megyei elnökválasztáson a második körbe jutott Berényi József a szlovák választási körzetekben 395 szavazatot kapott, míg Nagy József 2143at, aza z 1748al többet! Ezt a hátrányt a Galántai és Dunaszerdahelyi járásokban Berényi választóinak sikerült