Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. október - Civitas Europica Centralis
2013-10-03
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www. cecid .net/ admin@cecid.net 20131003 . 2 szempontból is minél közelebb kerülne az unióhoz, és a V4 soros elnökeként Magya rország vezető szerepet játszik abban, hogy a csoport közösen juttassa kifejezésre ezt az álláspontját ” - közölte. Takács Szabolcs elmondta: csütörtökön a V4es országok külügyminisztériumainak politikai igazgatói Kijevbe látogatnak, hogy tárgyalásokat fol ytassanak ukrán partnereikkel. Ebből az alkalomból a visegrádi csoport nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozzák, támogatják Ukrajna közeledését az EUhoz. Hozzátette: a dokumentumban felhívják Kijev figyelmét arra, hogy teljesítenie kell azokat a fel tételeket, amelyeket az unió szab, egyúttal elismerik azokat a társadalmi, gazdasági és politikai reformokat, amelye ket az ország már eddig megtett (MTI) ? ? Beszállt a k ormány a MOLINA háborúba: lemondott találkozó, büntetőjogi fenyegetés – Kérdés, hogy érvényre tudjae juttatni a Mol érdekeit a horvát állam ellenében a magyar kormány, mindenesetre a kabinet megpróbálja. Az első lépés a diplomáciai nyomásgyakorlás. A má so dik menetben jöhet a büntetőjog … a külügyminiszter lemondja az október 3án Dubrovnikban megrendezendő csúcstalálkozón való részvételét. (Emlékeztetőül: Horvátország egyre intenzívebben próbálja kiadatni Hernádi Zsoltot , illetve visszaszerezni az INA ir ányítási jogát a Moltól.) Továbbá a kormány utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a MOL állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálja meg milyen polgári és büntetőjog i lépések lehetségesek a MOLt illetve Magyaror szágot ért sérelmek orvoslására (Nszv) ? ? Martonyi : Magyarország egyértelmű üzenetet küldött – „ Magyarország egyértelmű üzenetet küldött Hor vátországnak a MolINAügyben, mert a kormány szerint elérkezett az a pillanat, amikor már nem rejtheti véka alá az álláspontját, ez azonban a megegyezés lehetőségét nem zárja ki ” - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán a ? ? Hír TV Mag yarország élőbe n című műsorában (Nszv) ? ? Külügy: elfogadhatatlan a horvát nyomásgyakorlás – A magyar kormány polgári és büntetőjogi lépéseket fontolgat, v alamint az INArészvények eladásának megfontolására kérte fel a Molt, és lemondták a külügyminiszter dubrovniki útját is a MolINAügy miatt. Tíz évvel ezelőtt Zágrábban írták alá azt a szerződést, amely alapján a magyar olajtársaság meghatározó tulajdonos a lett a horvát INAnak. 2009ben még nagyobb, csaknem 50 százalékos részesedést szerzett, és az irányítási jogokat is átvette a Mol. Hernádi Zsolt vezérigazgató akkor azt ígérte, hogy rendbe rakják a több é ven keresztül veszteséges INAt (hirado.hu) ? ? Mindenható bizottság – Rendkívül durván befolyásolhatja majd a választásokat a kétharmad által hétfőn 9 évre feltöltött Nemzeti Választási Bizottság (NVB), valamint annak elnöke. Ebből is látszik, hogy a Fidesz minden eszközt bevet a választási győzelem érdekében. A kormánypárto t sem a jogállami kritériumok, sem pedig erkölcsi vagy akár büntetőjogi korlátok nem zavarják, hiszen célzott jogalkotásra, a választási szervek politikai befolyásolására, de akár szervezett szállításra is képe s hatalmon maradása érdekében (Nszv) ? ? A Szolidaritás megismételné az ízléstelen akciót – A Szolidaritás mozgalom társelnöke szerint újra megtennék a „ szobordöntést ”. Schmuck Andor emiatt élő műsorban hagyta el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorát. A Szolidaritás mozgalom társelnöke, Székely Sándor igennel válaszolt Schmuck Andornak a ? ? Kossuth Rádió Ütköző című műsorában feltett kérdésére, mely szerint újra megcsinálnáke a vasárnapi „ szobordöntéses ” akciót. A Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke a kijelentésre reagálva azt mondta, hogy nem tud ezzel a mentalitással mit ke zdeni, majd meglepő dolgot tett (MNO)