Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. október - Civitas Europica Centralis
2013-10-02
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www. cecid .net/ admin@cecid.net 20131002 . 19 "Magyarország a jóakaratú emberek köztársasága, vagy legalábbis mi ennek szeretnénk látni" - hangsúlyozta. Kitért egyúttal a 2014es magyarországi holokausztemlé kévre is, amelynek központja - mondta - az oktatás és a nevelés lesz, mert "amit nekünk nem tanítottak meg, azt nekünk meg kell tanítanunk a gyermekeinknek", hogy a múlt borzalmai soha nem ismétlődjenek meg, hogy a mai gyűlölködőknek ne legyen utánpótlásuk . Navracsics Tibor szavait azzal zárta, hogy "mi nem azok közé tartozunk", akik úgy gondolják, elképzelhető Magyarország jövője a gyűlölet táborában. "Nem engedhetjük meg - a múlt felelősségének tudatában , hogy az antiszemitizmus Magyarországon meger ősödjön" - mondta. A konferencián az eredeti tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök mondott volna nyitóbeszédet, de lábműtéte miatt nem tudott megjelenni a tanácskozáson. A rendezvényen részt vett mások mellett Németh Lászlóné nemzeti fejle sztési miniszter, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergombudapesti érsek, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, az MSZPs Kovács László volt külügyminiszter, az EgyüttPM szövetséget vezető Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Réth elyi Miklós volt erőforrásminiszter, Szili Katalin korábbi házelnök és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója. v v i i s s s s z z a a Izraeli miniszter: folyamatosan küzdeni kell az antiszemitizmus ellen Budapest, 2013. októbe r 1., kedd (MTI) - Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a rasszizmus ismét felütötte fejét, nem lehet hagyni megerősödni a gyűlöletet, az antiszemitizmus ellen folyamatosan küzdeni kell - mondta Jair Lapid izraeli pénzügyminiszter kedden a Parlamentben. A zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján az izraeli tárcavezető kiemelte: a Budapest náci megszállását tizenévesen átélő apja, Tomi Lapid egykori izraeli politikus és Tom Lantos egykori amerikai képviselő üzenete az, hogy sosem lehet felhagyni a gyűlölettel szemben, az igazságért folytatott küzdelemmel. Jair Lapid felidézte: egykor Magyarországon a zsidókkal szemben népirtás indulhatott, amelyet sokan segítettek, mások pedig "csendben maradtak ". Az antiszemitizmus most újra megjelent, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, annak ellenére sem, hogy sokak szerint már nem történhet meg az a tragédia, mint korábban, mert most más idők járnak - fogalmazott. Hangsúlyozta: mindenkinek fel kell szólalnia az igazságtalanság ellen, és "minél inkább különbözik valaki tőled, annál inkább kötelességed megvédeni". Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a konferencia résztvevőinek küldött videoüzenetében arról beszélt, hogy az antiszemitizmus Európa, az európaiak és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény. Az antiszemitizmus annyi, mint elutasítani Európát, az európai kultúrát - vélekedett. Kiemelte: aki antiszemita, elutasítja a másikat és ezáltal önmagát, hiszen az emberiességet uta sítja el. Mert az emberiesség azt jelenti, hogy elfogadjuk a különbségeket, az emberiesség nem más, mint tolerancia, békés egymás mellett élés - mutatott rá az Európai Tanács elnöke. Hozzátette: tolerancián alapuló párbeszédre van szükség a kultúrák között , együtt kell kitalálni, mi lenne jó az emberiségnek. Annette Lantos, a Lantos Alapítvány elnöke beszédében kifejtette: korábban azt remélte, hogy soha nem fogja megtapasztalni a gyűlölet, az antiszemitizmus megerősödését Európában. Meg kell érteni, ho gy miért jelenhetett meg ismét az antiszemitizmus, és el kell dönteni, hogyan kezeljék ezt a helyzetet - közölte. Megjegyezte: ezt nem könnyű megtenni, de mindenképpen szükséges. Mint mondta, szembe kell nézni a múlttal, és azzal, hogy az antiszemitizm us most is jelen van, mert csak így lehet olyan jövőt építeni, amely tolerancián és kölcsönös tiszteleten alapul. Bíró AnnaMária, a konferenciát rendező Tom Lantos Intézet igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: az egyik fő oka annak, hogy most tartják a tanácskozást, az, hogy az antiszemitizmus megerősödni látszik Európában, ami aggodalomra ad okot. Az eseményen döntéshozók, szakértők és civilek találkoznak, hogy megvitassák, mit kell tenni a fokozódó gyűlölet ellen - mondta. v v i i s s s s z z a a Készítette: Boér Krisztina CEC © – M INDEN JOG FENNTARTVA