Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július - Civitas Europica Centralis
2013-07-05
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130705 . 6 ? ? Júliusban iktatják az RMDSZ kisebbségvédelmi polgári kezdeményezését – „ A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és partnerei júliusban iktatják az Európai Bizottságnál az Európai Unió őshonos kisebbségeinek védelmét szolgáló polgári kezdeményezésüket ” - nyilatkozta az MTInek Vincze Loránt , az RMDSZ külügyi titkára. A politikus - aki két hete az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) alelnöki tisztségét is betölti - elmondta: a kezdeményezést ugyan június 21én Brixenben, a FUEN kongresszusa keretében indították hivatalosan útjára, még az elmúlt napokban is kisebb stiláris igazításokat hajtottak végre a szövegen. Vincze Loránt ezzel magyarázta, hogy minded dig még nem tették nyilvánossá a Minority Safepack Initiative elnevezésű európai p olgári kezdeményezésük szövegét (MTI) ? ? Romániai népszámlálás - A lakosság több mint hat s zázalékának nem ismerik a nemzetiségét – „ Romániában a lakosság több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét ” - derült ki a 2011es népszámlálás csütörtökön közzétett végeredményéből. Az országos statisztikai intézet (INS) szerint Románia állandó lakossága a népszámlálás idején 20,1 millió volt, ebből 1 millió 227 ezer 600 (6,1 százalék) vallotta magát magyarnak. A romániai cenzuson kevesebb , mint 19 millió lakos nemzetiségét jegyezték fel: ehhez a számhoz képest a mag yarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6 százalék. Abszolút értékben a romániai magyarok száma egy évtized alatt több mint 200 ezerrel csökkent (MTI) ? ? A romániai régióátalakítás ellen, az autonómiáért hirdetett tüntetést az EMNP és az EMNT – A romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómiáért hirdetett július 20ára tüntetést Erdély megannyi településére az Erdélyi Magyar Néppárt (E MNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A valamennyi helyszínen egy időben, helyi idő szerint 20 órától (középeurópai 19 óra) tartandó megmozdulásokat Toró T. Tibor az EMNP elnöke, és Sándor Krisztina , az EMNT ügyvezető elnöke jelentette be szerd a este egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón. Toró T. Tibor a sajtótájékoztató után az MTInek elmondta, hogy Erdély valamennyi olyan települését az esemény részesévé szeretnék tenni, amelyen megfelelő szervezeti háttérrel rendelkeznek, illetve amel yiken partnereket sikerül bevonniuk (MTI) ? ? Tizennégy országban egymillió támogatót – Az erdélyi magyarok az eredet ileg útjára indított három kisebbségi tárgyú uniós törvénykezdeményezés helyett csak kettőnek a regisztrációjáért szurkolhatnak, elképzelhető ugyanis, hogy az EMNP az RMDSZ kezdeményezését fogja támogatni. Cseke Péter Tamás az EMNP egyik alelnökét, Szilágy i Zsoltot és az RMDSZ külügyi titkárát, Vincze Lorántot kérdezte. „ Minden jel szerint kudarcot vallana az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) az a próbálkozása, hogy bejegyeztesse a kisebbségi jogok európai keretszabályozásáról benyújtott európai polgári kezdeményezését az Európai Bizottságnál. Ennek tudatában az EMNP és az EMNT vezetői elképzelhetőnek tartják, hogy a sajátjuk helyett azt a polgári kezdeményezést támogassák, amelyet az RMDSZ és partnerszervezetei indítottak hivatalosan el a déltiroli Brixenben, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusán ” – tudta meg az Erdélyi Riport Szilágyi Zsolttól , a Néppárt alelnökétől. Ha ez így történik, az erdélyi magyarok az eredetile g útjára indított három kisebbségi tárgyú uniós törvénykezdeményezés helyett csak kettőnek a sikeres regisztrációjáért szurkolhatnak: az FUEN – RMDSZ tervezetéért és a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a nemzeti és kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről szóló kezdeményezéséért. A FUENkongresszuson útjára indított kezdeményezést a napokban regisztrálják az Európai Bizottságnál, és szeptemberben várnak választ arra, hogy sikerülte bejegyeztetni a kezdeményezést. Az SZNT európai polgári kezdemé nyezését