Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július - Civitas Europica Centralis
2013-07-24
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.ne t 20130724 . 15 sport, és minden, ami a boldog élethez kellett. És hogy ők a kormányban most szintén ezért ügyködnek. Akik a szocializmusban szocializálódtak, valószínűleg egyet tudnak érteni Ficóval : milyen jó volt 30 éve, mert nem volt munkanélküliség, a szövetkeze tnek hála pedig minden működött. Nem szabad azonban elfelejteni két dolgot. Az egyik, hogy a Fico (és sokak) által visszasírt gazdasági modell életképtelen volt, ezért össze is omlott a politikai rendszerrel együtt, amely évtizedekig mesterségesen életben tartotta. A másik pedig, hogy ha Ficónak annyira fontosak lennének a szövetkezetek meg a gazdálkodók, akkor nem adta volna 2006ban a HZDSnek a földművelésügyi minisztériumot. A kombájnok árnyékában azt is elfelejtette megemlíteni, hogy oktatásügyi minisz tere, Dušan Čaplovič éppen azon ügyködik, hogy a falusi kisiskolákat egyesülésre kényszerítse. Vagyis a szövetkezetnek igencsak semmi köze a kultúrához: ha van jéerdé, ha nincs, Čaplovič spórolásának eredményeképp kevesebb lesz vidéken az iskola. Meg a spo rt, meg a kultúra is. Hoppá …” Veres István (Új Szó) D D o o s s s s z z i i é é ? ? Bálványosi Szabadegyetem: 24 év találkozói és témái – „ A Fidesz Pro Minoritate Alapítványa, a romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga, valamint más romániai és magyarországi társadalmi csoportok által kezdeményezett tanácskozás a román – magyar történelmi megbékélést kereső folyamat részeként indult. A szervezők összetétele az idők során több ízben módosult, a rendezvény az 1990es évek végére a román – magyar politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. A hely és az időpont tudatos választás volt, hiszen az 1970 – 80as években a Kovászna megyei Bálványosfürdőn rendezett nyári búcsú a magyarság egyfajta tiltakozása volt az akkori bukaresti vezetéssel szemben. A tábor 1997ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre, s a két helységnév összevonásából a rendezvényt azóta Tusványosnak is hívják …” (Szabadság) N N é é v v j j e e g g y y ? ? RENDHAGYÓ KARRIER – Ki is Olosz Gergely ? – Rövid időn belül látványos karrier, érezhető befolyás, sok támogató. Majd egy tapadós korrupciós ügy, ami min tha senkit nem lepne m eg. Ami a Wikipediáról kimaradt (Transindex) T T U U D D O O M M Á Á N N Y Y – – h h a a t t á á r r o o n n i i n n n n e e n n , , h h a a t t á á r r o o n n t t ú ú l l ? ? Lokális problémák globális megközelítése – Julija Sardelič , szociológus 29 évesen a tudo mányok doktora. Rádiónkban először akkor mutattuk be, amikor diplomamunkájáért az egyetemistáknak járó Prešeren Alapítványdíjjal tüntették ki. Budapestről érkezett egy napra Lendvára, hogy másnap már Edinburgh felé vegye az irányt, ahol dolgozik (MMR)