Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július - Civitas Europica Centralis
2013-07-20
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130720 . 5 A minap a zentai önkormányzat is újabb kérelemmel fordult az illetékesekhez, hogy engedélyezzék a második magyar általános szakirányú gi mnáz iumi osztály elindítását is (Magyar Szó) ? ? EUSzerbia: Július 23ig ki kell nevezni a tárgyalócsoport vezetőjét – Az Európai Bizottságon belül az a vélemény uralkodott el, hogy a tárgyalások megnyitásának bejelentése óta Brüsszel sokkal többet tett meg e folyamat elindítása érdekében, mint Belgrád – Belgrádnak legkésőbb j úlius 23ig ki kellene neveznie az Európai Unióval tárgyaló csoport vezetőjét, ugyanis ezen a napon kapják meg az uniós tagországok a tárgyalási keretrendszer javaslatát. A keretrendszer javaslatát az Európai Bizottság készíti elő és az Európai Tanács foga dja el. A dokumentum elfogadása után kerül sor az uniós tagállamok és a tagjelölt ország részvételével zajló első kétoldalú kormányközi konferenciára. Ez várhatóan az év vége felé lesz majd. Az első kormányközi konferencia gyakorlatilag a tárgyalások elind ítását jelenti. A várakozások szerint az első lépésnek számító előkészítő szakasz, vagyis a szerbiai joganyag elemző vizsgálata és azok európai jogharmonizációja, más néven az átvilágítás (screening), amelyet a Bizottság bonyolít le, mintegy 18 hónapig fog tartani (Magyar Szó) ? ? Nyoma sincs tényleges átalakulásnak – Mobbinggal, koalíciós partnereinek zaklatásával vádolta meg a hatalmi Szerb Haladó Pártot Vesna Pešić szociológus – A ? ? Danas napilapban közzétett szerzői írásában Vesna Pešić úgy értékelte, hogy a kormányátalakítás témája kapcsán felkorbácsolt kedélyekkel, koalíciós partnereire gyakorolt folyamatos nyomással a Szerb Haladó Párt és annak vezetője, Al eksandar Vučić , voltaképpen mobbingolja a kormánykoalíció többi tagját. „ Az SZHP nem formális úton, inkább mobbinggal próbálja rákényszeríteni koalíciós partnereit arra, hogy a zsarolásoktól és a bulvársajtóban történő esetleges meghurcolásoktól tartva mag uk mondjanak le a hatalomnak a koalíció megszületésekor megbeszélt megosztási módjáról. Ahogyan korábban a Demokrata Párt találta meg azokat a csatornákat, melyeken keresztül korlátlan hatalmat tudott szavatolni vezetőjének, most a haladó párt kísérli meg ugyanezt, úgy tűnik, még szembeötlőbb módon ” – állapította meg Pešić (Magya r Szó) ? ? Nem maradhatnak ki a kisebbségi érdekek – Štefan Füle bővítési biztos tegnap a Szerbiai Képviselőház elnökével és a parlamenti frakcióvezetőkkel is beszélgetett. Pásztor Bálint , a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője három témára helyezte a hangsúlyt felszólalása során: a kisebbségi jogo k kérdésére, a külföldiek termőföld vásárlási jogára Szerbiában, valamint a Vajdaság autonómiájával kapcsolatos helyzetre. Az első témával kapcsolatban Pásztor kérdést intézett Füléhez , hogy a most készülő tárgyalási keretben a kisebbségi jogokat megfelelő súllyal kezelike majd. „ Lévén, hogy a kisebbségi jogok a Lisszaboni Szerződés értelmében és a Koppenhágai Kritériumok alapján is az európai uniós csatlakozásnak az egyik legfontosabb elemei, ezért fontos az a kérdés, hogy a Szerbia vonatkozásában kidolgo zás alatt álló tárgyalási keret milyen módon foglalkozik ezzel a témával ” – mondta Pásztor lapunknak ny ilatkozva (Magyar Szó) ? ? Vučević : Vajdaság stat útuma alkotmányellenes – Az újvidéki polgármesteri hivatal közleményében azzal vádolta Bojan Pajtićot és munkatársait, hogy ők felelősek Vajdaság „ alkotmányellenes ” statútumának meghozataláért. „ Újvidék városa ingyenes jogsegélyszolgálattal rendelkezik. E z a szolgálat biztosan kielégíti majd Pajtić kabinetjének ügyvédi kíváncsiságát és tudatlanságát, akik a Vajdasági Fejlesztési Bank példáján és a Vajdaság AT alkotmányellenes statútumának kidolgozásával bebizonyították, hogy valóban a jogi gondolkodás óriá sai' ' – áll Miloš Vučević újvi déki polgármester közleményében (Vajdaságma.info)