Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július - Civitas Europica Centralis
2013-07-09
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130709 . 2 ? ? Schulz : a volt kormányfő nélkül elképzelhetetlen lett volna Európa újr aegyesítése – „ Horn Gyula nélkül Európa és Németország újraegyesítése elképzelhetetlen lett volna, lehetővé tette a mesterségesen kettészakított földrész újraegyesítését ” - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szocialista elnöke a volt kormányfő temeté sén hétfőn , Budapesten. Martin Schulz a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben elmondta, a magyarok Európához tartoznak, és bár vannak idők, amikor " szétválasztatunk ", van olyan idő is, amikor ezen túl kell lépni. " Horn Gyula lehetővé tette, hogy a szétválasztást m agunk mögött hagyjuk. Most is el kell gondolkodni azon, hogy nincse ideje annak, hogy ezt magunk mögött hagyjuk " - fogalmazott a politik us (MTI) ? ? Horn Gyula utolsó útja – Katonai tiszteletadás mellett temették el az egykori miniszterelnököt. Az eseményt n em kerülte el az aktuálpolitika (Nsz) ? ? Haiderék sem csináltak olyat az EUval, mint a Fidesz – Még nem volt példa a rra, hogy egy tagállam gyakorlatilag az Európai Uniót elítélő határozatot fogadjon el, bár 2000ben, amikor a Jörg Haider vezette Szabadságpárt kormányra kerülése miatt szankciókkal sújtották Ausztriát, az osztrák kormány egy az EUról szóló népszavazással fenyegetőzött. Akkor még ide jében feloldották a szankciókat – Nem emlékszik Valki László nemzetközi jogász olyan esetre az EU történetében, hogy egy tagállam gyakorlatilag az Uniót elítélő határozatot fogadott volna el. Rogán Antal , Kocsis Máté és Gulyás Gergely csütörtökön nyújtotta be azt a határozati javaslatot, aminek szövege gyakorlatilag megegyezik Orbán Viktor Európai Parlamentben elmondott beszédével, miszerint a magyarok „ nem akarnak olyan Európában élni, ahol a nagyobb visszaél a hatalmával ”. A p arlament csütörtöki rendkívüli ülésén egyébként Orbán Viktor arról beszélt, az országnak éppen az Európai Unió érdekében kell szembemenni akár magával az uniós intézményrendszerrel is, mert az EU „ veszélyes útra lépett ” (HVG) ? ? Csatáryügy - Törvényszék: még nem jogerős a büntetőeljárás felfüggesztéséről szóló döntés – „ Az ügyészség fellebbezett, így még nem jogerős a háborús bűntettel vádolt Csatáry László elleni büntetőel járás felfüggesztése ” - közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTIvel annak kapcsán, hogy a törvényszék hétfőn felfüggesztette a volt kassai gettóparancsnok elleni büntetőeljárást. „ Ha a Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében nem emelkedik jogerőre a döntés, az eljárás folytatódik. Ha jogerőre emelkedik, megváltozik az eljárási procedúra ” - tette hozzá Póta Péter . Mint mondta, az ügyészség Csatáry Lászlóval szemben háborús bűntett miatt emelt vádat. A nyomozati iratok részét képezi egy olyan szlovák j ogerős bírósági ítélet, amelyben szintén megállapították Csatáry László büntetőjogi felelősségét, ezért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A bíróság megállapította, hogy az ügyészég által benyújtott vádirati tényállás és a szlovák bíróság által megállapított ítéleti tényállás több ponton összevág (MTI) ? ? Szijjártó : ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében – „ Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás str atégia keretében a felsőoktatás hallgatóinak ” - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról tartott sajtótájékoztatón hétfőn , Budapesten. Mint mondta, ezzel tanévenként mintegy kétezer külfö ldi hallgatót fogad majd Magyarország a jelenleg már itt tanuló külföldi diákok mellett. Ennek jegyében várnak hallgatókat Kínából és a TávolKelet országaiból, köztük Japánból, Kambodzsából, Szingapúrból és Vietnamból is, továbbá a Kaukázus vidékéről. Ugy ancsak várnak fiatalokat a Független Államok Közösségéből, így Üzbegisztánból, Kazahsztánból, Türkmenisztánból, valamint az arab országokból, például Jordániából, Egyiptomból, Libanonból, illetve a NyugatBalkánról, elsősorban Macedóniából.