Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. június - Civitas Europica Centralis
2013-06-15
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130615 . 2 jogszer ű ség kérdését mind a román, mind pedig a szlovák fél részér ő l, mert azt nem el ő zte meg Magyarországgal á llami szint ű konzultáció. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az MTInek pénteken adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyeztetés elmaradása a két alapszerz ő dés szel lemét és a szövegét is sértheti (MTI) ? ? 'Rendbe akarom tenni az országot' – „ Gy ő zelemre alkalmas összefogást kell összeraknunk a szocialistákkal. Ha ez arról fog szólni, hogy restauráljuk a 2010 el ő tti állapotokat, akkor a Fidesz majd háromnegyeddel gy ő z a választásokon. Ha arra kötünk szövetséget, hogy megszabaduljunk a kártékony Orbán – Simicskarezsimt ő l, de egyúttal haladjuk meg a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év összes b ű nét és hibáját is, úgy akár kétharmadot is kaphatunk ” – nyilatkozta lapunknak Bajnai Gordon , az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért vezet ő je – „… Azon az úton megyünk, amelyet meghirdettünk, és meglehet ő sen gyorsan haladunk. Alig három hónapja alakult meg a szövetség, minden mérvadó felmérés szerint máris, legalább hatszázezer szav azó áll mögöttünk. Ha most vasárnap kezd ő dne a választási kampány, akkor a 106 egyéni körzetb ő l közel kilencvenben saját szervezettel és helyi vezet ő vel vágnánk neki a megmérettetésnek. A bels ő mérések szerint a szavazóink több mint fele 2010ben vagy a Fi deszre szavazott, vagy nem ment el voksolni, esetleg az LMPre adta a szavazatát. Választókerületi vezet ő ink, szakért ő ink, politikusaink között sokan vannak, akik annak idején a Fideszben vagy épp a KDNPben, MDFben politizáltak, és persze legtöbben civil énjüket adják fel a korszakváltásért. Mára egyértelm ű , hogy az Együtt – PM szövetség a politikai közép leger ő sebb szerepl ő je. Azon a pályán megyünk, amelyen haladni szeretnénk …” (Nsz) ? ? Nem alapíthatnak frakciót a 'szakadárok' – A Fidesz közölte, hogy a DKnak és a PMnek sem a hatályos házszabályi rendelkezések, de még az Országgy ű lés által elfogadandó házszabálymódosítás alapján sem lesz joga frakciót alakítani (Nsz) ? ? Alkotmánymódosítás - Brüsszel: két kérdésben megoldás lehet – „ Az Európai Bizottság összességében üdvözli azokat az eddigi magyar kormányzati válaszokat, amelyeket a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos brüsszeli aggályokra adtak ” - mondta az uniós végrehajtójavaslattev ő intézmény pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóviv ő . Közölte, hogy két kérdésben az eddigi válaszok alapján bízni lehet az ügy rendez ő désében, a harmadikban pedig további konzultációkat kívánna k folytatni a magyar kormánnyal (InfoRádió ) ? ? Alkotmányos feketeleves Velencéb ő l – Aggódnak a " fékek és ellensúlyok " miatt. Martonyi János külügyminiszter szerint viszont a bizottság " nagyrészt feltételezé sekkel él " – Súlyos megállapításokat tesz a Velencei Bizottság, a strasbourgi Európa Tanács szakért ő i testülete a negyedik alkotmánymódosításról pénteken elfogadott véleményében azzal együtt, hogy a Velencében tartózkodó Martonyi János szerint a szövegben sikerült jelent ő s mértékben változtatásokat elérni. „ De ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal ” – nyilatkozta a tárcavezet ő az MTInek. A szakért ő i testület szerint a negyedik módosítás fenntartja az Országos Bírói Hivatal elnökének problémás helyzetét, súlyosan aláássa az alkotmányos felülvizsgálat lehet ő ségét Magyarországon, és veszélyezteti a fékek és ellensúlyok alkotmányos rendszerét. A sarkalatos törvények általános alkalmazásával a jelenlegi többség megpróbálja bebeto nozni döntéseit. A testület szerint a negyedik alkotmánymódosítás annak az eredménye, hogy az alkotmányra politikai eszközként tekint a kormányzati többség és annak a jele, hogy az alkotmányozás és a hétköznapi politizálás közti lényeges különbség megsz ű nt (Nsz)