Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. június - Civitas Europica Centralis
2013-06-11
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130611 . 2 megkülönböztetés ellen tiltakozók. Balog Zoltán elmondta, hogy nagy érdeklődés kísérte az előadását, amelyet senki sem zavart meg. „ Ellenkezőleg, amikor a cigány és nem cigá ny magyarok együttélésével kapcsolatos "pozitív bejelentéseket" tett – mint például, hogy szeptembertől az iskolákban tanítják majd a cigányság történetét és kultúráját – , azt a mintegy kétszázas hallgatóság tapssal fogadta ” – részletezte a miniszter. " Ez volt a józan, értelmes többség, aztán hogy volt ott tízhúsz ember, akik közben kint fasisztáztak, az szerintem őket minősíti " – tette hozzá Balog Zoltán (HVG) ? ? Martonyi megköszönte Horvátország és Szlovákia szolidaritását – Martonyi János külügyminiszter megköszönte Vesna Pusic horvát miniszterelnökhelyettesnek, külügyminiszternek és Peter Weiss budapesti szlovák nagykövetnek, hogy a két szomszéd os ország kormánya kifejezte szolidaritását Magyarországgal és érd eklődött az árvízi védekezésről - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTIvel (Stop.hu) ? ? Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás – „ Az Európai Unió követeli a megszorí tások bevezetését ” - ezzel magyarázta Selmeczi Gabriella , a Fidesz szóvivője szombaton az esetleges reklámadót. A bűnbakkeresés újabb példáját adja a Fidesz. Az EU igazságtalanul bánik Magyarországgal, azt követeli a túlzottdeficiteljárás megszüntetése ér dekében, hogy megszorításokat vezessen be a magyar kabinet, a kormány és a Fidesz azonban nem hajlandó megszorításoknak kitenni a családokat, " ezért valahonnan pénzt kell előállítani, az Európai Unió kérésére " - mondta sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriell a (Stop.hu) ? ? Összeállt a Vargacsomag – Már csak egy technikai szavazás van hátra, és kész a 93 milliárdos nadrágszíjhúzás. A kormán y tett magának engedményeket is (Nsz) ? ? Tehetetlen az ellenzék, májusban is a Fidesz örülhetett – Májusban is megőrizte előnyét a Fidesz – KDNP a közvéleménykutatások szerint, így már 82 hónapja ál lnak a népszerűségi listák élén (MNO) ? ? Gyurcsányék többet vártak Bajnaitól – Többet várt egy mások által írt sajtóközleménynél a Gyurcsánypárt Bajnai Gordontól . A volt miniszterelnök továbbra sem határolódik el mozgalma egyik társelnökétől, aki Orbán Viktorr al állította párba Gyurcsány Ferencet (MNO) ? ? Balog : A munka becsületének helyreállítása v olt a cél – Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hároméves tevékenységét értékelte Balog Zoltán , a tárca vezetője (MNO) ? ? OGY - Győri Enikő : elfogadhatatlan hamis következtetések levonása a tényekből – „ Nem lehet elfogadni, ha hamis következt etéseket vonnak le tényekből, és ha az Európai Parlament (EP) olyan ajánlásokat fogalmaz meg, amely túlterjeszkedik a hatáskörén ” - mondta Győri Enikő , a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Tavaresjelentéssel kapcsolatb an. Az államtitkár az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén a Magyarország uniós tagságáról és az EU helyzetéről szóló jelentést bemutatva Szalay Péter (Fidesz) kérdésére kifejtette: sok tárgyi tévedést tartalmaz a jelentés, amely politikai dokum entum, hiszen az EP is politikai testület. „ A benyújtott módosító indítványok miatt még nem lehet tudni, milyen lesz a jelentés a végleges formájában ” - tette hozzá. Szalay Péter szerint a jelentést készítő Rui Tavares törekvései Magyarország ellen irányul nak. Hörcsik Richárd , a bizottság fideszes elnöke közölte: elfogadhatatlanok a jelentés megállapításai, amelyek kétségbe vonják a magyar demokráciát, reális jelentésnek kell készülnie Magyarors zágról (MTI) ? ? OECD: nem lesz növekedés Magyarországon – Továbbra is a lemaradást – az átlagosnál lassabb növekedést – jelzi előre az OECD konjunktúramutatója Magyarországon, holott a világgazdaságba n a jelek fellendülésre utalnak (Nsz)